TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|JITSU: Drysdale szerint az unokák Hélio Gracie halálát várták, hogy kiárusíthassák örökségét

2016.03.15. 12:11 td_axl

helio-gracie.jpg

Hélio Gracie és testvére Carlos Gracie létrehozták a Gracie Jiu Jitsut, egyben elhozták a Brazil Jiu Jitsu felemelkedését, de Robert Drysdale szerint az unokák kiárusítják mindezt. 

Drysdale fekete öves BJJ harcművész, ADCC és Jiu Jitsu VB bajnok, a jiu jitsu közösség elismert tagja. MMA karrierjét 2010-ben indította, az UFC leszerződtette őt 2014-ben, ahol ugyan sikerült megnyernie bemutatkozó mérkőzését (melyet előzetesen nagy érdeklődés övezett), de aztán megbukott a küzdelem utáni vérvizsgálatokon, magas tesztoszteron szintet állapítottak meg nála. Drysdale ezt követően legutóbb Joanna Jędrzejczyk TUF 23-as edzőstábjában bukkant fel a mainstream kamerák előtt, nemrég pedig a brazil Tateme számára küldött egy nyílt levelet, melyben Rener és Ryron Gracie online Gracie University programja kapcsán írta le kendőzetlen véleményemét. 

A Gracie University-nek elvileg 119.775 aktív tagja van, online BJJ képzésen vehetnek részt a tagok, melyek akár személyre szabott tartalommal is rendelkeznek. Mindezt havi 35 dollárba kerül, cserébe nem kell kilométereket utazni egy edzésre, az otthon videóra felvett gyakorlatokat el kell küldeni jóváhagyásra a mestereknek. Ami még érdekesebb, hogy övvizsgát is lehet online tenni, egészen barna övig lehetőség volt erre, de a Gracie család nyomására Rener és Ryron ezt mérsékelte a kék öv fokozatáig. Drysdale itt veszítette el a fonalat.

Levele szerint mikor az első BJJ edzésére gyerekkorában bement Brazíliában, a falon ott volt Hélio Gracie képe kifüggesztve, melyre ha bármikor rápillantott, akkor magyarázat nélkül érezte a fegyelem és kemény munka jelentőségét, melyet a tatmin végezve nem csupán megismerkedhetett az egyes jiu jitsu technikákkal, hanem a sport szellemével is, megtanította őt küzdeni és tisztelni ezeket az értékeket. Drysdale már gyerekként sem volt megvehető hősök és szentek ikonjaival, vagyis Hélio képe a falon nem e formájában nyűgözte le őt, hanem maga a jiu jitsu tudta érzékeltetni és átadni azt a szellemet, amit Hélio nagykövetként képviselt. A tatmin egymásnak feszülve, olykor elcsigázva és közel a feladáshoz, másszor pont ezen pillanatokon felemelkedve érzi és tanulja meg az ember a legfontosabb értékeket. A Gracie University azonban Drysdale szerint pontosan azt az irányvonalat erősíti, melyben a jiu jitsut divatos, egyre silányabb minőségi szolgáltatásként értelmezik, amit egy kis pénzzel már az ágyból, laptop mögött ülve is lehet űzni. Milyen diákok és mesterek születnek ezáltal, hogy látják ők a jiu jitsut és milyen értékeket közvetítenek ezáltal tovább, mit adnak vissza a sport számára annak fejlődése céljából? Drysdale nem ellenségeskedést akar szítani, sőt, tiszteli Rener és Ryron munkáját és elért eredményeit, csak a standardok, a fejlődés, a munka és eredmény értékarányát figyelve félti a jiu jitsut a felhígulástól a fogyasztás orientált társadalomban. 

Nos kétségtelenül van előnye az Internet of Things világában a tudást online terjeszteni, de véleményetek szerint Drysdale félelme jogos a téma kapcsán: 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr538479166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása