TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TOTALDAMAGE FIGHT NIGHT #1 beharangozó

2014.05.16. 19:53 td_axl

TD-Fight-Night_blog.jpg

Hát ez is eljött! A Totaldamage több, mint három éves fennállásának egy újabb mérföldkövéhez érkezett. A kezdeti kis 'sufni oldal után a hírközlés mellett immár megrendezzük első MMA rendezvényünket is! Rég vártunk erre a lehetőségre, aki ismeri a magyar piacot és viszonyokat, jól tudja, nem egyszerű feladat ez. Induló rendezvényszervezőként a TOTALDAMAGE FIGHT NIGHT #1 (ezután TDFN#1) néven megálmodott programunk azonban nem is lehetne jobb helyen, mint a MAX 2014 SCITEC NUTRITION Harcművész és Küzdősport Expon! Mindez azt jelenti, hogy a TOTALDAMAGE CAPE GRAPPLING 2014 után egy újabb, az oldal tartalmához és elsősorban a Ti érdeklődi körötökhöz leginkább közelítő programmal tudunk szórakoztatni. Miután egy expó ad otthont a rendezvénynek, így nem a klasszikus értelemben vett gáláról beszélünk, sőt, úgy gondolom, hogy egy unikális eseménynek leszünk a szemtanúi május 24-én a Syma Csarnokban 20:00-tól..

A TDFN#1 programját szerettük volna megtisztelni azzal, hogy minőségi küzdelmeket szállítunk a Magyar Prémium MMA Liga által biztosított ketrecbe! Profi MMA -84 kilós négyes torna keretén belül találkozik egymással Kálucz Martin (CUTLER FIGHT TEAM), Balla Ferenc (HALMI VALE TUDO), Pap Sándor (SILVERBACK FIGHT CLUB) és Obenau Tamás (BŐSI KEMPO MMA), a tartalék mérkőzésen pedig Kertész Máté (GYŐRI KOKO-GYM) ütközik Máté László (SÁRKÖZI MMA TEAM) ellenében. 

TDFN#1 trailer

Kálucz Martin rendkívül sikeres 2013-as évet zárt, melyet Totaldamage Fighter 2013 kiemelt címmel értékeltünk is, szóval Martin abszolút nem ismeretlen számotokra. Balla 'Bebi' Ferenc most lép fel a profik közé, Halmi Viktor protezsáltjaként és Sényei Laci edzőpartnereként mondanom sem kell, hogy bérelt helye volt az indulók között, sokat várok még ettől a sráctól. Pap 'Sün' Sándort szerintem nem kell bemutatnom, a hazai MMA-paletta egyik legismertebb neve fiatal kora ellenére. A rendőr hivatású bunyós mindig szórakoztató bunyókat hoz. A szintén rendőr Obenai 'Kubi' Tamás a szlovák belbiztonságra ügyel, a Pumukli és Buki csapatából érkező csomagológép bárkire veszélyt jelent. A tartalékmeccsen Kertész Máté a győri csapatból érkezvén lépne előrébb az éppen csak megkezdett profi pályafutásában, Máté László azonban a szegediek egyik oszlopos tagjaként akadályozná mindezt. 

Ez azonban még nem minden! Úgy gondoltuk, hogy a Totaldamage, mint híroldal attól lesz valóban hiteles, ha nem csak írunk/pofázunk itt a bunyós történetekről, hanem a ketrecbe is be merünk lépni egy küzdelem erejéig. Én ugyan hamar tatmiba harapnék, de td_emree kollégánk, azaz Varga Imre (SZÉKESFEHÉRVÁRI PITBULL TEAM / PREDATOR'S GYM) vállalta a kihívást és egy amatőr MMA mérkőzés keretén belül ütközik az  izomkolosszus Fekete Mátyás Péter (SILVERBACK FIGHT CLUB) ellen! 

Libabőrös lettem így a cikk írása közben, hiszen a fenti nevek és említett helyszín úgy gondolom, hogy méltó kezdést adnak a TDFN számára! Május 24-ig még jövünk countdown videókkal, interjúkkal és meglepetés nyereményjátékokkal, megéri követni minket! Találkozunk a Syma Csarnokban május 24-én! Legyetek ott egész nap, mert frankó programok lesznek!

 

expo_banner2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr986173286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása