TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MAGYAR: Buki bedarálta Korobkovot az M-1 Challenge 67 gálán (videó)

2016.06.05. 18:40 td_axl

buchinger-m1-korobkov.jpg

Buchinger "Buki" Iván könnyedén hozta tegnap esti M-1 meccsét.

Előzetesen elég kemény melóra számított Iván, mert egészen hétfőig Magomed Idrisov ellen készült az M-1 Global pehelysúlyú bajnoka. Idrisov azonban megbetegedett, így érkezett a helyére a fiatal Mikhail Korobkov beugróként. Vagyis ezen a meccsen semmi veszítenivalója nem volt az orosz srácnak, egyedül Bukinak. Még úgy is, hogy az öve nem volt terítéken a szlovákiai magyar harcosnak. Március óta tolták folyamatosan a mérkőzési lehetőséget Iván számára az oroszok, így csak hab volt a tortán a késői ellenfélváltozás. Bukit azonban ez nem zavarta, elsősorban mérkőzni akart már végre, amihez gyilkos formát hozott magával az MMA Spirit-ből. 

Ez pedig maradéktalanul látszott a bunyóján is Ivánnak. Buki ugyanis lassan melegszik be a meccsein, rendszerint az első meneteket emiatt pontozással el is bukja, majd folyamatosan felpörögve szétszedi ellenfeleit. Ezúttal azonban csak három menet állt a rendelkezésére, így nem hagyhatta az első menetet elúszni,így pörgetett Iván mindjárt az elején. Már csak ezért is megérte ez a bunyó véleményem szerint. Na meg azért, mert a kezei kifejezetten tetszetten Ivánnak, az elmúlt két éveben ezen sokat dolgoztak kint Németországban. Emellett valószínűleg őt is meglepte, hogy Korobkov kétszer is levitte őt földre. Buki ellen ez nem nyerő taktika, ugyanis a föld az ő terepe, így Mikhail nem is tudott sokat kezdeni a földön Ivánnal, aki 20 másodperccel az első menet vége előtt le is fojtotta ellenfelét. Buki ezzel a győzelmével immár sorozatban tizedik győzelmét hozta, három éve veretlen. Ez azért kemény az M-1 Global orosz ragadozói között. 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr778781956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása