TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Facebook

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Kempos éremeső Portugáliában

2014.04.18. 12:47 td_soleado

Újra itthon a Zen Bu Kan Kempo válogatott a portugáliai World All Styles Championship versenyről, ahol fantasztikus eredményekkel gazdagították országunk sportsikereinek számát, összesen 32 (!) éremmel tértek haza Vagosból, amiből 22 arany lett.

10169261_641016355935864_6622488609167532635_n.jpg 

Lévai László beszámolóját olvashatjátok:

„Az első napon, csütörtökön, éjszaka 11 re értünk be a mérlegelésre, az egész napos utazás után, mindenki sokat stresszelt a súlya miatt, nekem nem volt különösebb gondom vele, soha nem kellett a súlyomra figyelnem, én 92,5 kg-mal mérlegeltem.
Az első napon nem történt semmi, hajnalban ébredtünk, és mentünk be a csarnokba, miközben több órát csúszott a rendezvény. Kimerítő és fárasztó volt. A második nap mozgalmas volt szerencsére, mind küzdöttünk, egymást segítettük, erőt merítettünk egymásból. Én már alig vártam, hogy küzdhessek. Közben sajnos a K-1 mérkőzéseket le kellett mondjam, mert akkor szólítottak, amikor már küzdöttem Knock Down-ba az elődöntőben. 
A Knock Down szabályzatilag olyan volt, mint nálunk a pusztakezes viadal, tehát abszolút feküdt a csapatnak, aki elindult, az meg is nyerte tőlünk. Olyan, mint az MMA szabályrendszer, fejre viszont nem lehet ütni, köríves rúgásokat viszont annál inkább. Az elődöntőben az ellenfelemre mindig ránehezkedtem, így sikerült befogni őt egy nyaklezárásba, és kopogtatni. A döntőben egy igazi görög "színésszel" volt dolgom. Amint be kapott valami nagy ütést, könyököst testre, egyből jelezte a bíróknak, hogy az fejre ment, vagy nyakra. Sőt, a meccs vége felé sikerült lekopogtatnom karfeszítéssel, ám itt is sikerült elhitetnie a bírókkal, hogy előtte tökön rúgtam... Szóval, rá tettek még egy percet a küzdelemre, rá soroztam párat, aztán engem hoztak ki győztesen, pontozással.
Az utolsó nap majdnem olyan fárasztó volt, mint az első. A enyhe kényelmetlenségek ellenére, nagyon nagy tapasztaltra tettem szert, azt látom, hogy a magyarok ott vannak az élmezőnyben. Rengeteg külföldi jött oda hozzám, elismerni a csapatot, és a küzdelmemet is. Köszönöm a ZBK Kemponak, hogy elértem ideáig és a Totaldamage-nek is, üdv Mindenkinek!”

10156089_760827493957652_3389204409176574676_n.jpg

A zenbukankempo.com oldal helyszíni jelentése alapján a válogatott hölgy tagjai is nagy sikernek örvendtek, Kovács Alexandrát győzelme után „motivációs” fotózás céljából kapták lencse végre, míg Csókási Zsuzsával egy helyi televízió készített interjút.

Az eredmények számokban: 22 arany, 3 ezüst és 7 bronzérem.Gratulálunk a válogatott tagjainak és vezetőinek!

fotók: zenbukankempo.com

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr876048957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.