TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Facebook

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Buchinger Iván lemondott CWFC könnyűsúlyú címéről

2014.03.27. 21:06 td_axl

buchinger-champion.jpg

Buchinger ’Buki’ Iván tavaly december 31-én nyerte el a CWFC könnyűsúlyú övét Steven Ray ellen, ezzel felért a csúcsra a szervezetnél. A Totaldamage Fighter 2013 kiemelt bősi harcos következő ellenfelének kilétét épp csak hogy elkezdtük tippelni, Buki azonban egy új útra lépett. Némi nézeteltérést követően szervezetével lemondott a CWFC övről és leszerződött az M-1 Global-hoz, mely korábban Fedor meccseinek adott otthont, Oroszország jelenleg legerősebb szervezete. Kezdésként jövő pénteken mindjárt az ellen a Sergey Golyaev ellen megy, aki ellen négy éve megsemmisítő vereséget szenvedett, de ezúttal Buki profi körülmények között készül Frankfurtban. Iván gondolatai:

Sziasztok!

A hír igaz, lemondtam a CWFC övről, egyrészt már megvolt, másrészt gondok voltak a háttérben. A frankfurti edzőtáborban felfigyeltek rám, ahol több jó bunyós között edzettem, többek között Daniel Waichel (Bellator Fc), aki korábban M-1 Global bajnok volt, de rajta kívül nagyon sok tehetséges és fiatal srác van ott. Szóval úgy néz ki, hogy az MMA Spirit nevű klub tagja lettem. Az edzőtábor során több menedzser megkeresett, az UFC-be akartak vinni, húzott is a szívem a tengeren túlra, de egyelőre nem mentem bele, végül az M-1 Global szerződtetett. Szerintem itt is UFC kaliberű harcosok vannak, komolyabb hátérrel, mint a CWFC, nem mellesleg nagyon örülnek érkezésemnek. Nagyon nehéz dolgom lesz itt, mindjárt az első meccsemen Golyaev ellen megyek, akitől korábban csúnya vereséget szenvedtem. Nem számít, ezt most visszaadom neki.

 

Most itt vagyok Frankfurtban, napi két edzésem van, szombaton egy, vasárnap pihenés. Most már vannak rendes edzőim: külön striking, külön birkózás, külön jiu jitsu. Felmondtam a munkahelyem, eljöttem szerencsét próbálni, maradjatok velem!

Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr365881918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metadata 2014.03.29. 15:53:15

Hajrá Iván, veled leszünk mindíg!