TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: GSP-nek felajánlottak egy meccset a UFC 186-ra, azért utasította el, mert még nincs érvényben az új doppingellenes program

2015.05.04. 19:54 td_interim

georges-st-pierre-ufc-167.jpg 

Pedig Kanadában térhetett volna vissza az egykori p4p király.

 

Csak egy igenbe került volna, és a UFC 186 az év egyik legérdektelenebb gálájából az egyik legizgalmasabbá változik. A montreáli buli előtt ugyanis Dana White megkörnyékezte a szervezet egyik legnépszerűbb csillagát, a volt váltósúlyú bajnokot, Georges St-Pierret. Mint tudjuk, GSP nem tért vissza, de ennek egyre kevesebb köze van a megcsömörlöttséghez. 

Küldött egy sms-t, hogy akarok-e harcolni, de a (doppingellenes) program még nincs érvényben, és még nem állok készen a visszatérésre. Egyelőre ez még nem érdekes a számomra.

Menedzsere halálbiztos jövendölésével ellentétben GSP saját elmondása szerint még nem tudja, visszatér-e, de az nem véletlen, hogy nem visszavonulásnak nevezte lelépését 2013 decemberében. Apró reménysugár: Georges a tévé előtt alig bír már magával.

Persze, amikor meccset nézek, izgatott leszek, és egyre jobban érzem a pillangókat (a gyomromban). Ezt nem hallgathatom el. Egyre több és több örömömet lelem az edzésekben, érzem, hogy visszatér a tűz. De a döntésnek nem pusztán érzelminek, hanem racionálisnak is kell lennie.

Megvárunk vele, haver.

conor-sign-up.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr437430200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása