TOTALDAMAGE cuccok

td_cikk_sapka_banner_odaldoboz.gif

Facebook

Írj nekünk!

kapcsolat.jpg

Utolsó kommentek

Poirier: Szét fogom rúgni McGregor s*ggét

2014.07.30. 10:40 td_hriczuakos

Poirier.jpg

Alighanem karrierje egyik vízválasztó mérkőzése közeleg Conor McGregor-nak, aki legközelebb szeptemberben lép az Oktagonba, méghozzá Dustin Poirier ellen. Dustin immáron 3 és fél éve erősíti az UFC-t, és időközben összefutott a ketrecben a súlycsoport elitjével is, valamint az elmúlt időszakban, köszönhetően az ATT-s felkészülésnek is, komplett harcossá nőtte ki magát, aki nem csupán a földön, hanem az állóharc során is komoly veszélyt jelent az ellenfeleire. Egy McGregor elleni győzelem alighanem címmérkőzés közelébe lökné őt, Poirier fogadkozott az MMA Fight Corner csapatának:

„Egy kicsit sokat járatja a száját. Magára akarja rántani a gyűlöletet, ugyanakkor az emberek látni akarják őt bunyózni. Szóval egész jól promótálja a sportot, és a pehelysúlyú divíziót is. Most azonban rossz embert választott magának. Én vagyok a legjobb a súlycsoportban, ennyi. És én leszek a bajnok.”

 

„Csupán célozgat valamire, ami nem is fontos. Amikor minden el lesz rendezve, azaz szeptember 27-én én és Conor szemtől szemben állunk majd. A rajongói, az edzői és a barátai sem jöhetnek vele a ketrecbe. Ott csak ketten leszünk, és én szét fogom rúgni a s*ggét.”

H.Ákos

Vitor Belfort fia apja nyomdokain

2014.07.30. 10:40 td_adamrepa

Vitor Belfort fia apja nyomdokain halad a jelek szerint. Bár az MMA-val még nem próbálkozott, Davi "Guacamole" Belfort a bokszba a jelek szerint már eléggé belekóstolt. A fentebbi videón a 9 éves Davi egy 12 éves srác ellen látható.

UFC 183: Anderson Silva vs Nick Diaz, immár hivatalos!

2014.07.30. 09:22 td_axl

nick-diaz-vs-anderson-silva.jpg

Ami eddig fantázia párosításnak tűnt, az mára hivatalossá vált. Anderson Silva egy évet hagy ki brutális lábtörését követően, január 31-én tér vissza a kvázi visszavonult Nick Diaz ellen. A mérkőzésre középsúlyban kerül majd sor, Dana elmondása szerint Diaz egy esetleges győzelemmel akár címmérkőzést is kaphat Weidman (vagy Belfort) ellen. Úgy tűnik, hogy a zseton rendben volt mindkét félnek a szerződés aláírásához, a Superbowl hétvége pedig tovább növeli az előzetesen amúgy is impozánsra saccolható nézőszámot, PPV-előfizetést.

Anderson és Dana a Diaz elleni meccs szerződését aláírva

A pár évvel ezelőtti mega-meccs álmokból ez valósul meg, noha akkor ezt kicsit másképpen gondoltuk. A jelen helyzetben azonban ez az UFC egyik legvárósabb párosítása, egy kicsit a Pride Fc szuper fightjaira hasonlít. Pár napja olvastam egy fake cikket, ami a nyílt súlyú tornák rendezéséről szólt az UFC-ben az ázsiai piac felé való nyitás miatt, első fecskeként az Anderson vs Diaz után jöhetne még pár ilyen párosítás.

American Top Team válogató torna: A hétvégén az Amerikai Álomért küzdenek Siófokon

2014.07.29. 17:45 td_axl

att_valogato_torna.jpg

A Magyar MMA Prémium Liga szervezésében a Scitec Nutrition támogatásával pénteken, azaz 2014. augusztus 1-én érkezik az American Top Team válogató torna Siófokra 20:00 kezdettel.  A Scitec Nutrition által harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Muscle Beach ad otthont a rendezvénynek, melyen komoly lehetőséget kapnak az ország MMA harcosai.

Az igazán exkluzív környezet önmagában is a  Balaton part, ráadásul a Muscle Beach programjaira kilátogatókkal bővülhet hazánk MMA követőinek, rajongóinak köre. A part homokjában felállított oktogon és a már jól megszokott impozáns díszlet várja majd a nézőket és harcosokat. A leadott nevezésekre visszatekintve többször borult a fight card visszalépések miatt, melyek mögött edzés alatt szerzett sérülések álltak.  Ami a legfontosabb, hogy az American Top Team válogató torna győztesei 10 napos felkészítő táborban vehetnek részt az ATT floridai edzőtermében, ahová minden nagy szervezet (például az UFC és a Bellator MMA) megfigyelői is járnak új tehetségek után  kutatva. Természetesen önmagában egyedülálló lehetőséget biztosít a szakmai legjobbjaival együtt edzeni egy ilyen klubnál, ahonnét már megannyi világbajnok került ki. A 10 nap során a szerencsések olyan ismereteket és tapasztalatokat sajátíthatnak el, melyeket nem csupán önmaguk fejlődése érdekében kamatoztathatnak, hanem hazánkba visszatérve társaik, klubjuk javára fordíthatnak. Márciusban az American Top Team nyújtotta lehetőségeket nekünk is volt szerencsénk megtapasztalni, mikor Végh „Pumukli” Attila felkészülésének záró szakaszát követhettük nyomon címmérkőzésére. Az alábbi videóban nézheted vissza ezen pillanatokat.

Tehát a tét nagy, az amerikai út mellett Scitec vásárlási utalványok és Magyar MMA Prémium Liga trófeák keresik gazdáikat. 

Fight card

-77 kg. Férfi 3-s torna (első mérkőzés), Profi MMA Szabályrendszerben, 2x5 percben, 2 perces pihenőkkel:

1. Papp Ádám (Qumera Fight Team,Tatabánya) vs. Guzsván Péter (Jóni Team, Budapest)

 

-65 kg. Ferfi 4-s torna, Prof 2x5 percben

2. Borics Ádám (Shootfighters, Eger) vs. Hajzer Dániel (Cutler Fight Team, Debrecen)

3. Tarnai József (Növényi Küzdősport Akadémia) vs. Kovács László (Patai Gladiátor-Priskin Team Bp).

 

-71 kg. Férfi 4-s torna, Profi 2x5 percben

4. Csernicsek László (Szegedi Küzdősport Klub) vs. Váradi Péter Ákos (Cutler Fight Team, Debrecen)

5. Fényes Zsolt (Cutler Fight Team, Debrecen) vs. Róma Ádám (Bárdosi Küzdősport Akadémia Bp.)

 

-77 kg. Férfi 3-s torna (2. mérkőzés), Profi 2x5 percben:

6.) Guzsván Péter (Jóni Team, Budapest) vs. Galbács Máté (Növényi Küzdősport Akadémia)

 

-93 kg. Férfi Superfight, Profi 3x5 percben:

7. Péter Norbert (Sárközi Team, Szeged) vs. Farkas Gergely (Kurayfat Kempo, Esztergom)

 

-90 kg. Férfi Superfight, Profi 3x5 persben:

8. Keresztesi Ádám (Öt Elem Combat Fight Team) vs. Maróti István (Szegedi Küzdősport Klub)

 

-65 kg. Férfi 4-s torna döntő, Profi 2x5 percben

-71 kg. Férfi 4-s torna döntő, Profi 2x5 percben

 

-77 k. Férfi 3-s Torna (3. mérkőzés), Profi 2x5 percben:

11. Papp Ádám (Qumera Fight Team,TatabányaÖ vs. Galbács Máté (Növényi Küzdősport Akadémia)

 

-77 kg. Nemzetközi Super fight, Profi 3x5 percben:

12. Elwin Teymurov (Holland Sportcentrum Blili) vs, Kottes Pál (Bárdosi Küzdősport Akadémia)

A jegyárak elővételben 1500Ft-ért elérhetők a Scitec bolthálózatában, a helyszínen 2000Ft-ért válthatók. A torna online INGYENES közvetítése megtekinthető a A Magyar MMA Prémium Liga USTREAM csatornáján.

 

Látogatóban a Budapest Top Team-nél

2014.07.29. 09:48 td_titusz

Talán emlékeztek még rá, hogy júniusban az Unio Sport Mma Academy-nél jártam, és egy kis minidokut csináltunk Furkó Laciról. Anno abban a tudatban váltunk el, hogy amint megvan az új terem, akkor ismételten találkozunk. Nem kellett sokat várnom, rövid idő alatt el is érkezett ez a pillanat, amit mi sem jelezhet jobban, hogy egy névváltáson is átesett a csapat: mostantól Budapest Top Team néven fognak szerepelni a hazai és nemzetközi MMA gálákon. Ennek kapcsán Peszlen „Rendes” Ferenccel és Idei Lászlóval ültem össze beszélgetni, illetve készítettünk egy kis HL videót ízelítőül, de ne szaladjunk ennyire előre, először térjünk rá az „interjúra”:

td.jpg

TOTALDAMAGE (TD): Sziasztok! Múltkor Laciról beszélgettünk, most itt az idő, hogy a klubotokról mondjátok el gondolataitokat. Mik a terveitek, célotok?

Budapest Top Team (BTT): Üdvözlünk Minden Kedves Olvasót! A nevünk immáron Budapest Top Team. A névváltoztatásra azért volt szükség, mert fel szeretnénk hívni a figyelmet arra a radikális minőség különbségre, amit prezentálni szeretnénk a magyar porondon. Terveink pedig meg vannak: Mi szeretnénk lenni azok, akik felreptetik az "első fecskét, aki nyarat csinál". Tehát az első olyan magyarhHarcost mi szállítanánk valamelyik komoly MMA szervezethez, aki magyarként akár itthonról tud valós eredményt elérni, ha kell külföldön, ha kell itthon. Mindezt olyan harcosokkal szemben, akiket a szó nemes értelmében lehet, és kell is ellenfélként kezelni. Persze ez számukra is igaz lesz. Legalábbis jobban kell tegyék,vagy jön idő előtt a Repülősó!

TD: Látom jól átgondolt, magasztos célokat tűztetek ki magatok elé. Mit gondoltok arról, hogy mi fog titeket előre vinni, szakmailag mi lehet a siker kulcsa?

BTT: Úgy gondolom a lojalitás, köztünk, edzők között és a versenyzőink felé ugyanúgy. Mi senkit nem fogunk vágóhídra vinni, gondolok itt az olyan küzdelemre, ahol életkorra, fizikai és harci tapasztalat / tapasztalatlanság miatt egyenlőtlen küzdelem esélyei alakulhatnak ki. Abból senki nem tanul, és senki nem fejlődik. Elő lehet venni ezeket a sablonos dumákat, hogy de minden küzdelemből tanulni lehet. Ezeket a macska-egér harcokat otthon meg kell harcolni, és élni edzőtermi körülmények között. Valamilyen szinten az MMA és a bunyó egy show műsor! Két felkészült harcos bunyóját sokkal szívesebben megnézi a közönség, mint két „szerencsétlen” csapkodását. Még abban az esetben is jobb szájízzel megy haza a közönség, ha nem éppen az Ő kedvencük nyert egy nemes csatában, ahol mind a két bunyós jeleit adta annak, hogy megfelelően felkészült a másik harcosra. Mi minden felkészülést ebben a szellemben végzünk, és ha egy nézőt megkérdezel, hogy milyen volt egy olyan gála, ahol mi szerepeltünk, nos.. Ránk mindig szoktak emlékezni :D

Valamint úgy érzem, hogy az edző stáb is, ami jelen esetben Idei Laci barátom, és én, mindig a maximumra törekszünk, hogy kihozzuk a legjobbat a srácokból.

TD: Ezért is vagytok ketten, mint edzők?

BTT: Teljes mértékben azt gondolom, hogy az MMA az egy túl összetett sportág ahhoz, hogy egy ember, mint "Head Coach" átlássa abban a mélységben, mint amit egy top sportoló felkészítése megkövetel. Foglalkozni kell az állóharc részével ugyanúgy, mint a földre vitelekkel és a földharccal. Amit nagy hibaként látok az az, amikor benyögik a "szakértők " azt a szöveget, hogy az MMA milyen sportágakat foglal magában és elkezdik sorolni: A boksz, a Thai Boksz, a birkózás és a BJJ. Ez így ebben a formában nem helyes. Az MMA állóharcára nem szabad szegmenseiben tekinteni, hanem csak egy egészként. Ha más indokot nem is szeretnék felsorolni akkor maga az MMA-s kesztyű vastagsága miatt a fókuszpont teljesen máshova esik egy jól tömött 10 unciás bokszkesztyűben, mint egy MMA-s meccskesztyűben. Az állóharcot egyben kell elsősorban gyakorolni úgy, hogy bele kell számolni a földre vitel lehetőségét, ami ugye egy klasszikus thai box edzésen elképzelhetetlen. Nem mondhatsz ilyet hogy "ne rúgd ezt vagy azt, mert én akkor levinnélek földre!" De ezt mind a 4 alkotó elemére rá lehetne húzni. A BJJ sem teljes Ground and Pound nélkül. Kiegészítő edzésnek persze minden jó és kell is, de négy sportágat külön gyakorolni, hogy aztán egy ötödikben versenyezzél hát nem tudom... szerintünk nem ez az irányvonal.

TD: Érdekes és elgondolkodtató az, amit felvázoltál. Most, hogy az edzői filozófiátokat elmondtátok, kérlek, meséljetek Magatokról, mint edzőkről!

BTT: Kezdeném Barátommal és Kollégámma, Idei Lászlóval:

Laci Versenyzőként és edzőkét is brillírozott már számtalanszor. Többszörös birkózó és grappling bajnok, egy igazi birkózó dinasztia sarja. Szinte az anyatejjel szívta magába az egész sportágat: Több világbajnok van a legyőzöttjei tarsolyában (!!!), és több MMA-s élsportolónak okozott kellemetlen pillanatokat a hazai és a nemzetközi mezőnyből is, mint edzőpartner. Tanítványai között Combat Grappling Bajnok, Thai Box Bajnok és Kempo Világbajnok is akad. Úgy gondolom, hogy a személye már egyfajta garancia a sikerre!

TD: Akkor most Te jössz, magadat hogyan mutatnád be?

Hm, figyi körülbelül sehogy. Nézze meg a videót az edzésről mindenki, jöjjön le ide a Sunrise Crossfight Arénába, beszélgessen el velem, és Laci barátommal, és döntse el az Érdeklődő, hogy értek-e ahhoz, amiről beszélek?! Itt minden körülmény adott a világszínvonalú edzésmunkához. A sportág specifikus erő és képesség fejlesztés minden számunkra szükséges eszköze, az Arm Cycle-n át a forró termes yoga szobáig a rendelkezésünkre áll! Hozzátenném, hogy a yoga szobát külön a mi kérésünkre épített a kedves vezetőség. Ezúton is köszönünk nekik, és üzenjük, hogy azon leszünk, hogy rászolgáljunk a belénk vetett bizalmukra! Meg nem utolsó sorban saját rendezésű gálákban gondolkodunk, ahol aztán tényleg meg tudjuk mutatni mitől a nevünk: Budapest Top Team!

TD: Zárásként mit mondanátok a lehetséges érdeklődőknek?

BTT: Minden érdeklődőt szeretettel várunk, akit az MMA csak szegmenseiben érdekel, esetleg olyan versenyző, illetve hobbista, aki csak bizonyos dolgokban szeretne fejődni: klasszikus birkózás, illetve grappling Laci részéről, vagy kéz-lábtechnika illetve „kézláb” egyben, azok is jelentkezhetnek nyugodt szívvel! Mi mindenre nyitottak vagyunk és rajtunk nem fog múlni semmi.

A cikk zárásaként kérlek tekintsétek meg a Budapest Top Team edzés highlight videóját, és ha megtetszett amit láttatok, irány a terem!

Anthony Johnson közel a kihívói pozícióhoz

2014.07.28. 19:49 td_axl

johnson_nogeira.jpg

Hétvégén Anthony Johnson három hónapon belül másodjára lépett ketrecbe az UFC-ben. Igen, ismét a legnagyobb MMA-szervezet alkalmazásában áll, miután súlyproblémái miatt kirúgták korábban, aztán impozáns győzelmi sorozatot hozott össze különböző súlycsoportokban, még a nehézsúlyt is megjárva Arlovski ellen (váltóból indult az UFC-ben). Szóval e mellett nem lehetett szó nélkül elmenni, Dana-ék visszahozták, tegnap hajnalban pedig Davis után Lil'Nog is az áldozata lett. Nem is akár hogyan: 44 másodperc alatt kivégezte az egykor szebb napokat is megélt brazilt. Dana szerint elképesztő, hogy valaki váltóból ilyen ütőerőt hoz, szerintem pedig az volt csoda, hogy Rumble le tudott menni annak idején abba a súlyba, a kraft megvolt neki mindig is.

Ehhez azonban most egy érettebb és jobban menedzselt Johnson társul, akit már sokan kihívói pozícióban látnak. Dana óvatos még, nem ültetik a korábbi fiaskók miatt Rumblet olyan hype-vonatra, mint McGregort. Egy meccset nyernie kell még, aztán akár mehet a címért. És hogy Lil'Nog sorsa mi lesz? Tegye fel a kezét, aki ugyan szereti és tiszteli a Nogueira tesókat az elmúlt évekért, de szerinte is itt lenne az ideje a visszavonulásuknak? Rühellem olvasni a kis trollokat, akik Pride Fc meccseket nem látva fikázzák őket. 

Global Grappling verseny a TEK 2014 évi Budo és Küzdősport Gálán

2014.07.28. 19:18 td_axl

globalgrappling.jpg

A MAX 2014 Küzdősport és Harcművész Expo során lehozott TOTALDAMAGE Cage Grappling után újabb meghívást kapott a Global Grappling a SYMA csarnokba: szeptember 28-án a TEK 2014 évi Budo és Küzdősport Gáláján a Gi Grappling és a Combat Grappling versenyszámokat rendezhetik meg. A versenykiírás és nevezés a rendezvényre ezen a linken érhető el. 

Mit érdemes tudni a Global Grappling versenyrendszerről?

A Global Grappling versenyrendszert Kovács Gábor, Fekete Sándor és Berkes László hozta létre. Mindhárman a Magyar Ju Jitsu Szövetség tagjai, a soke Kelemen István által alapított Hangary Ju Jitsu Kelemen Ryu mester fokozatú instruktorai.


Thumbnail image

A több, mint 25 éves múltra visszatekintő Kelemen-féle jitsu iskola közismerten kemény, bátran kijelenthetjük, hogy egyedülálló övvizsgarendszerrel bír. A vizsgázóknak az övfokozatnak megfelelő technikák bemutatásán túl, erőnléti, valamint küzdelmi képességeiket is bizonyítaniuk kell. Full-contact álló- és földharc küzdelmeik szabályai 1984 óta folyamatosan tisztultak, a vizsgatapasztalatokra épülve forrták ki magukat egyre embertpróbálóbb gyakorló küzdelmekké, kökemény vizsgákká. Kelemen mester folyamatosan kereste, ma is keresi a tanítványok technikai és emberi felkészültségének megmérésének biztonságos, de hiteles módját. Tulajdonképpen e szándék egy hajtása a versenyküzdelem.

A Szövetségben 1995 óta rendeztek Ju Jitsu versenyeket. Ezeken a versenyeken lett először külön versenyszám a grappling, majd az érdeklődés felfutásával a grappling versenyszámok önálló versenyekké szerveződtek. Ma már a Global Grappling „G4 Liga” évadokat szervez, ősszel kezdődik a harmadik évad, melynek során hét városban szerveznek fordulókat.

Amikor 2008-ban megismerkedtünk a grappling-gel, - mondja Berkes László - akkor úgy éreztük, hogy majdnem  megtaláltuk a régóta keresett rendszert, melyben ideális versenyezni. Azért csak majdnem, mert voltak a szabályok között olyanok, melyek túlbonyolítottnak, kevésbé logikusnak tűntek, illetve nagyon a NoGi Grappling oldaláról közelített, azt hangsúlyozta, megbontva az egyensúlyt a Gi és a NoGi ágak között. A Global Grappling rendszer megalkotásánál ennek az egyensúlynak a felállítása és az egyszerűsítés, a logikus felépítés volt a fő szempont.

A grappling illett a korábbi versenyekhez, tökéletes új versenyszám volt. 2009-ben létrehozták a mindenki számára megfelelő versenyszabályokat, majd a 2010-es tavaszi és őszi versenyeken ezt be is vezették, A Global Grappling népszerűségéhez hozzájárultak a Gyakorló Versenyek is, melyek kiváló lehetőséget nyújtanak új klubok és versenyzők csatlakozására. 2012-ben önállósodtak a grappling versenyek, eddig összesen több, mint harminc Gyakorló Versenyt, Liga fordulót, Csapatbajnokságot szerveztek.

Thumbnail image

A Global Grappling G4 Liga évada ősztől nyárig tart, hasonlóan az iskolai évadhoz. – mondja Kovács Gábor főbíró. – Egy évadban a korosztályok változatlanok, hét Liga fordulót, öt Gyakorló Versenyt és egy Csapatbajnokságot szervezünk. Ehhez jönnek a külsős felkérések, mint például a MAX 2014 Scitec Nutrition Harcművész és Küzdősport Expo, illetve most a Terrorelhárítási Központ részéről. Mindkét felkérés nagy megtiszteltetés a számunkra és a Global Grappling elismertségét, elfogadottságát jelzi. Nem véletlenül, hiszen a közösségünk jelenleg száz klubból áll ötezer taggal, így a Global Grappling közvetve-közvetlenül több tízezer érdeklődhöz, szimpatizánshoz jut el.

A MAX 2014 Küzdősport és Harcművész Expon a TOTALDAMAGE Cage Grappling versenyszám mutatkozott be. Egész nap folyamatosan mentek a grappling küzdelmek a ketrecben. Szeptember 28-án, ugyancsak a SYMA csarnokban, a TEK által szervezendő Budo és Küzdősport Gálán pedig a Gi Grappling vagy a Combat Grappling versenyszámokban küzdenek majd a BM, HM, NAV, OGY versenyzők. Ennek van előzménye, az előző két TEK versenyen szintén a Kelemen Ryu által rendezett tradicionális földharc került megrendezésre.

Négy versenyszámunk van, – mondja Fekete Sándor technikai vezető – ezek a Gi Grappling, a NoGi Grappling, a Combat Grappling és a Kesztyűs Küzdelem. A NoGi Grappling ketrecben űzött változata a Cage Grappling. Megvalósul a Gi-s és a NoGi-s szakágak egyensúlya, mindkettőnek van egy összekapaszkodós és egy ütő-rúgós versenyszáma. A szabályrendszer egységes, viszonylag könnyű az átjárás a különböző szakágak között. A Global Grappling népszerűségének ez az egyik oka, itt egységes szabályrendszerben küzd egymással a kyo-s a kempo-ssal, az MMA-s a birkózóval, vagy például a judo-s a brazil ju jitsu képviselőjével.

Thumbnail image

A TEK Budo és Küzdősport Gáláján a négy versenyszámból kettő lesz jelen. A Gi Grappling és a Combat Grappling küzdelemben is a versenyzők a hagyományos ju jitsu (judo) Gi-ben (kabát, nadrág öv) vannak. A küzdelem állásban indul, a cél az ellenfél kopogtatása, vagy a technikákért kapott pontokkal a több pontszám elérése. A Global Grappling a látványos, akciódús küzdelmet díjazza, a passzivitást pedig bünteti. Combat Grappling-ben engedélyezett az ütés és a rúgás is, értük pont ugyan nem kapható, de alkalmazásukkal gyöngíthető az ellenfél ellenállása. Az elmúlt években rendezett versenyeken mindkét számnak komoly bázisa alakult ki, így minden esély adott arra, hogy a TEK-es versenyen is sikerrel mutatkozzon be.

A Global Grappling rendszeréről, az eddigi versenyekről a leírásokat, beszámolókat a honlapjukon lehet megtalálni:www.globalgrappling.hu

forrás: k-1.hu

Barao: Az öltözőben ébredtem fel a Dillashaw elleni meccs után

2014.07.28. 09:10 td_hriczuakos

UFC165_ULTIMATE_MEDIA_DAY_20130919_0102.jpg

A nemrégiben harmatsúlyú bajnoki címét elvesztő brazil Renan Barao mesélt a TJ elleni mérkőzésről, a dolgokról, melyekre emlékszik arról a bizonyos estéről, valamint a gyors visszavágóról:

„Mindig valami új dolgot kell mutatnod. A mérkőzést rövid idő leforgása alatt fogadtam el, nem voltam 100%-os állapotban, de legközelebb ez másként lesz. Soha életemben nem edzettem még ilyen keményen.”

„A bajnoki cím vissza fog kerülni Brazíliába, nagyon vágyom rá, hogy visszaszerezzem. Meg fogom szerezni azt, ami hozzám tartozik.”

„Mindenre emlékszek az első leütésig. Azután az ütés után már csak az öltözőben ébredtem fel. A találkozó eleje nagyon szoros volt, de minden megváltozott az ütés után.”

„Eleresztette azt a súlyos ütést a meccs elején, utána pedig már robotpilóta üzemmódban voltam. Túl lassú voltam, nem gondolkodtam. Az edzőm elmondta mit kell tennem, de mást csináltam. De ezúttal más lesz majd a helyzet, okosan fogok harcolni, és nem hagyom, hogy ez újra megtörténjen.”

„TJ mondhat, amit akar, de nem ő hozza meg a döntéseket, hanem az UFC. Ők pedig megadták nekem ezt a lehetőséget, így boldog vagyok, TJ meg téved.”

H.Ákos

Kínában bunyózik majd az M-1 Global főmeccsén Sergei Kharitonov

2014.07.28. 09:10 td_hriczuakos

Сергей Харитонов 2.JPG

És már Oroszország legnagyobb MMA szervezete is terjeszkedik nemzetközileg, mivel az M-1 Global egy 10 éves szerződést írt alá arról, hogy Kínában is rendezzenek gálákat. Ezt pedig a szervezet vezetője Vadim Finkelchtein jelentette be, majd azt is elmondta, hogy az első ilyen ázsiai gálájuk novemberben, Pekingben lesz esedékes, melynek főmérkőzését Sergei Kharitonov vívja, azonban ellenfele eddig még nem ismert. Kharitonov szépen tartja magát, MMA meccsek mellett K-1-es gálákon is virít még az orosz, nem hiába, emlékeznek még néhány korábbi sikerére, például amikor matrac keménységűre ütötte Arlovski-t a Strikeforce időkben, vagy szintén kifektette Overeem-et is. Nagyon nagy lehetőség kapujában állnak az oroszok, mivel hazájukban igen jó nézőszámot produkálnak, szinte meglepetés (vagy éppen nem), hogy az UFC nem tört még be az orosz piacra. A pekingi MasterCard Center-be 18 ezren is beférnek, ha sikerül becsábítani a jónépet, néhány gála után komoly bankot robbanthatnak Finkelchtein-ék.

H.Ákos

Tízezer óra - körkép az Ír MMA-ról

2014.07.28. 09:10 td_adamrepa

Egy 20 perces rövidfilm, mely a UFC dublini gáláján nemrég debütáló Paddy Holohan utolsó, UFC előtti meccsét, ill. az ahhoz vezető utat mutatja be. Holohan 6-1 underdog volt a dublini gálán, UFC előtti mérlege viszont 9-0.

Megvan az év hülyéje: Josh Thomson szerint váltósúly felett minden harcos egydimenziós

2014.07.28. 09:10 td_interim

Szerethető baromságokban már eddig is bőkezű volt 2014, az igazi, velőtrázó ostobaságokkal viszont adós maradt. Egészen eddig. Josh Thomson a FOX Sportsnak tett nyilatkozatában adott tanúbizonyságot diliflepnijéről.

Ha a nehezebb súlycsoportokat nézed, a 185 fontost, 205 fontost és a nehézsúlyt, egydimenziós, kétdimenziós harcosokat találsz. Ők nem kevert harcművészek. Nem olyan jók, mint a 155 fontosak, és az alattiak. Egyszerűen nem azok. Számomra ez tény. Egy csomó módon kivégezheted őket. (…) A 155 fontosoknál és még lejjebb – hát sok szerencsét, haver! Mindenki teljes harcos – jó birkózók, jó jiu-jitsusok, jók állóharcban, jók a szőnyegen, és mindig formában vannak. A 170 fontos súlycsoport kábé átmeneti osztály – ott azért vannak még teljes harcosok.

Thomson forradalmi gondolataira eddig még senki sem reagált – ez tulajdonképpen megnyugtató, hiszen azt jelzi, hogy bármilyen brutális is az MMA világa, vannak olyan morális határvonalak, melyeket még ezek a harcosok sem lépnek át. Például azt, hogy értelmi fogyatékost nem gúnyolunk ki.

thomsonmma.jpeg

Újabb olimpikon tart az UFC-be

2014.07.28. 09:10 td_hriczuakos

119908442.0_standard_730.0.jpg

Az olimpiai aranyérmes birkózó, Henry Cejudo eredetileg a Legacy Fighting Championship 34 gálájának főmérkőzésén lett volna érdekelt, amikor is Brian Hall ellen meccselt volna a szervezet légsúlyú övéért. Igen ám, de Henry zsinórban másodjára mondta le a főmérkőzési státuszt, de a mostani alkalommal nem is hozták nyilvánosságra a pontos okot, mindössze annyit fűztek a dologhoz, hogy a döntésnek jó oka van. Ezek után nem is volt meglepetés, amikor kiderült, hogy az UFC tárgyalásokat folytat Cejudo-val, aki hamarosan a legnagyobbak között folytathatja MMA karrierjét. Henry jelenleg 6-0-s mérleggel rendelkezik, karrierjét harmatsúlyban kezdte, azonban az elmúlt két mérkőzését már légsúlyban vívta, viszont a fogyasztással rendszeresen megszenvedett, nem is tudta hozni a kiírt súlyt. Emiatt elképzelhető, hogy az UFC-ben már 135 fontban láthatjuk a 2008-as pekingi olimpián aranyat szerző amerikai birkózót. Az UFC-ben lévő olimpikonok listája pedig tovább bővül…

H.Ákos

UFC on FOX 12: Lawler vs Brown mérkőzések videói

2014.07.27. 10:01 td_axl

lawler brown.jpg

Ma hajnalban rendezték az UFC on FOX 12: Lawler vs Brown gálát, melynek eredményeit itt olvashatjátok, a mérkőzések videóit pedig itt nézhetitek vissza.

A küzdelem története #5: Rousey mama a Judo világ tetején

2014.07.26. 19:49 td_axl

rousey mama.jpg

Ronda Rousey édesanyja, azaz AnnMaria De Mars volt az első amerikai, aki 1984-ben Judo világbajnokságot nyert. A kis Rousey-t 11 éves korától kezdve ismertette a sport szépségeivel, aki 17 éves korában Budapesten junior világbajnok lett, Athénban pedig a legfiatalabb olimpiai induló volt. 

Próbáljuk szavakba foglalni Vitor Belfort eme videóját!

2014.07.26. 14:36 td_axl

Vitor Belfort megkapta az Atlétikai Bizottságtól az engedélyt, hogy decemberben Chris Weidman ellen küzdjön. Vitor ezt a videót postolta lelkesedésében. Valahogy helyezzük el az univerzumban ezt a dolgot. 

UFC on FOX 12: Lawler vs Brown mérlegelés

2014.07.26. 10:58 td_axl

robbie-lawler-matt-brown-ufc-on-fox-12.jpg

Megtartották a hétvége, vagy inkább a hónap leginkább várt UFC cardjának mérlegelését. A főmeccsen ugyanis Robbie Lawler és Matt Brown találkozik, a győztes pedig kihívói pozíciót nyer Hendricks ellen. Brown nem tudta hozni a 171 fontot, 172.5 fonttal mért be. Két órát kapott a fogyasztásra, de aztán a CSAC nem engedte neki a további dehidratálást. Érdekes szitu, mert így az UFC sem fogja elvenni a gázsija 20%-át, sőt, az esti bónuszokra is hajthat majd holnap. Carneiro Lima ugyan így járt, neki sem kellett fogyasztania. Lil'Nog továbbra is 50 éves arcát hordja, Anthony Johnson komolyan véve karrierjét egyik legfontosabb UFC meccse előtt áll a brazil ellenében. Alább a mérlegelés videója. 

Nick Diaz visszatér, aláírta új UFC szerződését

2014.07.25. 19:53 td_axl

diaz.jpg

Nick Diaz a Condit és GSP ellen elszenvedett vereségeit követően nyugdíjba ment. Ezt valahogy úgy értékelhettük akkor, mint GSP elvonulását, egyikük sem búcsúzott végelegesen, csak mindketten  bizonyos feltételekhez kötötték kimondva, vagy kimondatlanul a visszatérést. GSP a cucc-teszteket látná olimpiai szinten az UFC-nél, Diaz pedig, nos neki a kasszagép gyönyörű kattogása elég, pénz kérdése a történet. Egy éve még egy Anderson elleni meccsről beszélt, ott tudna annyi zsetont kaszálni. És hogy mennyit is változik a világ: akkor simán kiröhögte őt Dana és Loranzo, most viszont már Anderson visszatérő ellenfeleként emlegethetik. Silva lábtörését követően 2015 közepén bunyózna ismét,

És az esti "ribanc-pofon"

Nick Diaz tegnap pedig aláírt az UFC-hez három meccsre ismét, és 2015-ben térne vissza. Véletlen? Lehet, de nyomban Andersonról beszélt. Amúgy a váltósúlyban felgyorsuló eseményeknek is adna még egy ívet, ha Nick beszálna a buliba. Lawlert korábban mattolta, Brown ellen még nem akart kiállni tavaly, most lehet, hogy meggondolná, ha Matt hétvégén lelépi Lawlert. Condit ellen meg van egy lezáratlan ügye és sorolhatnám még. Szóval Nick kiült a verandára egy cigire, közben az UFC-ben kicsit átrendeződtek a passzátszelek...