Ha ezek összejönnek, akkor nekünk nagyon-nagyon jó lesz.
Megszületett az év oltása.
Caros és Ben Fodor meg fogja ríkatni anyut.

Borics Ádám élete eddigi legnagyobb lehetősége előtt áll!
Bár az utóbbi hónapokban itt-ott felbukkantak már lesipuskás videók, melyek bizonyították, hogy Ronda Rousey ismét edzésbe állt, hivatalos forrásból (= a bunyós közösségi médiájából) azonban semmi ilyesmi nem jött. A Holly Holm-vereség óta az első olyan Instagram-fotó, amin Ronda az edzőteremben van, egy hete került ki, és a művésznő azon sem gyakorol, hanem gyertyát gyújt az örmény népirtás 101. évfordulóján. És a Time magazin könnyezős videointerjújából sem az jött át, hogy a UFC volt női harmatsúlyú bajnoka ismét készen állna átharapni a vasat. Most viszont új paparazzo-videó került ki a netre, mely nem egy zárt ajtók mögötti zugfelvétel valami teremből: a képsort a tengerparton lőtték, ahol Ronda Rousey a csapatával együtt árnyékbokszol és sprintelget a homokban, szemlátomást nem törődve azzal, ki látja, és ki mit gondol róla. A bennem élő fotelpszichológus azt mondja, ez egy pozitív fordulat a hozzáállásában, a mű-médiaszakember meg hozzáteszi: ez itten egy kiszámított bejelentés volt. Akárhogy is, Rousey lement a partra, és novemberben visszatér.
A túl sok szabad idő átka.

A brazil nyakcsigolyáival van a probléma.

A European Fighting Challenge ősszel tartja az első gáláját.

Aztán neki még az se kellett.

Egyre valószínűbb, hogy Floyd már megint stornózni fogja a nyugdíjat.
Nagyon csúnya jelenettel ért véget egy meccs a tegnapi HFO 2 gálán a lengyelországi Krynica-Zdrójban. A pehelysúlyú Maciej Szczepaniak és Dominik Oslizlo feszült egymásnak, aztán utóbbi karja kicsit túlfeszült, és valami rettenetes módon eltört. Szczepaniak a ring köteleinél megfogta ellenfelét, dobott egyet rajta, Oslizlo pedig nyújtott karral igyekezett tompítani az esést. Na, azt nem kellett volna: a becsapódástól elreccsentek a csontok, és a fiatal lengyel alkarja aztán élettelenül fityegett egy teljesen természetellenes szögben. A rohadt életbe.

Conor ismét a közösségi médiában üzen a UFC-nek.
Tegnap este Londonban Anthony Nelson és Jamie Conlan olyan meccset produkált, amire az ember csak annyit mond elhűlve, hogy "atya. úr. isten." A két bunyós a Hughie Fury vs. Fred Kassi párosítással futtatott gálán csapott össze Nelson nagylégsúlyú brit nemzetközösségi bajnoki címéért. Itt aztán volt minden: adrenalin, hirig, padlózás mindkét részről, majd miután a hetedik menetben már úgy tűnt, Conlannak vége, a nyolcadikban a belfasti olyan májütéssel kínálta meg az ellenfelét, hogy az a földre omlott, és ugyan a rászámolás végére talpra állt, a bíró úgy ítélte meg, innen már felesleges mészárlás lenne a dolog, és TKO-val leintette a meccset. Nelson nem is tiltakozott, fájdalmas arccal próbálta meg összeszedni magát a sarokban ülve, miközben Conlan újonnan szerzett bajnoki címét ünnepelte. A drámai összecsapás jó eséllyel indul majd decemberben az "év meccse"-szavazásokon.
A Victor Ortiz vs. Andre Berto 2 gála közönsége megkapta, amit a pénzéért remélt.

Buki pehelysúlyú M-1 Global címét márciusban védte volna. Az időpont csúszott június 4-re, időközben pedig az ellenfele kiléte is kiderült.
Utolsó kommentek