TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|BRAIN: A mozdíthatatlan tárgy és megállíthatatlan erő találkozása

2016.06.12. 16:06 td_axl

lesnar-hunt.jpg

A napokban véglegesítették a 2016 július 7-én,a Las Vegas-i T-Mobile Arénában megrendezésre kerülő UFC 200-as jubileumi gálájának programját. Mondhatni fullos card lett.

Eleve nagyon ritka, hogy három címmeccs kerüljön megrendezésre egy estén és ezek nem akármilyen párosítások lesznek ám! A régóta várt leszámolás, a visszavágó a vitathatatlan félnehézsúlyú bajnoki övért az egymást zsigerből utáló Daniel "DC" Cormier és Jon "Bones" Jones között. Egy másik visszavágó két óriási harcos között az interim pehelysúlyú bajnoki címért José Aldo és Frankie Edgar részvételével. Végül, de nem utolsósorban Miesha Tate készül első alkalommal megvédeni elsőségét Amanda Nunes ellen. És mindezen veretes párosítások mellett ezen az estén az UFC felvonultatja az MMA sport legnagyobb neveit és legnagyobb tehetségeit.
Előzetesen - a McGregor-Diaz visszavágó kiesésének tudatával együtt is - azt hihettük,hogy ennél nagyobbat már nem is szólhatna a UFC 200...pedig igen.Sokkal nagyobbat. Előző hétvégén, az UFC 199 során a szervezet közzétette a jubileumi gála hivatalos promóvideóját. A rövid összeállításban szerepel mind a hat bunyós, aki világbajnoki címért fog küzdeni és a végén felhangzik egy ismerős hang, egy ismerős frázis és az ismerős arc - aki nem más, mint a UFC egykori vitathatatlan nehézsúlyú világbajnoka, Brock Lesnar. Az ember, aki minden idők legnagyobb pay-per-view bevételét hozta a szervezetnek a szintén jubileumi UFC 100-as gálán 2009 júliusában.
A visszatérés után pár nappal hivatalosan is bejelentették, hogy Brock Lesnar a jelenleg nyolcadik helyen rangsorolt közönség kedvenc veterán, Mark Hunt ellen fog oktagonba lépni. A szakmai fórumokon meglepetésként hatott a párosítás, kihangsúlyozva Hunt elit kontrabunyóját és egyéb kvalitásait, Lesnar öt éves kihagyását és az ún. "ringrozsda" elméletet, de Lesnar több riportban határozottan utasította vissza az efféle spekulációkat. Állítása szerint 1000%-os formában van - nem elírás - és bizonyítani jön vissza a valódi harc világába.
Remélem ez már tudvalévő tény, hogy mi itt a TOTALDAMAGE-nél nem szeretjük a spekulációkat és a kétségeket, főleg nem Brock Lesnar esetében, ezért most következzen egy előzetes esélylatolgatás a két legenda összecsapásáról, a várható küzdelmi stratégiák és technikák tükrében.
Kezdjük Lesnar-ral, nem? Vajon miként fogja szétlapítani Mark "Super Samoan" Hunt-ot a UFC 200-on?
Az első és legfontosabb faktor nyilván Brock Lesnar amatőr birkózó háttere. Mark Hunt a legjobb állóharcos a nehézsúlyú divízióban, minden kétséget kizáróan, az ütéseinek K.O. ereje önmagáért beszél.Ha Lesnar állva próbálkozna, könnyen bajban találhatná magát. De ismerjük az ex-bajnok nyerő stratégiáját - gyakorlatilag minden mérkőzését a földön nyerte meg. Az NCAA divízió I bajnokaként Lesnar egy kivételesen sikeres birkózó karriert tudhat a magáénak,a ground and pound brutalitásáról pedig Heath Herring vagy Frank Mir egész estés előadást tarthatna.
Hunt levitelek elleni védekezése nem rossz, de ő egyszerűen nem tud birkózni. Stipe Miocic játszva vitte le ismételten a 2015 májusi mérkőzésükön  és a körülményekhez képest kíméletesen büntette az új-zélandi harcost, míg Lesnar birkózása Miocic-hoz mérten sokkal jobb és hatékonyabb, a fizikai paraméterekről nem is beszélve. Ráadásul Brock Lesnar soha nem a bunyós-empátiájáról volt híres. Lesnar egyedül Mir ellen kapott ki szubbal(lábkulcs), de Hunt gyakorlatilag védtelen a hátán fekve. Szóval ha Lesnar a földre tudja vinni a küzdelmet, akkor Hunt roppant komoly bajban lesz.
Mig Hunt a sokkal nagyobb ütő,addig Lesnar sokkal nagyobb, erősebb és robbanékonyabb sportoló. Az ex-bajnok egyszerűen egy szörny és a nyilvánvaló erőszintkülönbségeket nagyon nehéz lesz kezelnie az új-zélandi harcosnak. Mark Hunt 177 centiméter magas és rengeteget kell fogyasztania legfőképpen zsíból, hogy beleférjen a nehézsúly felső súlyhatárába, ezzel szemben Lesnar 190 magas és kvázi színizom. Tehát ezen mutatók sem kedveznek az egykori K1 világbajnok számára.
Ebből a magasságkülönbségből egyenesen következik Lesnar ütőtávbeli előnye. Bár Brock Lesnar egyáltalán nem jó állóbunyós, de egy ilyen különbségnél ez már nem is mindig lényeges. Hunt egyértelműen a világ legjobb állóharcosai közt foglal helyet okkal, az ütőerejét pedig már fényeztük eleget, de roppant nehéz megütni azt, amit egyszerűen nem érünk el. Láthattuk Hunt győzelmeit magasabb ellenfelek ellen, de ha Lesnar okosan fogja használni az ütőtávbeli előnyét, akkor semlegesítheti Hunt leghatékonyabb fegyverét. Nem elsősorban az ütésváltásokra kell itt gondolni, mert ott Hunt megenné Lesnar-t elevenen, hanem arra, hogy ami Hunt-nak még külharc távolság, az Lesnar-nak már alkalom a klincsre. És nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy ez MMA és nem K1. Itt alacsonyabb és gyengébb birkózó nem mehet fejjel előre, bármennyire jó ütő is, mert csak saját magát hozná kellemetlen helyzetbe. És végül, de nem utolsó sorban, nem feledkezhetünk meg Lesnar alapképességeiről. Hiába nem küzdött valódi mérkőzésen öt éve és hiába 38 éves, Brock Lesnar egyszerűen egy kivételes atléta. Egy erőgép. Mindig is az volt. Nagyon nehéz hozzá hasonló sportolót találni a küzdősportok világában, aki ilyen méretekkel, erővel és robbanékonysággal rendelkezik. Ha okos taktikával és a képességei teljes birtokában érkezik a UFC 200-ra, akkor a Megtestesült Fenevad maradandót fog alkotni az oktagonban.
Na de mi van a másik oldallal? Mi van Mark Hunt-tal? Vajon le lehet rendezni őt ennyivel? Természetesen nem. Ha Lesnar egy természeti "csoda", akkor Hunt a másik. Egy korábbi írásban már foglalkoztunk részletesebben is Mr.Hunt életével és a rá jellemző küzdelmi technikákkal. Mark Hunt egyszerűen szólva egy gyilkos a ketrecben.
K1 világbajnokként megküzdött kora legjobbjaival és jelenleg éppen egy kétmeccses győzelmi szériában van, mindkét győzelmét brutális kiütéssel abszolválva. Nem ismerjük Lesnar jelenlegi állóharcát, de e körben ez nem is lényeges. Egyrészt nem hinném, hogy a WWE világában Lesnar titokban állóbunyóssá képezte magát ,másrészt Mark Hunt az UFC legfélelmetesebb ütője. Fentebb volt szó Lesnar ütőtávbeli előnyéről. Ha lesz olyan meggondolatlan, hogy megpróbál leállni kívülről pötyögni az új-zélandi harcossal, akkor a tündérmese a visszatérésről akkor és ott ér véget .Mark Hunt egyszerűen minden helyzetből, mindkét kezével képes lehet akár egy együtéses K.O. győzelemre is.
Brock Lesnar győzelmeit a földön szerezte. Ahhoz, hogy oda kerüljenek, előbb le kell vinnie Huntot. Egy leviteli kísérletbe könnyedén bele lehet bukni ám...
A korábbi Hunt-posztban már részletezett kontrabunyón kívül még ott van a klincsjáték is,ami mindkettejük számára lehet előnyös és hátrányos is.Ha Lesnar klincsből a ketrec széléhez tudja szorítani Huntot, akkor ott könnyedén kifáraszthatja, miközben megakadályozza, hogy Hunt kettes-hármas kombinációkkal támadhasson vissza. Viszont itt van az ördög elásva, ugyanis Mr.Hunt-nak nincs szüksége,mindössze egyetlen találatra a győzelemhez.
Ez csak egy rögtönzött találgatás volt mind Lesnar, mind Hunt győzelmi stratégiáinak latolgatásához.Styles makes fights - ahogy az okosok mondják. Ez egy tipikus birkózó kontra állóbunyós összecsapás lesz, méghozzá a látványosabb fajtából. Egyik bunyós sem szokott unalmas mérkőzéseket produkálni.
A fő kérdés talán mégsem ez, hanem inkább az, hogy a kivételes bánásmód a doppingszűrésre, amit az UFC biztosított Brock Lesnar számára ,vajon arra szolgál-e, hogy Huntot áldozati bárány szerepbe kényszerítsék a Nagy Fehér ellen, vagy csak a minden rekordot megdöntő bevétel miatt csinálta ezt Dana bácsi és a Fertitta bratyók?
Mr.Peterson 
Free Bronson

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr148801892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

papenDED 2016.06.12. 21:04:20

Hunt hazab@ssza ezt a tenyészbarmot 1 csattintásra külön bánásmód ide vagy oda!

d00m 2016.06.15. 23:29:56

Vééééééégre! Visszatért a hősöm, boldog vagyok!!! Mindig reménykedtem, hogy újra eljön ez a nap!!! Irány a bajnoki cím, és remélem szétüti majd egy-két nagyképű fasz fejét!

d00m 2016.06.15. 23:33:48

@Glynch: Azért erre semmi esélyed sincs, ugye tudod. Frank Mirt se 2 perc alatt verte meg. 3 második mentes győzelme volt és egy 3. menetbeli. Van ott kardio, ha kell és remélem, hogy erre is rágyúrt jobban. Sztem ő ellen a legtöbb esélye Velasqueznek van, de ha őt is földre tudná vinni, akkor már neki se véleményem szerint.

d00m 2016.06.15. 23:41:43

Még valami, a dopping kérdés minden sportban egy vicc. Hagyni kellene őket, mert így is úgy is használni fogják. Egyetlen egy bajnok sem tiszta a véleményem szerint, de a mezőny döntő többsége biztosan nem. Ez ugyanígy igaz a többi sportra, akár a mi Katinkánkra is. Persze sokan nem így gondolja, leszáll a rózsaszín köd. Számomra az a felháborító, amikor egy addig sztárolt és imádott sportolót meghurcolna a doppingolásért, holott előtte nyál-csorgatva nézték a győzelmeit és imádták. Persze mindig tudták, valójában biztosan doppingol, de amíg ugye nincs róla bizonyíték addig ugye, hát tuti nem. Ez ugyanolyan mint a drogozás, nem a dílerek a hibásak, hanem az emberek akik használják. Ha nem lenne rá igény, árulhatnák senkinek sem kellene. Tehát igény van az óriási, ember feletti sporteljesítményre, az pedig tisztán nem érhető el.
süti beállítások módosítása