TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Facebook

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Cris Cyborg szerint hamarosan leszerződhet az UFC-hez

2014.04.04. 18:41 td_hriczuakos

122913-UFC-Santos-PI-AA.jpg

Mióta 2013-ban a női divízió is megalakult az UFC-ben, nyugodtan mondhatjuk, hogy Ronda Rousey hátán cipeli a súlycsoportot. Eddig 3-szor sikerült megvédenie harmatsúlyú bajnoki címét, de már most is észrevehető, hogy minőségi kihívókból nem áll olyan fényesen Dana csapata.  Legközelebb Alexis Davis, vagy Cat Zingano kaphat esélyt Ronda kisasszony ellen, de új nevek is felröppenhetnek addig, míg biztosat nem lehet tudni. Az egyik ilyen opció lehetne Gina Carano, aki félretette MMA karrierjét, hogy belekóstoljon a filmezés világába, bár korábban mutatkoztak hajlandóságok a visszatérésével kapcsolatban. Carano ugyanis szerződés alatt áll a Strikeforce-szal, melyet azóta már felvásárolt a Zuffa, tehát hivatalosan az UFC-hez köti őt a szerződése. Elég szép összegekről lehetett hallani, amennyiért visszatérne, mert White nem lenne rest a pénztárcájához nyúlni, hogy Gina a szervezetben pompázzon.

Aztán ott van még Cris Cyborg is, aki évek óta hangoztatja, hogy befogja Rousey száját, ám korábban a túlzott mértékű fogyasztás miatt nem merte bevállalni a fentebb említett összecsapást. Az sem segít a helyzetén, hogy legutóbb kikapott a Lion Fight 14 gálán, igaz, nem MMA szabályrendszerben. Meg hát az sem tett jót az üzletnek, hogy Cyborg menedzsere Tito Ortiz volt, aki nem épp a legjobb spanja Dana-nak, szóval addig biztos volt, hogy ebből nem lesz semmi, míg Ortiz félre nem áll. Ez nem is oly rég meg is történt, Cyborg tehát elvileg nyugodtan mehetne az UFC-be, mely egyre biztosabbnak látszik. Cris gondolatai:

„Dana-nak most már nem lehetnek kifogásai, mert nem dolgozom többé Tito-val. Már nem ő a menedzserem. Egyelőre várok.”

Mike Dolce szívesen benne van a dologban, hogy lefogyassza Cris-t a 135 fontos mezőnybe, mely anno a brazil hölgy szerint szinte képtelenség lenne nála, de ismét egy  UFC szerződéssel a zsebben azért már mindjárt könnyebbnek tűnne. Annak ellenére, hogy White korábban hangoztatta már, azért nem áll olyan rosszul számukra a PPV-piac, de ha tényleg Rousey-val képzelik el hosszú távon a jövőt, akkor komoly nevekre lesz szükségük.

H.Ákos

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr375885683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.