TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Nem nyertek még UFC övet TOP 10: Nick Diaz #9

2014.05.05. 16:41 td_Emree

nickdiaz.jpg

A” Nem nyertek még UFC övet top 10”- es listánkat folytassuk a 9. helyre sorolt Nick Diazzal.

Diaznak, Michael Bispinggel szemben sikerült már a címmérkőzésig elverekednie magát – Carlos Condit és GSP ellen is próbálkozhatott – mégsem sikerült behúznia egyik meccset sem. A fenti vereségei ellenére, mindig is Diaz lesz, a hozzá hűséges szurkolók szemében – és a saját magáéban is – az UFC váltósúlyú mezőnyének koronázatlan királya. Mi mással lehetne magyarázni, hogy szinte állandó részvevője, vagy pont távolmaradója az UFC különböző média és gála eseményeinek, minden nyilatkozatában egy jövőbeli címmérkőzésről. Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag visszavonult a profi sporttól, vagyis visszatérését csak címmeccsel tudja elképzelni.

Lehet őt szeretni, vagy éppen ellenkezőleg gyűlölni, de az, ahogy sikerül visszakapaszkodnia, mint komoly kihívó mindenképpen tiszteletet érdemel. Diaz Cesar Gracienél kezdte karrierjét és az UFC-t 2006-ban hagyta ott, miután egy 6-4-es mérleget hozott össze magának, vereségei jó része olyan ellenfelektől származott, akik birkózó tudásuknak köszönhetően kontrollálni tudták mozgását a mérkőzések ideje alatt.

Diaz és Daley emlékeztes mérkőzése

Ezt követően felpörgött karrierje, a soron következő 17 összecsapásából mindössze egyet veszített el. Teljesítményével felért a Strikeforce váltósúlyú trónjára. Nick ázsiója komolyan nőtt, amiben a Strikeforcnek is szerepe volt, mivel nem igazán párosították össze komoly birkózó múlttal rendelkező ellenfelekkel. Emellett mérkőzésről, mérkőzésre javult teljesítménye is, sem az állóharc – boksz tudása, sem a földharc – ne feledjük egy Gracievel edzett – nem jelentett számára nehézséget. Dana White-ot akkor győzte meg a visszatéréséről, mikor Paul Daley ellen egy máig emlékezetes meccsen, elsősorban közönséget szórakoztatva nyert, ami akkoriban nem volt túl jellemző tulajdonság az UFC váltósúlyú mérkőzéseire...

Az UFC égisze alá egy három menetes BJ Penn elleni bunyóval tért vissza, ahol végig dominált nem is akárhogyan – emlékezzünk Penn fizimiskájára a meccs után – nem sokkal később már az interim bajnoki címért mehetett Carlos Condit ellen.

Penn_face_large.jpgBJ Penn arca a Diazzal való találka után

Ez ismét egy emlékezetes összecsapás marad, ahol azonban nem sikerült a korábbi domináns formáját megvillantania, így elveszítette a meccset Condit ellen. Egészen pontosan Carlos csapata megtalálta a Diaz elleni ellenszert akkor, ami ugyan ölte a meccset, de ezt követően szinte mindenki ezt alkalmazta a Diaz tesók ellen. Teljesítményére mégsem lehetett panasz, hiszen GSP visszatérése után egyből mehetett is a váltósúlyú bajnoki címért. Itt, azonban előkerült a birkózásbeli hiányosságai, és egyhangú pontozással kapott ki.

Nem tudni mik a pontos tervei a jövőre nézve – feltehetőleg ő maga sem tudja -, de bármit is tesz, mindig lesznek emberek, akiket képes inspirálni. Ha, pedig mégis visszatérne, egy újabb címmérkőzés várhat rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr825996494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása