TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|BULVÁR: Az internet népe most sem kegyelmez Jon Jonesnak

2016.03.30. 11:00 td_interim

jon-jones-3ammma.jpg

Mémszemle.

 tdmg_banner.png

Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy Jon Jonesnál hálásabb mémtéma még nem volt az MMA történetében. Ez persze szomorú, hiszen a UFC volt félnehézsúlyú bajnoka mindig ugyanazért kerül a mémgyárosok célkeresztjébe: rendőrségi ügyei miatt.

A digitális népművészek folyamatosan dolgoznak – utoljára Jones tavaly év eleji kokain-ügye kapcsán néztünk szét a susnyásban, akkor találtuk meg a Bones-mémek legcsillogóbb gyémántját is. A mostani termés egyelőre nem annyira erős (annyira soha, semmi nem lesz az), de még így is érdemes átfutni, hogy most mivel ihlette meg az állítólagos gyorsulási versenyzésével lekapcsolt, és azóta már ismét rabosított bunyós a netet.

Persze, hogy az intézkedő rendőr szidalmazásával, ami most univerzális igazsággá nemesedett:

jones-be-like.png

Egy versenyző meg is találta a tökéletes kivonulózenét, amit a jövőben játszani kellene Bones meccsei előtt:

 

A beszólogatás mellett az alkotók nem feledkeztek el arról sem, hogy Jones-szal megint a volán mögött ülve történt a baj:

16662291183_9e83a09e49_z1.jpg 

Egyesek már konkrét sofőriskola kibontakozását orrontják:

 cah8j0u1.jpg

Emlékezzünk arra is, hogy azért a UFC-ben a többség igenis tud vezetni, például ő:

És végül, egy másik mémhős, Nate Diaz szövegének iderángatásával meg is született az MMA-közösség 100%-ban pontos reakciója az aktuális balhéra, egyetlenegy képbe sűrítve:

 surp.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr608545638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása