TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: Mark Hunt berágott, nem kicsit

2016.06.11. 16:00 td_axl

hunt_lesnar.jpg

Pedig nem érdemes piszkálni az öklöket, melyekben az anyaföld ereje lakozik.

A múlt hétvégi UFC 199 során jelentették be, hogy Brock Lesnar visszatér az UFC ketrecébe. Az UFC 200 torta tején lesz hab Lesnar bunyója, amire ha nagyon gonosz akarok lenni, azért volt szükség, mert ugrott a McGregor vs Diaz 2 a cardból. Szóval kellenek azok a PPV számok és ki más tudná felpörgetni azokat, mint a Nagy Fehér? Állítólag GSP-t is próbálták beszervezni Conor helyett Nate Diaz ellen, de GSP még pihizik kicsit. Szóval Brock jön, elvileg csak egy meccsre, legalábbis a WWE szerint, mi meg találgattunk, hogy ki lesz majd az ellenfele. Némileg engedett következtetni az ellenfél kilétére, hogy Mark Hunt-ot melegen tartatta az UFC, pár hete szóltak neki, hogy készüljön az UFC 200-ra. Maga Hunt sem tudta, hogy Lesnar ellen mehet majd, de nem is bánja. Mikor kiderült a párosítás, Hunt a következőket nyilatkozta:

Nem tudtam, hogy Lesnar-ra kell készülnöm, de nem is érdekel ez. Hogy mit számít az, hogy birkózó/pankrátor az ellenfelem? Azt csinálok egy birkózóval, amit minden más bunyóssal: pofánvágósat játszok vele, ahogy azt már évek óta csinálom. Leütöm az arcát, leütöm a száját a fejéről. Én nem vagyok hobby MMA bunyós. Lesnar azt hiszi, hogy ha ketrecbe lép, attól már MMA harcos. Aztán meg visszamegy bohóckodni a ringbe. Ez itt a valódi bunyósok helye, én meg visszaküldöm Lesnart a játszótérre a többi kókler közé. 

A héten aztán napvilágot látott, hogy miként is tervezik tesztelni Lesnart az USADA emberei. Az UFC tavaly fűzte szorosra a szálait az anti-cuccos szervezettel, ennek keretén belül véletlenszerűen tesztelik az UFC bunyósokat meccsek előtt és után, na meg a meccsek ideje alatt is. Páran fenn is akadtak a rostán. A tesztelési szabályzatban az áll, hogy nyugdíjból visszatérő bunyósok 4 hónapos türelmi időt kapnak a tesztelések megkezdése előtt. Értsd: hogy a bambi lábakat és csirke nyakat bebikázzák a srácok, van idő eltüntetni a nyomokat. Brock esetében is ez lett volna a forgatókönyv, de némileg finomítva az előírásokon egyelőre úgy fest a dolog, hogy csak közvetlen meccs előtti és utáni teszt jön Brock számára. Addig meg szabad a pálya, bár távol álljon tőlem, hogy ilyet feltételezzek a Nagy Fehérről. Nem úgy Mark Hunt.

Hunt ugyanis igencsak felhúzta magát ezen az USADA "kivételezett elbánási módon". Hunt szerint Brock így is tökig van anyaggal, most meg ezt kvázi támogatással szinten is tarthatja. 

Nem hiszem, hogy ez fair elbánásmód. Igazából ez egy f*szság, rablással ér fel. Véleményem szerint senki sem lehet kivétel semmilyen formában a tesztek alól. Azt mondták, hogy meg akarják tisztítani a sportot, az MMA-t, ez azonban nagyon rossz út. Nevetséges az egész. Lesnar tele van, mint déli busz, ettől függetlenül kiütöm majd. Ha ő felmentést kap, akkor ennyi erővel és is elkezdhetem tolni az anyagot. Hogy fogják így kisöpörni a csalókat? Mindenkit egyformán kéne kezelni, máskülönben lesz a cuccolós és tiszta tábor. Ahogy korábban is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr268799680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chuck-d 2016.06.11. 18:03:39

"A tesztelési szabályzatban az áll, hogy nyugdíjból visszatérő bunyósok 4 hónapos türelmi időt kapnak a tesztelések megkezdése előtt. Értsd: hogy a bambi lábakat és csirke nyakat bebikázzák a srácok, van idő eltüntetni a nyomokat."
ez nem így van, és szűrés szempontjából sem lenne értelme. a szabály az, hogy ha a visszatérő bunyós lejelenti a szándékát, akkor legkorábban 4 hónap múlva léphet ketrecbe, és ezen idő alatt USADA kontroll alatt áll, végig tesztelhetik bármikor. tehát nem türelmi idő, hanem 4 hónap ellenőrzöttség. csak belerakták a szabályzatba, hogy az UFC kivételt tehet, ha a bunyósra nézve igazságtalan elvárásnak találja.

érdekes párhuzam merült fel ezzel kapcsolatban: promóciós sajtókonferencia-megjelenés mindenkire kötelező, nincs kivétel, mert akkor bárki kérhetné, doppingteszt alól viszont ha elég nagy pénzt hozhatsz, akkor van. a sportolókra nézve melyik a rosszabb, ha olyan basz nyakon, aki nem promózott eleget, vagy aki végig cuccozott?

papenDED 2016.06.11. 19:14:45

Leznar egy léckulup nulladék, semmi keresnivalója a reális férfiak között!
Tönkregyúrt lészívó szinész, akit álomvilágban élő balfék barmok emeltek a magasba,
egy beteg világ, eltorzult hozadéka...
Akik idehozták az UFC-be azzokkal együtt eriszteném össze az arénéba monnyuk 1 borneói ezüsthátúval!
Hányok az ilyen tagoktól meg a stricijeiktől is, lemérem Markiboj kiveri végérvényen a ketrecből
és persze a MMA köztudatól is ezt a proteingólemet
Egy brokinak elvégre a picaba a helye Oi!

aaki 2016.06.12. 08:27:51

Lesnar tényleg egy sz@r arc, de soha nem volt unalmas küzdelme (persze nem csak miatta) .
És!
Most sem lesz. Ergo erősen nezős...

papenDED 2016.06.12. 13:35:11

Saját "sport"jában lehet unalmas vagy nem, lexarom, de mit keres az MMA-ban...?
Jó sokat azt vágom, erre utazik: innen is kell a pénz, a pénz és a mégtöbb pénz!!!
És ebben nem csak ő a a hibás, ez nyilvánvaló :(

Greenscape 2016.06.12. 14:29:20

@papenDED: A UFC-nek kell a nepszerusites barmi aron es Lesnar rajongotabora ujabb embereket hoz a business-be. Nem csodalkoznek majd a kesobbiekben hires szineszek, enekesek vagy politikusok UFC-s egyszeri bunyos szereplesen sem.
Egy Woody Allen vs. Danny Devito meccsre sokan kivancsiak lennenek :D

papenDED 2016.06.12. 15:36:39

@Greenscape: Gnóm a gnóm elleni genetikai párosításra gondolsz ?:)

d00m 2016.06.16. 13:02:06

Mi az, hogy mit keres itt? :D Te, hol élsz? Ő bajnok volt, és meg is védte megverte Frank Mir-t, aki azért nagyon nem kis név. A legjobb MMA harcosok között van. Szóval miről beszélsz??? Ő bizonyított ennyi. Egyébként pedig meglepően sok pankrátor tudna jól teljesíteni itt, nem azt mondom, hogy a többségük de sokan szerintem. Attól még, hogy ott bohóckodnak, óriási testi erővel rendelkeznek és vannak köztük jó bunyósok.

Ez a doppingolás meg egy vicc, mintha csak ő csinálná gigalol! Attól, még hogy szarul néz ki valaki simán doppingolhat. A mezőny döntő többsége rendszeresen él vele, nem csak a nagy tömegű versenyzők, pehelysúlyban is ugyanúgy jelen van. Más kérdés, hogy én ezt nem büntetném. Csak akkor tudnának egyenlő feltételeket biztosítani sajnos, ha legális lenne a doppingolás.

papenDED 2016.06.16. 19:34:57

@d00m: Na akkor vegyük csak át azt az MMA pályafutást:
Felöklelt, ráült és bambára pofozott egy tehetségtelen kóreait a dinamiton
Rácuppant a témára és befizette magát az UFC-be, ahol simán elévetettek egy lityi-lötyi eleve-exbajnokot, csakhogy nem jött be a terv és grít sux-ba végződött!
"Nem így volt ez megdumcsizva srácok" levajazás után, nyerő szériát és revansot ajánlottak neki amit ki is használt és likvidált is pár elhasznált&korropt arcot
Aztán jött a dupla nyakbaxar, Velasquez valamint Overeem formájában akik született férfiként nem bírták tovább sasolni és besatuzták a tagbaszakadt szinész tombolását...
Őszintén lemérem ez Huntnak is sikerül, az sokat dobna a közérzetemen!
Mottó: Személyes vélemény, szeszélyes péklepény :)

Stuka83 2016.06.17. 20:06:16

Üdv Pukken! :)
A szemetet mindig összehordja a szél! :D
Értelemszerű Hunt papa kiüti a tenyésztett szőke barmot! Nem véletlen a különleges bánásmód...
A kopaszék tudják hogy nincs esélye Lesnar-nak...

papenDED 2016.06.17. 20:29:23

@Stuka83: Oj arany drága jászmagor dezsvírem! :)
Puki bekajátta a nehezet (rip), ez Huntot monnyuk nem érinti de lemérem... dara az lesz, eleget vottam homorú, elkéne mán a zélmény a jóbó
Üdv a csalinak tesó!!!

d00m 2016.06.20. 00:09:04

@papenDED: Valahogy kihagytad, mikor Frank Mirnek baszta szét a fejét. Egyébként szerinted - nyilván nem - de egy nehézsúlyú bajnoki címet megszerezni nyomoréktól lehet? Nyilvánvalóan az eleve egy olyannál van aki rászolgált, és ha egy olyat valaki meg tud verni az igen is király és bajnoki címre méltó! Persze lehet nem szeretni a stílusát, de attól még bajnok. Számomra az igazi született harcos pl Cain Velasquez és Junior Dos Santos, de ettől függetlenül én kedvelem Lesnart is, mert egy rohadt nagy állat. Jah és én Mark Huntról nem hinném el, hogy tiszta azt meg végképp nem hogy valaha is az volt. Attól még, hogy úgy néz ki, mint egy dagadt kamionsofőr...

papenDED 2016.06.22. 21:53:22

@d00m: Semmit sem hagytam ki: "revansot ajánlottak neki amit ki is használt" ezt írtam ...tán nem izomból kéne gondolkodnod! :D
süti beállítások módosítása