TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|KICKBOX: Hisaki Kato már megint kiütötte Joe Schillinget, már megint elképesztő módon (frissítve)

2016.06.25. 16:35 td_interim

joe-schilling-hisaki-kato-bellator-dynamite-2-ko.jpg

Ahogy Amerikában mondják: megvan neki a száma.  

tdmg_banner.png

 

Amikor tegnap azt írtam, nem léphetsz kétszer ugyanabba a dinamitba, a Bellator a Dynamite 2 hibrid, MMA/kick-box gálájával mégis megteszi, csak a hőségtől a fülemen kifolyó agyamnak engedtem szabad utat, és nem gondoltam volna, hogy valaki ezt ténylegesen, a küzdőtéren is megvalósítja. Pedig Joe Schilling megtette: megint összecsapott Hisaki Katóval, és megint ordas nagy és baromi látványos KO-vereség lett a vége.

via GIPHY

Kato, ahogy tavaly, MMA-ban, úgy most, kick-boxban is a második menetben kapcsolta le Schillingnél a villanyt. A ketrecben szupermen ütéssel intézte el az amerikait, most forduló ütés volt a gyilkos eszköz.

Ez a történet Schillingnek iszonyú kínos. Eleve már tavaly is fekvő embernek hozták el neki az akkor még teljesen ismeretlen francia-japánt, hogy elkezdjék komolyan felépíteni a ketrec-karrierjét. Aztán, ahogy az a kísérlet látványos kudarcot vallott, most Joe saját sportjában futottak neki a párosításnak még egyszer, hogy a kick-box sztárnak összejöhessen a revans, és hiába volt papíron a világ összes előnye Stitch 'em Upnál, mégis ez lett belőle.

Az már csak hab a tortán, hogy ez volt Kato első profi kick-boxmeccse, tehát a meccsmékerek tényleg mindent megtettek azért, hogy veszítsen. De a japánban egészen különleges erő lakozhat, mert profi küzdősport-karrierje során még egyetlen meccse sem ment végig. 6-2-n áll MMA-ban, mind a hat győzelme és mind a két veresége KO-val vagy TKO-val zárult, többnyire az első menetben – most meg itt van még ez is.

Kato egyszerűen imádja kiütni Schillinget. És Schilling most mindkét sportjában kétmeccses vereségszérián van. És mindkettőt Katónak köszönheti.

a teljes meccs

A Bellator 157: Dynamite 2 MMA-kártyájának köztes, 225 fontos főmeccsén Quinton „Rampage” Jackson megosztott pontozással megverte Satoshi Ishiit. Ezt a győzelmet nem a teljesítményének köszönhette, hanem annak, hogy még mindig népszerű.

Az előmeccs nagy KO-val ért véget az első menet felénél: Michael Chandler óriási jobbhoroggal fektette ki Patricky Freirét, és ezzel elnyerte a Bellator betöltetlen könnyűsúlyú bajnoki címét. Chandlernek ez lesz a második periódusa bajnokként.

 

Sikerrel debütált a szervezetnél az ex-UFC-s nehézsúlyú Matt Mitrione, ő is az első menetben ütötte ki ellenfelét, Carl Seumanutafát. Itt is elég volt egyetlen pofon.

A győzelem után rögtön be is jelentették Mitrione következő meccsét: Oli Thompson ellen indul majd csatába a Bellator 158-on, mindössze három hét múlva, és ezt az orvosok is leokézták. Eszetlen tempó.

A végére hagytam az elejét, mert az még Schilling kiütésénél is jobb: naná, hogy mindent vitt a gála Pride-hagyományokat követő bevezetése.

Jöhet a Dynamite 3!

Frissítés: A Dynamite 2-n ringbe lépett napjaink egyik legizgalmasabb váltósúlyú kick-boxolója, Raymond Daniels is, és első menetes TKO-győzelmet aratott Stefano Bruno felett. Daniels megint hozta a stílusát, és videojátékot csinált a meccsből, a kegyelemdöfést egy májra mért fordulórúgással vitte be. Eddig nem tudtuk megmutatni, de most már igen: alább a teljes meccs. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr988842866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása