TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Facebook

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: UFC 183 után: Anderson vagy a Pók küzdött Nick Diaz ellen?

2015.02.01. 15:27 td_axl

silva-diaz2.jpg

Megmondom őszintén, hogy sokat vártam 2015-től az UFC gálamenetrendet morzsolgatva az ujjaim között, miközben Stockholmban ültem a Gustafsson vs Rumble gálán. A Jones vs Cormier hype-csapda engem is megetetett, Gustafsson bukására pedig a stockholmi felvezető körülmények között valahol számítottam, szóval a félnehézsúlyú erőviszonyok 2014/2015-ös gyors átalakulása, valamint a váltósúly lüktetése mellett a középsúly históriájának alakulása érdekelt a leginkább.

 

Azt már tudjuk, hogy Weidman ismételt sérülésével továbbra is borzalja az UFC és a mi kedélyeinket, Belfort-ot meg minden bizonnyal kizökkenti a a TRT utáni naturális újragondolt felkészüléséből, vagyis a középsúlyú címmeccs majdani eredményéről is lehet majd bőven diskurálni. A súlycsoport azonban mintha két párhuzamos dimenzióban létezne: egy, melyben Weidman a bajnok, a másikban pedig Anderson, aki egykoron bajnok volt, de továbbra körüllengi a bajnoki státusz kényszerképzete. Ez származhat tiszteletből és megszokásból, hiszen szinte schumacheri éveket gyártott nekünk Andy, bukása Weidman ellen pedig a mai napig hihetetlen és misztikus képekkel teli, melyet leginkább horrorisztikus lábtörése jellemez. Mintha az ördöggel kötött szerződés ára lett volna ez, ahogy Schumacher is talán ezt fizeti.

silva-diaz3.jpg

Anderson nagyságának legnagyobb próbatétele pedig nem más volt ma hajnalban, hogy Nick Diaz mellett önmagát képes lesz-e legyőzni? Mert valljuk be, Diaz stílusa pár évvel ezelőtt megoldhatatlannak tűnt az UFC határain kívül, de csak olyan harcosoknak, akik bútorozottságukat tekintve nem keresztrejtvény fejtők, aztán Condit és GSP megmutatta, hogy Diaz játéka nem olyan bonyolult, vagy inkább Diaz-nak is fejlődnie/változtatnia kellett volna, legalább olyan tempóban, mint ahogy azt az elit tette, ahová vágyott, amilyen fizut akart. Az elmúlt két éves szabadsága ebben pedig nem feltétlenül volt segítségére. 

Szóval Anderson valódi csatáját démonjaival vívta. Az elmúlt hónapokban a rehab során, a pszichológusnál és a családja körében. Az érzéssel, hogy a teste cserben hagyta, vajon bízhat benne a jövőben? A családjával, aki folyamatosan azt suttogta neki, hogy eljött a befejezés pillanata. A Pók, aki az előző években becserkészte és megette ellenfeleit, vagy Anderson, az álarc mögötti ember tért vissza ma hajnalban?

Mikor is Nick Diaz tükröt tartott neki, és a Pókot idéző szellemi hadviselést indított ellene az első menetben: provokált, szövegelt, mutogatott, még a földre is lefeküdt, hogy Andersont támadásra bírja. A hasonlóság ugyanis adott volt kettejük stílusa között: Anderson és Nick is szereti a kontra bunyót, de egyikük sem vállalata a valódi kezdeményező szerepét. Pár kölcsönös találat mellett nagyjából a cirkuszról szólt az első menet, mely tökéletes egyvelege volt Anderson és Diaz korábbi meccseit jellemző alakításoknak, csakhogy Anderson itt alárendelt szerepben volt a színház terén, de nem a valós bunyó tekintetében. A következő menetekben is megőrizte hidegvérét Anderson, így Diaz inkább próbált aktívabb lenni, de a távolságot sok mozgással jól tartó, kintről beugráló Andersont inkább csak kereste. Olykor kialakult hevesebb ütés-váltás, mikor megálltak egymás előtt a srácok, mindkét fél talált tisztán, de komolyabb kárt nem okoztak a másikban. Eltekintve Diaz vérző arcáról, mely Anderson távoli munkájának volt köszönhető, rúgásait pedig szintén előszeretettel használta, erőteljes combosokat küldött a törésből felépült lábával. 

silva-diaz_1.jpg

Silva tehát korábbi önmagához viszonyítva óvatos bunyót hozott, egyfajta bátrabb Condit verziót, amivel Nick továbbra sem tudott mit kezdeni. Szórványos füttyszóval fűszerezett késői menetek után az eredményhirdetés előtt mindketten győztesnek hitték magukat, Andersont pedig egyhangú pontozással kihozták befutónak. A 50-45 arány csöppet WTF kategória, de Diaz talán már megszokja. Ekkor a brazil a földre zuhant és hangosan zokogott, ez volt a lábtörését követő minden perc végső katarzisa, egy visszatérő küzdelem és győzelem az oktagonban. Diaz ugyan rendkívül dühös volt az eredmény miatt, de felhúzta a földről Andersont és magasba emelte a kezét. 

 

A címben feltett kérdés pedig megválaszolásra került? Véleményem szerint ma hajnalban Anderson Silvat láttuk bunyózni, az embert, nem pedig a korábbi címvédések szürkületében álarcban, egykedvűségben és a magabiztosság gőgjében tetszelgő korábbi bajnokot. Andersont, aki már tudja, hogy nem érinthetetlen és aki talán arra is fel volt készülve, hogy újabb vereséget szenvedve visszavonul. Ami így sincs kizárva, ugyanis állítása szerint családja erősen ebbe az irányba tereli őt. 

woodley.jpg

A főmeccset felvezetendő Woodley vs Gastelum egy rakás szemét volt. Woodley az egyik kedvencem, vérszagra gyilkol, de alapvetően passzív volt a váltósúlyú limitet csúnyán benéző Gastelum ellen. Végtelennek tűnő 3 menet után megosztott pontozással nyert Woodley, de szerintem mindketten elfelejtenék ezt a bunyót, pedig elvileg címmérkőzésre elimináló buli lett volna.

Al Iaquinta okos bunyója nekem nagyon tetszett Joe Lauzon ellen. Az elsőben még Joe kezein lepődtem meg, aztán a másodikban Iaquinta elkapta őt, a földre kerültek, mondtam magamban, hogy ott kipiheni magát Joe, de Al felpattant, hogy Lauzon is felállítsa, ott pedig levadászta. Lauzon komoly büntetést hordott ki lábon, teljesen felesleges volt a folytatás, amit a bíró is nagyszerűen látott és leállította a bunyót.

Thales Leites vs Tim Boetsch bunyótól vártam a legkevesebbet az est folyamán, aztán az év egyik legjobb bunyója várományos alkotás lett belőle. Leites szinte összerakta Tim-et, aki váratlanul megfogta őt a másodikban, hogy mindketten tántorogjanak, aztán a Leites a földön lefojtotta ellenfelét.

Jordan Mein pedig egy szórakoztató faszi, aki fiatal és sok potenciál van benne, nekem pedig külön tetszenek a könyökösei. Pechére az egyre érettebb és dörzsölt Thiago Alvessel futott össze, akinek elég volt egy bordást rúgnia meg gépelni kicsit, hogy fél percen befejezze ellene a küzdelmet.

Miesha Tate pedig a halálból jött vissza Sara McMann ellen. McMann mindjárt az elsőben tisztán talált, az eldőlő Tatet pedig keményen dolgozta, de Miesha túlélt, majd pedig grapplingben nőtt fölé egy olimpiai birkózónak, ami azért elég sok kreditet tol neki a respekt egyenlegére. Nem fog már Rousey ellen címet szerezni, de stabil helyet gyúr ki magának a top-5-ben Tate. 

tate.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr217130169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.