TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

GSP: Diaz hibát követ el azzal, hogy kiáll Anderson ellen

2014.11.07. 08:54 td_hriczuakos

George-St-Pierre.jpg

Rendesen el leszünk látva izgalmas bunyókkal a következő évben is, hisz Jones és Cormier megameccse mellett jön majd az Anderson Silva vs Nick Diaz összecsapás. Anderson és Nick is hosszú pihenő után térnek vissza a ketrecbe, ráadásul egyaránt vereségeiket szeretnék javítani. Anno szó volt egy GSP vs Anderson superfight-ról is, ami mint tudjuk végül nem jött össze, bár azért utólag is szívesen megnéznénk. Íme a kanadai harcos véleménye:

„Az igazat megvallva szerintem Diaz lenne a találkozó esélyese abban az esetben, ha egy köztes súlyban találkoznának egymással. Diaz kemény harcos, nagyon sok nehéz helyzetet élt már át a ketrecben, pokoli nehéz őt kiütni vagy kopogtatni.”

 

„A helyzete nem lesz könnyű, mivel Anderson súlycsoportjában meccselnek majd. Azt hiszem Nick hibát követett el azzal, hogy ezt elfogadta, sokkal igazságosabb lett volna, ha egy másik súlycsoportban kerül sor a bunyóra.”

 

„Véleményem szerint a mérkőzés elején Silva-nál lesz az előny, viszont ha Nick képes lesz átvészelni ezt az időszakot, akkor a meccs végén már nála lehet a stafétabot, körülbelül a negyedik-ötödik menettől. Diaz szívós ellenfél, aki beszél is az ellenfeleihez meccs közben, és olyan intenzitással bír, amilyet még sosem láttam azelőtt. Képes arra, hogy elbizonytalanítson, mivel folyamatosan megy előre, különös az utolsó menetekben.”

H.Ákos

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr506872325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.