TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: Jon Jones hivatalosan is kint van a pácból

2016.03.24. 14:54 td_interim

 rgrgrgrg.jpg

Most már csak meg kéne húznia magát, és a végén még a ketrecbe is eljutna.

tdmg_banner.png 

Helyi idő szerint szerda reggel tárgyalták Jon Jones legutóbbi közlekedési szabálysértős ügyét, és ahogy azt már korábban tudni lehetett, különösebb cécó nélkül el is simították.

Jonest még januárban állították meg a rendőrök, miután 75 mérföld per órás sebességgel hajtott egy 35 mph-s területen, a bajt pedig azzal tetézte, hogy nem volt nála se jogosítvány, se pedig papír, ami a jármű regisztrációját és biztosítását bizonyította volna. A UFC volt félnehézsúlyú bajnokát csak az utóbbi vétségért idézték be.

Jones tegnap a bíróság előtt bizonyította, hogy jogsija, biztosítása és regisztrációja is van, az ügy pedig ezzel le is zárult. A bunyós továbbá önszorgalomból 100 dollárt adományozott egy Új-Mexikó-i állatmenhelynek, mert köztudott, hogy ha cuki kiskutyákra és kiscicákra költesz, akkor a világon mindenki megbocsájt neked mindent.

Bones kihágása azért volt rázós, mert a tavalyi bepipázva karambolozós-menekülős-bujkálós ügye miatt kiszabott próbaidő alatt történt, azaz akár börtönbe is kerülhetett volna érte. Szerencséjére azonban az Albuquerque-i Második Bírósági Kerület Törvényszéke nem ítélte elég súlyosnak a szabálysértést, és lepasszolták az ügyet a feltételes szabadlábra helyezésben illetékes hivatalra. Ők meg egyszerűen hozzácsaptak még három napnyi közmunkát Jones eddigi kötelező közmunkájához, és ezt sem az újabb rendőrségi ügy miatt, hanem azért, mert a bunyós nem értesítette őket a bírságáról.

Ha csak újabb hülyeséget nem követ el, akkor a pound-for-pound legnagyobb állatbarát április 23-án – majdnem a karambol évfordulóján – kísérelheti meg visszaszerezni bajnoki övét Daniel Cormiertől, a UFC 197 főmeccsén.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr1008523170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása