TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|BRAIN: Pusztakezes afrikai bunyók nyomában

2015.12.30. 18:31 td_axl

afrikai_pusztakezes.jpg

Az angol és amerikai pusztakezes bunyók után itt van az afrikai változat, ami már saját Ultimate Fightert indít.

A hazai karácsonyi bejglimaraton és albioni ködtenger közepette láthattátok az amerikai underground pusztakezes bunyókat. Sokan közülletek az ír és angol keménytökű gyerekek mellett bohóckodó garázsbunyókat láttak csak azokon a felvételeken, itt jön egy másik viszonyítási alap. Ezekben az órákban ugyanis Tshifudi földjein, Dél-Afrika Limpopo tartományában a Venda nép a közel egyhetes Új Évet köszöntő ünnepét üli.  

Vagy inkább bunyózza, ugyanis a hagyományos pusztakezes megmérettetések, avagy a Musangwe is ekkor kap kiemelt figyelmet. Esetenként több százan gyűlnek össze a kis faluk melletti földeken, hogy a helyi férfiak egymásnak feszüljenek kemény, olykor pedig nem túl technikás küzdelmekben. A Musangwe szabályai szerint egy küzdelem akkor ér véget, ha az egyik küzdő fél vérezni kezd, KO révén harcképtelenné válik, vagy az egyik fél feladja a küzdelmet. Rúgni és földön harcolni tilos, és kiemelt fontosságú, hogy lőfegyver, kés, valamint boszorkányság használata sem engedélyezett. 

A Venda nép naptárában a Musangwe piros betűs közösségi ünnep és program, melyet évszázadok óta azon célból tartanak, hogy a férfiakat felkészítsék a kemény élet adta pofonokra, vagy éppen a lehetőséget biztosíva a hiperaktív fiatalok számára, hogy az energiáikat inkább itt vezessék le, mintsem börtönbe kerüljenek pár átgondolatlan kihágás miatt. Elkerülhetetlen volt valahol, hogy profitorientált szemléletben média csomagot csináljanak a Musangwe-ből. A Musangwe Ultimate Fighter sorozat komoly pénzdíjjal, elismeréssel és a megtiszteltetéssel kecsegtet, hogy Őfelsége előtt küzdhetnek az indulók. 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr518212832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása