TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Buchinger Buki Iván M-1 Global világbajnok!

2014.10.17. 22:45 td_axl

buchinger-m1-champion.jpg

Eufóriában írom ezen sorokat, elnézést, ha helyesírási hibát vétek, vagy nem összefüggő a szöveg, amit tolok, Bősön, Buki szülőhelyén itattak, most szabadultam, a lényeg, amiért a nap holnap felkel, amiért az igazi harcosokra örökké emlékeznek: Buchinger Buki Iván az M-1 Challenge 52 főmérkőzésén Tural Ragimov ellen elnyerte a szervezet pehelysúlyú világbajnoki címét!!!

Buki és Tural is nagyon elszántan érkezett a ketrecbe/ringbe. Noha Tural bemutatásánál kyokushin és jitsu alapokról beszéltek, az azeri olyan széles parasztlengőkkel jött, hogy szinte teret hajlított. Buki szokásához híven lassan kezdett, mérte az ellenfelét,egy szűk, rövid ütéssel le is ültette ellenfelét, de nem volt bajban Tural,  az első menet elment az orosz számára, ráadásul Iván szeme alatt felszakadt. A másodiktól kezdett Buki rástartolni a témára, ugyan kölcsönösen elérték egymást állva, de Buki földön csomagolni kezdett, ahogy előző meccsén, most is a menet végére húzta volna be a fojtást, de nem volt ideje befejezni. A harmadikban kicsit egyenlítődött a küzdelem, Buki tolja feljebb magát, de Tural jól védte le a földre viteli kísérleteit, clinchbe borulva birkóztak.

Buki mosolya azonban sejtette, hogy kézben érzi a meccset. A negyedikre nálam 2:1 fórral jött ki Iván. Tural kezdte megint a lengőit, melyekkel el-el érte Ivánt, aki viszont nem hogy nem nem hátrált vissza, hanem elindult előre és sorozni kezdte meglepett ellenfelét. Tural védekezett, de egyre több ütés törte át fedezékét, majd kifordult és elsősorban fejben feladva a küzdelmet jelezte, neki itt vége a bunyónak. A bíró ugrott, ahogy mi is székeinken, hiszen Buchinger Iván TKO-val az M-1 Global pehelysúlyú bajnoka lett. Állva, azaz számára nem preferált vizeken verte ellenfelét, egy éven belül pedig Európa két nívós szervezeténél lett világbajnok. Igazi szívből küzdő harcos, aki közülünk való, egyszerű srác, de ismét felült egy trónra, mert sokat áldozott érte! Buchinger Iván, bajnok vagy és az is maradsz ezt követően, mindegy, hogy öv van a derekadon, vagy sem!

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr56803719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2015.01.21. 01:25:41

eszméletlen komoly a srác! most néztem az ír ellen elvesztett meccsét és Buki ott is nagyon profin küzdött, simán felőrölhette volna az írt. Buki brutálisan jó technikás harcos
süti beállítások módosítása