TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Facebook

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

GLORY 15: tűzijáték és balszerencse - összefoglaló

2014.04.13. 22:03 td_adamrepa

GLORY15-eventposter_FBcover.jpg

Újabb kemény, minőségi gálát hozott a GLORY, ezúttal Isztambulban. Mozgalmas este volt, ezért hosszabb bevezető nélkül vágnánk bele. Korábban már így is olvashattatok a résztvevőkről, részben már az eredményeket is láthattátok. Nem sorrendben fogunk haladni, hanem a kevésbé meglepő eredmények felől a nagyobb meglepetések irányába

Danyo Ilungo vs Andrei Stoica

Őszintén megmondom, hogy az eredmény abszolút várható volt. Ilunga nagyon összeszedett, szinte lézer-pontosságú volt és csak egy eleresztett ütés utáni résre várt Stoica pajzsán, mely adta is magát hamar. Ellentámadásba ment át és egy jobbostól Stoica csúnyán lement. Rászámoltak, de Stoica nem volt képben, így Ilunga első menetes KO-val nyert.

ilunga-stoica.jpg


Gokhan Saki vs Nathan Corbett

Saki elég jónak tűnt, de nem sok derült ki, mert egy nagy bal horog után Corbett füle szétrobbant és olyan lett a mellkasa, mint egy hentes pultja. Nem tudni pontosan, mi történt. Az eredmény Saki TKO győzelme lett.

corbett.jpg

Tyrone Spong vs Saulo Cavalari

Cavalari-ban komoly tűz égett, hogy megmutassa a világnak: bár lehet, hogy nem ismerik nevét annyian, mint Spong-ét, de azért nem kéne előre leírni. Az első menetet igazából elvitte a brazil, Spong pedig a másodikban jött vissza keményen. Igazi háború volt a szorítóban, Cavalari-ra pedig páran most biztosan felkapták a fejüket. Ezután valószínűleg majd jobban odafigyelnek rá. Három menet után Spong végül pontozással nyert, de megdolgozott a győzelemért.

spong-cavalari.jpg


Robin van Roosmalen vs Marat Grigorian

Roosmalen még jobban megizzadt, mint Spong és könnyen lehet, hogy ha Grigorian nagyobb ismertséggel és több rajongóval rendelkezik, akkor nagy felhördülés követte volna a három, nagyon kemény menet után a döntést, mely Roosmalen-t hozt aki végül győztesnek.

rosmaalen.jpg

Gokhan Saki vs Tyrone Spong

spong-saki-leg.jpg
Nos, az eredményt már láttátok az oldalon. Spong egy kemény lábrúgást küldött Saki vezető lábára, de a török a rúgást blokkolandó a térdét tartotta oda. Az eredmény hasonló, mint Anderson Silváé a Chris Weidman elleni visszavágón. Spong bokája környékén a lába zselé-szerűvé vált, így amikor a rúgásból visszahúzta és rálépett volna, egyszerűen összecsuklott. Saki is a fejét fogta, mikor látta mi van, mert senkinek nem kívánna ilyet. Nem így akart nyerni ő sem.

Saki az alábbiakat nyilatkozta a történtekről:

"Szégyen, hogy ez történt. Jobb lett volna, ha tovább tart a meccs és egy kiütéssel tudom befejezni. Soha se akarhatod, hogy egy küzdelmed így érjen véget. Ugyanakkor, a meccs be lett fejezve - Tyrone rúgott egyet, én pedig tökéletesen blokkoltam. Láttátok az eredményt. Szóval nem érzem úgy, hogy szerencsém lett csak volna vagy valami hasonló.

Mondtam Tyrone-nak, hogy mennyire tisztelem és mennyire sajnálom, hogy így ért véget a meccs. Tyrone egy igazi harcos és nagyon tisztelem. Biztos vagyok benne, hogy amikor visszatér, ismét az övre tör majd.

Az élmény hihetetlen volt. Nem tudom elmondani. Életem fénypontja volt ez.

Sokan arról beszéltek, hogy mekkora nyomás nehezedett rám, de őszintén, az egyetlen nyomás az volt, hogy az edzőtábor kellős közepén szereztem egy hátsérülést, amire azt mondták a dokik, hogy az MRI alapján nem szabadna küzdenem. De sikerült, nyertem és bajnok lettem. Bárkivel kiállok, akit a GLORY elém rak. Semmi sem számít. Az első vagyok és kész vagyok az első helyemet megvédeni bárkivel szemben, aki ezt el akarja venni tőlem.

Lefogyni félnehézbe nagyon nehéz volt. Nagyon kellett figyelnem. Az első dolog most az lesz, hogy bezabálok - McDonald's, Burger King, KFC egy tányéron! Ha!" - mondta Saki.


saki.jpg

A Superfightok eredményei:

  • Hedsy Gerges a második menetben nyert TKO-val Jhnota Diniz ellen
  • Filip Verlinden pontozással nyert Israel Adesanya ellen
  • Mourad Bouzidi wins pontozással győzött Randy Blake ellen
  • Niclas Larsen TKO győzelmet aratott a második menetben Steve Moxon ellen
  • Jonatan Oliveira pontozással nyert Atakan Arslan ellen

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr956026390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.