TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MAGYAR: Elmarad Borics Ádám FFC címmérkőzése

2016.06.08. 18:22 td_axl

borics-ffc.jpg

Most pénteken lépett volna ringbe a Kölyök az FFC második amerikai rendezvényén.

Hát hete még lelkesen újságoltuk Nektek, hogy Borics Ádám a bécsi FFC rendezvényén mutatott teljesítménye alapján megkapta a jogot, hogy a szervezet pehelysúlyú bajnoki címéért küzdhessen. Ráadásul az FFC amerikai terjeszkedésének keretén belül került volna sor erre a bunyóra, most péntekre, azaz június 10-re szólt a meghívó. Ádám lelkes volt, első hosszabb/komolyabb edzőtáborát eszerint tervezte a frankfurti MMA Spirit csapatánál, minden adott volt egy sikeres szereplésre Ahmed Vila ellen. 

Borics Ádám mesél az elmúlt hetekről

Aztán elindult a "shit happens" sorozat. Először az FFC jelezte, hogy Ahmed Vila nem kapott vízumot az USA-ba. Állítólag illegálisan tartózkodik a bosnyák származású Ahmed Svédországban, ami nem éppen könnyítette az USA-ba való beutazásának körülményeit. Ádámmal folyamatosan kapcsolatban voltam, így naprakész infókat kaptam a fejleményekről. Az FFC ezt követően próbálta pótolni a kieső Vila-t, de ez igencsak hektikusra sikeredett. Egészen pontosan szinte naponta jöttek új, alternatív ellenfél opciókkal, voltak közöttük aránylag egyszerű ellenfelek (ha lehet ilyet írni MMA-harcosról) és brutálisan veszélyes TUF és WSOF veteránok, chute boxe növendékek. Ádám tökös gyerek, ezeket a neveket is bevállalta, annyit kért, hogy az FFC biztosítson olyan kiutazást neki, ami során elég ideje marad az időeltorlódás kipihenésére és a fogyasztásra. Konkrétan nem egészen egy napja maradt volna kint Ádámnak, hogy átálljon és a fogyasztás végső fázisát, a vízhajtást tizeniksz órányi repülés után lenyomja. Végül a folyamatosan változó feltételek mellett Ádám és csapata (Eger Shootfighters) arra a döntésre jutott, hogy nem vállalja a meccset (a továbbra sem egyértelműen ismert ellenféllel szemben). Erre a döntésre időközben jócskán rásegített, hogy Ádám megbetegedett, ami inkább a történések pszichés vonzata. A fiatal magyar harcos értelemszerűen nagyon csalódott most, hiszen egy álmát teljesíthette volna egy amerikai címmérkőzéssel. 

Ami késik, azonban nem múlik. Az FFC az egyeztetések közepette jelezte, hogy nem tett le a Borics vs Vila címmérkőzésről, feltehetően egy európai gálán pótolják a meccset. Ádámnak már csak vissza kell térnie az "éhes" mindennapokhoz, hogy egy új és feltételeiben tisztázott meccsre készülhessen fókuszáltan. Ádám a TDMG és Shield Security támogatásában készült és mérkőzött volna, amit majd hamarosan remélhetőleg bepótol. 

fotó: Adam Photography

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr368793096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása