TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Facebook

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

GSP ismét súlyos térdsérülést szenvedett

2014.03.30. 18:27 td_axl

gsp_2.jpg

Georges St-Pierre Twitterén jelentette be, hogy ismét súlyos térdsérülést szenvedett. 2011 után újra keresztszalag szakadást állapítottak meg a korábbi UFC váltósúlyú bajnoknál. Mindez mit jelent? Azt, hogy ha GSP tervezte is, hogy nyugdíjából visszatér, minderre minimum 14 hónapot kell még várni. Dana pedig épp a napokban nyilatkozta, hogy biztos forrásból tudja, hogy a kanadai szupersztár visszatérését tervezgeti, vagyis inkább a PPV előrejelezéseket akarta megnyugtatni. Annyi biztos, hogy már az előző sérülésénél is ráncolták a dokik a szemüket, hogy az aktív terhelés nem tesz jót hosszú távon Georges térdeinek, ez most elő is jött. Szóval most már orvosilag is indokolt GSP távolléte, ennyi idő talán épp elég lesz számára, hogy fejben is rendbe hozza magát? Ha ezen idő alatt az UFC komolyabb cucc-teszt politikát is bevezet, melyre leginkább áhítozik a korábbi bajnok, akkor még talán egyszer visszatérhet az addig jelentősen átalakult váltósúlyba. 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr835885946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.