TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Facebook

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

BJJ: Egy római hétvége magyar sikerekkel

2014.04.06. 21:13 td_soleado

Egy hétvége alatt két versenyt bonyolított le az IBJJF Rómában. Egy ízben egy NoGi Európa bajnokságnak adott otthont az olasz város, majd egy nemzetközi Open következett, természetesen magyar indulókkal, és ha már ott voltak a srácok, akkor hoztak is haza pár érmet.

Rome-IO-Banner_Sponsors1.jpg

Az szinte borítékolható volt a hétvége előtt, hogy a régóta parádés formában versenyző Szűcs Kristóf éremmel tér majd haza. Ennek megfelelően mindkét versenyen dobogóra állhatott, egy arany és egy bronz kerül a Kristóf vitrinjébe.

972551_794746200553302_983865017_n.jpg

Kristóf rövid értékelése a verseny után:

Eleinte nem voltam elég fókuszált, így a súlyban két győztes meccs után a döntőbe jutásnál kikaptam az utolsó 20 másodpercben egy takedownal. Aztán abszolútra felpörögtem és 4 győztes meccsel megnyertem (mind kopogtatás). Köszönet a szponzoroknak, akik segítették a felkészülésemet, a Mantonak, a Fitness Pont Kecskemétnek és a Galignumnak.”

Szintén jó formában utazott ki az ugyancsak kecskeméti Lakatos Sándor is, aki egy januári bronzzal indította az évet, és most is dobogóra állhatott, ezúttal lépett kettőt felfele és egy arany éremmel a nyakában térhet haza. Kristóf és Sanyi hamarosan együtt utaznak Abu Dhabiba, melyről egy külön írással jelentkezünk hamarosan.

10174841_802644923096553_805129472_n.jpg 

A magyar csapat vezetője Max Carvalho szintén mindkét versenyen indult, és ezeken 2 ezüstöt gyűjtött be, míg Tereza Souza szintén az aranyérmesek táborát gyarapította Rómában.

Gratulálunk a magyar csapat tagjainak!

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr515963132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.