TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|BRAIN: Rutten, McGregor: Így éld túl a kocsmai verekedést!

2016.01.27. 10:32 td_Emree

 6d7eaaa0b692ebdace136f45b8133433.jpg

Ugyan még csak a hét közepén járunk, de biztosra veszem, hogy egyeseknek már – egyáltalán el nem ítélhető módon – csak a hétvégi kocsmázáson jár az eszük. Ahhoz, hogy ez a kellemes, szabadidős kikapcsolódás ne forduljon át rémálomba, megkértük a UFC pehelysúlyú bajnokát, Conor McGregort és a korábbi nehézsúlyú bajnokot, Bas Ruttent, hogy adjanak néhány önvédelmi tanácsot azoknak, akik sikerrel szeretnének szembe nézni a rázós helyzetekkel.

 army_banner_blog.gif

Conor, ír lévén maga is szereti a jó pubokat, még egy sört is elneveztek róla. A hollandok kiválósága, az „El Guapo” becenévre hallgató Bas pedig korábban kidobó emberként dolgozott a vén Európa legnevesebb klubjaiban, így nem idegen számukra a kocsmai önvédelem témaköre.

Legyünk udvariasak és kezdjük a korelnökkel.

Rutten elmondása alapján nagyon fontos, hogy soha se vegyük le szemünket az ellenfelünkről. Ezt követi a megtévesztés, ha már biztosak vagyunk benne, hogy itt bizony hírig lesz, akkor legyünk látszólag udvariasak és akkor csapjunk le, mikor a másik a legkevésbé számít rá. Használjuk fel a környezetünkben található tárgyakat, székeket, egyebeket, hogy a javunkra fordítsuk a helyzetet. És soha, de soha ne hagyjuk, hogy egy kocsmai bunyóban lefojtsanak minket, mert csakis a mindenható a megmondhatója, hogy mi lesz ennek a vége.

Az alábbi videóban, maga Bas Rutten mutatja be a technikákat. A pali hatalmas arc, a YouTuben saját sorozata is van, Punk Payback címen – ezen felül önvédelmi videói is vannak rendesen, ha van időtök csekkoljátok le, megéri! 

A Conor McGregor nemcsak a kocsmai verekedések fizikai aspektusaira helyezi a hangsúlyt, de a megelőzésre is kiemelten felhívja a figyelmet.

Nos, a tanácsaim ilyen helyzetben a következők. Mint minden önvédelmi szituációban, itt is az éberség játssza a főszerepet, így legyünk tisztában a minket körülvevő környezettel, emberekkel.

Ha kellően éberek vagyunk, akkor akár el is kerülhetjük a zűrös pillanatokat, ahelyett, hogy beléjük botlanánk.

Nyilvánvalóan, ha eltudod kerülni a rossz helyzeteket, akkor tedd azt és lépj le.

Azonban, amikor elkerülhetetlen a fizikai összecsapás nem tanácsos hezitálni.

Ha kényszerítve vagy, és nincs más választásod, akkor azt tanácsolom, hogy te üss először, üss keményen és távozz biztonságosan.

 

James Bondnak volt egy mondása. Ha belépsz egy szobába, légy tisztelettudó mindenkivel, de legyen egy terved, hogy nyírd ki mindnyájukat!

Összefoglalva:

  1. Légy tisztában a környezeteddel, így meg tudod előzni azt, hogy kellemetlen helyzetbe kerülj!
  2. Ha tudod, kerüld el az ilyen szituációkat!
  3. Azonban, ha beüt a gebasz, és nincs más választásod, üss elsőként, üss keményen aztán lépj le! Ne maradj ott bámészkodni!
  4. Légy tiszteletteljes mindenkivel, ez még sosem ártott senkinek!
  5. Azonban legyen egy terved „hogy ölj meg mindenkit!”

Conor is készült egy videóval bár szerintem ez közel sem olyan szórakoztató, mint kollégájáé. 

A videók és a bennük látottak hasznos tanácsokkal látnak el, de nem helyettesítik a megfelelő képzést! Senki se a YouTuberól akarjon megtanulni verekedni, keressetek inkább egy korrekt csapatot! Reméljük ezzel a cikkel sikerrel növeltük a túlélési esélyeiteket hasonló körülmények között! Vigyázzatok magatokra!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr558320692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása