TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|Lifestyle: Mester és tanítványa

2015.06.30. 16:53 td_interim

10_tr_mirror_neurons_karate_kid.jpg 

Folytatódik TD|Lifestyle rovatunk, ahol Ti vallhattok a harcművészetekhez, küzdősportokhoz fűződő kapcsolatotokról. Ismét írt nekünk Sándor, ezúttal a tanítók és a tanítványok kapcsolatáról osztja meg a gondolatait.

 

Tegnap, ahogy Machida korai szerepléséről beszéltem, akkor ugrott be, hogy egy Japán gálán (Kengo Watanabe ellen) Inoki megpofozta a nézők szeme láttára. Szerintetek az csak egy show pofon volt, vagy tényleg egy „mesteri” túlkapás, a korábbi japán pankrátor részéről? Ti hogy viszonyultok a mester és tanítványa kapcsolathoz? Mi az, amit egy edző, mi az, amit egy instruktor és mi az, amit szinte a tanítványával már spirituális kapcsolatban levő mentor megengedhet magának, vagy meg kell tennie? Elég-e, ha szakmai kapcsolat van közöttük, vagy óhatatlanul az apa-fia példaképe hozza csak a sikereket? Feltétlenül tisztelnünk kell az edzőnket, vagy elég, ha befizetjük a havi tanórák díját és utána mindenki megy a dolgára? Nos, én találkoztam már mindegyik típussal…

Talán ott kezdeném, hogy szerintem nem minden „mester” rangú, vagy edzői végzettségű ember alkalmas arra, hogy oktasson is, viszont sok lelkes műkedvelő amatőrtől, lehetséges jó ismeretanyagok elsajátítása. A klasszikus Hong-Kong-i, kínai és japán karatefilmeken felnőttek szemében egy mester ősz szakállú, bölcsességeket mond rébuszokban, és helyből ugorja a tripla hátra szaltót, fényen és levegőn hónapokig eltud élni. A valóság azonban kissé más. Az oktatók is emberek, hibáikkal és erényeikkel együtt.

Ismertem olyan barna öves karatés srácot, aki mestere szeretett volna lenni szeretett küzdősportjának, miközben minden adandó alakalommal megverte a nála gyengébb embereket. Azóta sem lett danos mester… Találkoztam olyan thai-boksz edzővel, aki tanítványaiban a rendszeres megtorló csapásokkal azt tudatosította, hogy ellene nem érhetnek el sikert. Mikor bementem az edzésére, én ezt nem tudtam, és az első menet végén megfenyegetett, hogy ha ilyen komolyan játszok, akkor menni fog részéről a könyökös és a térdes is. Pedig isten bizony, az orra sem vérzett! Félelemmel vegyes érzéssel tisztelték a tanítványok, pedig szinte a kettős fedezéken kívül semmit nem tanított nekik, azt is csak azért, hogy a versenyeire készülvén verhesse őket, mint a dobot.

Közel húsz éve, egy defektes kapcsolatban éltem együtt egy nővel Pesten, ott mentem be pár hónapra egy terembe, ahol viszont nálam fiatalabb ember volt az oktató. Nyolcvanöt kilós lehettem. Állóharc során egy százhúsz kilós jó mozgású srác belém ugrott térddel, meg rám húzott egy bal-jobb egyenest, amitől kifestettem a padlót vörösre, meg vagy három hétig egy fekvőtámaszt sem tudtam nyomni. Utána visszamentem, és egy küzdelem során arcon rúgtam a vékony talpú edző cipőmben, amikor is durva káromkodás közepette szó szerint agyon akart verni. Csodás érzés volt idegenben egyedül… Mivel a fiatal edző - barátja volt a srác - csak annyit mondott, hogy ne verekedjetek, lopott pillantást vetve rá láttam, hogyha az a barom telibe talál, még ha a földön rugdos is, nem fogja leszedni rólam senki. Egy alkalmas pillanatban kiugrottam a nyitott ajtón és elmenekültem…

Éveken át gyötört a lelkiismeret-furdalás a nyúlcipő miatt. Otthon edzve utána minden társam kértem, hogy csépeljenek, ahogy bírnak, nem fogok visszaütni - ha kinyílnak sem - közben. Persze revansot akartam venni később, de mivel a lelkemet kellett legyőznöm - többé kevésbé sikerült is - nem azt az embert, így hagytam az egészet. Kicsit elkanyarodtam a témától de ez is csak egy oktatói példa miatt történt.

A fészbukon is van egy szó szerint legendás kyuk.-karatés rangos mester barátom, akinek múltkor szólnom kellett a megosztása miatt, hogy méltóságon alulinak tartom az írását az ő nimbuszához képest. Tehát ember az edző is, csak óriási felelősség van a kezében. Még az a kisebbik baj, ha technikailag nem tökéletes a” tigris kung-fu”-ja, de ha a fiatalok egy olyan példaképet látnak viselkedési moráljában, amit elsajátítani óhajtanak, ott van a gond. És a mesterek mestere: az ökölvívó termet nem érezvén elegendőnek, elmentem egy három danos shotokan oktató tréningjeire. Fantasztikus mozgású srác volt, rendkívül széles technikai repertoárral. Halálos pontossággal rúgta a forduló fejrúgást és egy bal egyenest harmincféleképpen tudott kivédeni.

Valójában ő szerettette meg velem a kombinált kéz-láb küzdelem során való használatát. Dolgozott pincérként és az éjszakában portázott is. Két gyereke volt, és a főnökeitől szponzori pénzeket kapott, mert indulni akart a koreai világbajnokságon, amit végül meg is nyert, plusz megkapta a negyedik dant a nagymestertől elismeréséül. Azt mondta,a Duna TV is kint volt.

Jó kis kupát csináltatott magának „World Champion” felirattal. Onnan tudom, hogy felhívtam a DunaTV-t (akkor még nem volt elterjedt az internet) és rákérdeztem, mikor adják le a felvételeket, de ők nem tudtak semmit az egész VB-ről… Igaz, milyen karatefilmes az egész? Jó mester, rossz mester, hamis mester, lopott technikák és az egész közepén ott áll egy ember, aki csak meg akart tanulni egy jó kombinációt, fejrúgással a végén...

td_nation.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr497585856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása