TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: A ravasz, amit sosem húztak meg

2016.02.28. 18:52 td_axl

bisping_silva.jpg

Novemberben még erősen gondolkodtam, hogy kimegyek Londonba, most örülök, hogy nem tettem.

Mindjárt kifejtem, hogy miért gondolom ma, vasárnap délután már így a dolgot. Ebben pedig nem feltétlenül az játszik közre, hogy az UFC Fight Night 84: Silva vs Bisping gála mérkőzéseinek nagy része pontozással ért véget. 

Szóval az elmúlt 5 évben, mióta a TOTALDAMAGE hasábjain toljuk Nektek az UFC tartalmat, mindig lányos zavarban voltam, ha Anderson Silva volt a téma, ha róla kellett írni. A győzelmei, a megmozdulásai a ketrecben örökké emlékezetesek maradnak, azok a pillanatok, ahogy Vitort leteríti, Sonnent elkapja az utolsó percben, vagy Griffinből egyszerűen totális hülyét csinál. Mindenkinek beégtek a retinájába ezek a pillanatok, de mikor a valaha élt legjobb MMA harcos jelzőjével illették, mikor ezt kellett hivatkozni egy-egy cikkben, nos sosem tudtam azonosulni ezzel a jelzővel. És nem Fedor miatt. Egyszerűen a zsenialitása ellenére mindvégig ott volt az agyam hátsó részében egy bántó érzés, ami miatt nem tudtam felemelni magamban Silvat abba a magassága, ahová a külföldi média belőtte. Ne értsetek félre, a zsenialitása tagadhatatlan és nem lehet kapásból sorolni a neveket, akik ott ülnek vele az Elefántcsonttoronyban. De olykor a ketrecen belüli, de legfőképpen a ketrecen kívüli megmozdulásai blokkolták számomra a teljes azonosulás lehetőségét. 

Ha Bruce Lee és Roy Jones Jr. közös gyereke (elnézést a groteszk képért) valaha az UFC-ben küzdene, akkor Anderson Silva megmozdulásai idéznék őt a leginkább. A villámgyors és kiszámíthatatlan szögekből indított támadások, miközben a síneken állna, várva a vonatot, az utolsó pillanatban elugorva a halál elől. Ezt csinálta Anderson évekig. Hol méltó, hol kvalitásaikban kevésbé méltó ellenfelek ellen, akikkel szemben Anderson megtagadta annak lehetőségét, hogy kibontakozzon. Ki ne emlékezne a Maia és Leites elleni borzalmas meccsekre, ahol Silva bármit megtehetett volna, ha arra az ellenfelét, a nézőket és az UFC-t érdemesnek tartotta volna. De nem tartotta, mert nem képviseltek kihívást számára, így sajátságos módon állt bosszút mindenkin: képességeinek töredékét mutatva játszott áldozataival. 

Eljött azonban a pillanat, mikor túl későn lépett el a vonat elől. Ez a vonat pedig Chris Weidman volt. Egy KO és egy brutális lábtörés után egy kissé megilletődött Anderson kereste a gyökereit Nick Diaz ellen, na meg nem mellesleg lényegében lerombolta nimbuszát a dopping botrányával, amiben a mai napig nem látunk tisztán. Vagyis leginkább arra voltam kíváncsi a tegnap esti meccse kapcsán, hogy ebből a ködből kilépvén milyen formában születik Anderson Silva újjá a ketrecben. Ezt pedig nem győzelemben, vagy vereségben kell mérni véleményem szerint. 

Ebből a szempontból Michael Bisping a tökéletes ellenfél volt számára. Az UFC középsúlyának felsőházi Grófja, aki sosem adta fel a reményt, hogy az uralkodóház tagja legyen, ehhez azonban pontosan az a plusz hiányzik belőle, ami Silvat, Weidmant vagy épp Rockholdot bajnokká tette. Nyers őszinteséggel Bisping magas kvalitású, de kiismerhető és ütőerő nélküli bunyót hoz, ezért volt a sorok mögött olvasni tudó, a vonat-vitte állát és lábát újranövesztő Anderson számára a csúcsra visszavezető létra megmászható első foka. Amennyiben a Nick Diaz ellen látott Anderson jött volna Londonban tegnap este. 

De nem ő jött, hanem ismét a sínek között játszó korábbi énjének árnyéka. Egy olyan árnyék, aki még most is képes lenne a középsúly teljes mezőnyét meggyilkolni, ha meghúzná azt a bizonyos ravaszt. Michael Bisping ellen ugyanis Anderson a legszebb éveire emlékeztető megmozdulásokat hozott, forduló könyökösöktől kezdve, Belfort-gyilkos tolórúgáson keresztül Superman-ütésig, mindezt Jeet Kune Do-ba csomagolva. Precizitásában és pontosságában kiváló, de mellette megannyi kevésbé szabályos, vagy inkább kevésbé gusztusos megmozdulással egyetemben. Az öt menet nettó idejének max. 20 százalékában hozta ezt, vagyis a többi időben passzívan Bispingre várt, vagy csak játszott, az angol meg folyamatosan dolgozott.

Az első két menetben Bisping szerintem élete koncentrációját és teljesítményét hozta, kontrából és indításokból is talált, sőt, a bohóckodó Andersont egy kombinációval le is küldte a földre. Ha Weidman vonat ütőereje lett volna a kezében, akkor ki is üti Andersont, vagy legalábbis legépeli a földön,de ő Bisping...

Aztán harmadik menet végén jöttek azok a képsorok, ami miatt a cikk elején említett frusztráltságom Anderson irányába létjogosultságot nyert ismét. Bisping foggumija kirepült a tatamira, két clinch közepette meg időt kért volna az angol, hogy fogát ne veszítse, Herb Dean meg csak ott áll, miközben Anderson repülő térdese leterítette az angolt. A menet végét jelző gong ebben a pillanatban megszólalt, Anderson meg ünnepeltette magát, csapata beszaladt a ketrecre felmászó brazilhoz.

Pedig a mérkőzés nem ért véget. Dean próbálta leszedni Silvat a rácsokról, aki csak kinevette őt, pedig pontosan tudnia kellett, hogy mi történik. Bisping a meccs után reklamált Dean miatt, pedig csak az alapszabályt kellett volna követnie: mindig védd magad! Bármennyire is inkompetens volt Dean a meccs folyamán, ezért a balhéért inkább köszönettel tartozik a bírónak Bisping, hogy az nem szüntette be a meccset no contest eredménnyel. 

Mert az ötödik menet végén a pontozók a kissé meglepődött angol csapat előtt Michael Bisping kezét emeltették a magasba. Mindezt úgy, hogy az utolsó két menetben Anderson akkor és úgy szedte volna szét Michaelt, amikor és ahogy akarta volna. Mikor megindult Anderson, minden mozdulata maga volt a precizitás és gyilkos fegyver, amit sosem használt igazán, miközben Bisping az önmaga legjobbját hozva túlélt és visszatámadott, Londonban, a saját közönsége előtt. Ezzel pedig élete győzelmét aratta, ami pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Ez az este volt Bisping karrierjének csúcsa, amit átérzett ő is, maximális tiszteletet mutatott Anderson, saját csapata, családja és a szurkolók irányába. Ezen az estén azonban véleményem szerint nem Michael Bisping nyert, hanem Anderson Silva veszített, egyben elszalasztotta annak lehetőségét, hogy az elmúlt év botrányai után azt a bajnoki tiszteletet mutassa a sport iránt, amivel annak tartozik.

Ha pedig nagyszerű tehetségről és a gyilkos ösztön hiányáról beszélünk, akkor szinte sorsszerű volt, hogy Gegard Mousasi is mérkőzött a cardban. A Hall elleni veresége még a halvérű hollandot is hazavágta mentálisan, vagyis azt hihettük volna, hogy az örök ígéret Gegard most aztán Thales Leites ellen egy kicsit megcsillantja a valós képességeit, egy kicsit éhes lesz a sikerre, egy kicsit bizonyítani akar önmagának és nekünk, nézőknek. Ebben nem feltétlenül Leites az optimális ellenfél, a birkózók, grapplerek ellen akadt meg a lendülete mindig Gegardnak, de tegnap este Thales mindennemű megmozdulását kontrollálta Gegard, jab-thrillert rendezve precíz arcplasztikát végzett ellenfelén.

Leites hiába akart földre menni, vagy nem tudta levinni ellenfelét, vagy pedig hiába várta guardba, Gegard meg elvolt az öklözéssel. A jab elegendő volt számára, ő sem húzta meg a ravaszt, ismét, sokadjára, inkább hozott egy biztos meccset, hogy utána nyomban ekézhesse Machidat egy visszavágó reményében. 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr248426496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.02.28. 22:54:33

Bispingnek 3 menetet oda lehet adni, nem azért mert veszélyes volt Silvára, hanem mert ő csinált (valamit). Ennél fogva jogos a pontozásos győzelem. Silva megint magát verte meg, egyet értek az íróval. Már sokadjára flegmázza el a küzdelemet. Nem csinálok semmit, majd az uccsó 3 secben kicsapom. Nem, Anderson nem vagy Isten, még mindig nem esett le? Nem baj, aki hülye, azt verje meg a...Bisping is...

Gegard nem volt a ringen kívül, ami viszont meglepő, hogy a ringen belül sem. Az ilyen hozzáállást büntetni kéne. Hatalmas csalódás.

Fogynak az IGAZI harcosok. :(
Csupaszív, tehetséges, igazi oroszlánokat a népnek! Követelem, hogy Matt Brownt, Huntot, Lawlert, Gustafssont klónoztassák!

Közben azon gondolkodom, hogy szeretném-e, ha a Mayweatherféle pénzcsinálók ellepnék az MMA-t. Számolom a találatokat, ha egyel többet találtam, akkor hátradőlök, és várom a pontozást. Hát siralmas lenne matekrobotokat látni harcosok helyett. Pedig az utolsó évben egyre több ilyen meccset láttam.

Mode Com 2016.02.29. 14:18:26

Az előző kommentelő első bekezdésére szeretnék reagálni. Jobban mondva kicsit továbbfűzni a gondolatot. Egyrészt teljes mértékben egyetértek, tömören és lényegre törően megfogalmaztad a látottakat.
Sajnos Anderson még mindig elhiszi magáról, hogy azt, amit 5-6 éve meg tudott csinálni, arra még most is képes. Képes is lenne összességében, még ezt sem vitatom, csak sajnos mindeközben elfelejt a lényegre koncentrálni: apró, értékelhető találatokkal bebiztosítani a győzelmet. Persze tudjuk, hogy neki ilyen a stílusa, mindig ilyen volt, kicsit ,,törvényen kívüli" úgymond, pont ezért lett Ő az, aki és írta be magát méltán a történelem könyvekbe.
Mindettől függetlenül úgy gondolom, hogy a saját nagyságának lett az áldozata. Egyértelmű, hogy kettejük közül ki a jobb harcos, ez nem is képezheti vita tárgyát. Háborog a lelkem, hogy látva a tegnapi meccset és a szemben álló feleket mégsem tudta a Spider hozni a kötelezőt. Mert ez még így 40 évesen is az lett volna tőle. Két dolgot emelnék ki ezzel kapcsolatban, ami nekem eszembe jutott még:
1. Egyik a sportoló felelőssége. Nagyon félve említem meg, de lehetséges, hogy nem érzi, nem látja mire van szüksége a győzelemhez? Ennek megfelelően alakítja a stratégiáját mérkőzés közben is, ha szükséges.
Valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy ne tudja megítélni az adott teljesítménye körülbelül mire lehet elég.

2. Az elsőből következik a második következtetésem. Az edzői stáb felelőssége. Lehetséges, hogy nem tájékoztatják arról, hogy érzésük szerint mi lehet az aktuális pontállás? Vagy teljesen tévesen ítélték ezt meg (nem hiszem), vagy úgy voltak vele Anderson úgyis megnyeri, ha mást nem, az uccsó másodpercben (valszeg ez történt). Az utóbbi majdnem pont bejött.:)

Mindegy, tudnék még írni a témáról, de tőlem szakavatottabbakat szívesebben olvasok vissza.:)
Nem lett volna szabad ezt engednie Andersonnak, tekintve a közelmúltat és a jelen mérkőzésre történő felkészülési idejét, egy nagyon nagy lehetőséget szalasztott el szerintem. Egy relatíve unalmas, de sima meccsen hoznia kellett volna a kötelezőt (lásd Nick Diaz meccs). Ezen felül pedig, amit még nyújtott volna, a rá oly jellemző váratlan mozdulatokat, az pedig hab lett volna a tortán. Csak az a gond, hogy ő már minden idegszálával a ,,highlight reel knockout"-ra törekszik, szinte már görcsösen. Azt hiszem ez ilyenformán elhangzott a tegnapi közvetítésben. Ezt várja tőle a nép, és ahova őt helyezték, onnan már saját magával szemben ő is hasonló követelményeket támaszt. Viszont nem lenne szabad elfelejtenie, még neki sem, hogy alapvetően ez egy pontozásos sportág.
Így már fokozottabban át kell gondolnia és értékelnie a közeljövőt. Bár ezzel kapcsolatban szintén van sejtésem, amit jelen írásom felettébb negatív hangulata is tükröz, sajnos...

Ez egy szubjektív, régóta MMA (UFC) rajongó magánvéleménye. Nem vitatkozni szeretnék, csak próbáltam összefoglalni az alapvető észrevételeimet a témával, elsősorban Anderson Silvával kapcsolatban.
Köszi a részletes cikket, tetszett.

chuck-d 2016.02.29. 18:03:14

@Glynch: hármat oda lehetett adni Bispingnek, de a harmadik menet nem 10-9, csak az angoloknál, a gong mentette meg. szerintem döntetlen.

Mousasi azt nyilatkozta, hogy az előző meccsénél nyomást helyeztek rá, hogy erőltesse a befejezést, úgy is járt. Leites meg nem hurka, még sosem ütötték ki. nem volt egy csoda, amit alkottak, de a körülményeket figyelembe véve elmegy. amit Gegard a meccs után a striciingben tolt, az viszont annyira karakteridegen volt, hogy szánalom.

amúgy egyetértek, csak kiegészítésnek szóltam bele, és ha muszáj valakit kihozni, akkor az angolt. nem a mérkőzés képe miatt, hanem ne küldjék a pókot címért, nem akarom rohadt nádként látni.

@Mode Com: az első két menet alapján én nem lennék olyan biztos abban, hogy Silva meg tudná közelíteni a régi önmagát, de erre szerintem nem is kell rácsodálkozni. mindkét menetben megfogta az angol, és ha van ütőereje, nincs harmadik felvonás. alapvetés, hogy azzal csípnek meg, amit nem látsz, és a brazil már nem "látja" az ütéseket rendesen. a reflexre és gyorsaságra építő harcosok jellemzően nem tudják eddig kitolni a karriert, és pont így járnak. vagy rosszabbul. abban egyetértek, hogy a térdes után aktívabb bunyóval befejezhette volna a 4-5. menetben, de a csúcson is befigyelt nála ez az érthetetlen passzivitáshullám, ahogy a cikk is írja, a meg nem húzott ravasz.

nem tud Silva bebábozódni és teljesen új bunyósként megszületni, a csoda 80%-a meg már pont nem csoda, hanem egyre inkább lutri.

ha ezen a véleményes meccsen őt tuszkolják tovább, akkor mi várt volna rá? címmeccs, vagy a daráló a kihívói pozícióért? ne utáljuk ennyire.

Mode Com 2016.03.01. 10:31:59

@chuck-d: Én kedvelem Andersont, azok közé tartozok, akiknek a ringen kívüli magatartása, elsősorban jelleme is szimpatikus. Nem azt mondtam, hogy vetkőzzön ki magából, csináljon valami radikálisan eltérőt attól, amit eddig láthattunk tőle. Ez nyilván nem lehetséges, de mindenesetre értelmetlen húzás lenne. Annyit mondtam csupán, hogy kicsit okosabb stratégiával, és megfontoltabban ez egy sima mérkőzés lehetett volna részéről. Erre bőven képes lett volna.
De, nem így alakult, nem vitatom a végeredményt, erre egy szóval se utaltam. Én Anderson szemszögéből próbáltam megragadni a ,,lényeget". Nem használok nagy szavakat, de amit én (laikusként) annak vélek. A végeredményt elfogadom, szerintem a tényleges győztest hozták ki a végén. Sajnos volt példa a korábbiakban a szervezetnél, amikor erősen vitatható döntések születtek. A pontozást itt lehet vitatni, a győztes kilétét szerintem nem.
3. menet: 10:8 Andersonnak. Simán lehetett volna, de én azt érzem valamiért nem preferálják a menetenként 2 pontos eltérést. Mint ahogy a döntetlent sem. Nem értem, őszintén szólva. A bokszban például ilyen szempontból rugalmasabbak a bírók.

Félreértetted, ha azt vontad le az írásomból, hogy én a Spider győzelme mellett érveltem. Nálam se ő nyerte a meccset. Én őszintén szólva azt szerettem volna, ha megnyeri ezt a meccset, és utána visszavonul. De sajnos sem a mérkőzés előtti interjúi (4-5 évet adott még magának előre láthatóan a ketrecben:), sem az azt követő nyilatkozata nem utalt erre. Ezek ellenére kicsit bíztam benne, hátha. Nagyokat nyelt a meccs utáni közvetlen interjú során, reméltem, hogy kimondja a visszavonulást, holott tudtam úgyse fogja.
Az elszalasztott lehetőséget pedig nem a lehetséges cím meccsre értettem, hanem arra, hogy a méltó visszavonulásához egy ideális lehetőséget szalasztott el. 3-4 harcos kapásból eszembe jut, aki ellen szerintem kikapna (legalább is nagyon rezegne a léc, hogy egyértelműbb legyek), ha szigorúan az erősorrendet nézzük. Sajnos ezeken a meccseken erősen benne van a ko vereség esélye is, igazad van.
De maga a tudat, hogy még mindig képes nagy dolgokra, ott lehetett volna egy esetleges Bisping győzelem után. Az ideális visszavonulás lehetőségét szalasztotta el. Én inkább ezt bánom. De mivel úgyse vonult volna vissza (eredménytől függetlenül) kicsit értelmetlen az okfejtésem, inkább csak vágyálom. Sajnos, teszem hozzá megint.

Bocs, ha félreérthetően fogalmaztam.
Köszi a magyarázatot a megkopott reflexekre vonatkozóan, erről már olvastam párszor, csak más kontextusban.

Egyik all time kedvencem a Pók, de ettől függetlenül általában megpróbálok elfogulatlanul véleményt alkotni róla. Szép napot.:)

chuck-d 2016.03.01. 12:33:53

@Mode Com: az elvárásokra reagáltam, nem a meccs összképére, amikor Silva győzelmi távlatairól írtam. ha nyer, kizárt, hogy visszavonul, és az is, hogy az UFC nem csinál egy Spider is back turnét a braziloknak, és nem a Lehel téri talponállóból kapott volna ellenfelet. erre írtam iróniával, hogy ne utáljuk.

a maga módján megfontolt a brazil, mert azt csinálja, amit a legjobban tud. ez most erre volt elég. sosem a pontokat gyűjtögette, és erre most már az alapoktól más bunyóra lenne szüksége. az elmaradt TKO miatt kár egyedül, de ez sem példa nélküli nála, csak most beszopta.

látszólag kis változások gyökeresen más bunyóst és meccset adhatnak ki. a Reem elkezdett egyes ütések helyett 2-3-as kombókat tolni, a többi, a "lényeg" maradt. feküdt. újra egyeket üt, újra nyerő szériában van. ha te kontrabunyós vagy, és elkezdesz ötletszerűen előre szaladni a győzelemért, az minimum ekkora szerencsejáték.

én inkább azt mondanám a boksz pontozási rendszerére, hogy kevésbé rugalmas, mert ha leütnek, akkor egy pont mínusz, nincs mese. az MMA meg ezt a rendszert úgy vette át, hogy mivel nincs rászámolás, a pontozók belátásán múlik, mi érhet két pont különbséget. és ennek valamiért az lett a következménye, hogy például itt egyik sem merte behúzni a harmadikat 10-8-ra. képzetlenségre tippelek. azt még el merik dönteni - akár egy érmét feldobva -, hogy ki nyerte a menetet, de hogy mennyivel, ahhoz érteni kellene, mi történt, mit látott, egy rendszer a fejben, hogy mondjuk ha a gong ment meg 10-5, ha csak kettővel ütsz többet 10-9, a köztes változatot meg feltölteni tartalommal.

Mode Com 2016.03.01. 13:27:21

@chuck-d: Reem-nél azért ne felejtsük el a változás egyértelműen a csapatváltás hozománya. Gondolom ezzel a szándékkal is történt. Korunk (legalább is) az UFC-ben ismert/ elismert legjobb iskolájához szerződött. Ugye a Jackson-Winkeljohn MMA Academy-ről van szó Albuquerque-ben. Olyan harcosokkal, mint Bones, vagy éppen Holly Holm, John Dodson, stb. Ők szerintem pont abban jók, hogy a harcos egyéniségéhez próbálják illeszteni alapvetően a stratégiát. Ezt pedig úgy teszik, hogy hozzáidomítják a leendő ellenfél karakteréhez. Ez akkor a szerencsés, ha eleve egy ,,gondolkodó" harcost készítenek fel, aki sokkal fogékonyabb arra, amit mondanak és önmagától is jobban felismeri, hogy mikor mi a célravezető. Nálam ilyen St. Pierre, Rashad Evans mindenképpen, akik hirtelen beugranak.
Persze bizonyos genetikai dolgokat nem tudnak kiküszöbölni, lehet a legjobb technikai arzenál mögöttük, megspékelve a legnagyobb elméleti géniuszokkal. Értem ezalatt például Arlovskit, akire okosan megpróbáltak felépíteni egy stílusban hozzáillő stratégiát, de attól az üvegálla még mindig ott marad(t), mint potenciális gyenge pont. Persze tudom, hogy nehézsúlyról beszélünk, így itt az üvegáll és ütésállóság más értelmet nyer, de szerintem érthető, amire célzok.
Egyébként ez a faktor - függetlenül a kiválóan felépített meccsstratégiáktól, és jelen sorozatától - még a Reem-nél is jelen van. Milyen érdekes, hogy pont egymás ellen mennek májusban. Csak valahogy el tudnék jutni Rotterdamba...!:)

Aztán visszakanyarodhatnék oda, amit az első kommentemben írtam, az edzői stáb felelősségéről A Pókkal kapcsolatban, mert egy ponton szerintem már túlmutathat a végeredmény önmagában a harcoson. De amit kezdtem feszegetni, és ami talán a vereséghez vezetett, kiküszöbölhető lett volna egy másik szakmai stábbal. Nem tudom, erre nincs rálátásunk, legalább is nekem tuti. De mindenesetre nem hinném, hogy most kellene elkezdenie ilyeneken gondolkoznia Andersonnak.

Ez a pontozási rendszer is érdekes dolog az UFC-ben, elég sarkalatos pont, nem véletlenül. De ez már egy másik topik témája.:)

chuck-d 2016.03.01. 17:38:22

@Mode Com: ismerem Reem klubtörténetét és Greg Jackson munkásságát, de a bunyójában a konkrét változás talán mégsem az, hogy a Jackson-Winkeljohn titok. :) az elsődleges, hogy hallgat rájuk, ahogy ameddig a Glory határozta meg, addig K-1, Dream és Strikeforce bajnok lett. a mélyrepülés alatt a Blackzilians tagja volt. ők szarok? nyilván nem, hanem ott ment-mehetett a saját feje után. a hollandot nem kell újra kitalálni, de ezt már Bas Rutten is elmondta párszor.

Silva azért más, mert ő mindig is önmaga terméke volt a végeredményt tekintve, hogy mi történjen a ketrecben, azt ő határozta meg. nem hiszem, hogy 40 éves korában fog ez megváltozni és edzői gameplan szerint bunyózni. ha nyer, az ő zsenije, ha veszít, a stáb hibája? majd ha hallgat rájuk.

Mode Com 2016.03.01. 17:59:16

@chuck-d: Nem vontam kétségbe a szakmai felkészültségedet, ne érts félre. Csak kicsit részletesebben próbáltam leírni a gondolataimat, ennyi az oka a hosszú körmondataimnak, illetve számomra kedves témakörökről van szó.:)
Egy kérdés még, amiben érdekelne a véleményed: Te miben látod a Spider közeljövőjét, hova tovább Anderson? Ki lehet a következő (teszem azt) ideális ellenfél, a mostani Pók számára? Figyelembe véve a pár napja látottakat és tekintettel a mondhatni felhígult, sűrű mezőnyre (jó értelemben véve) középsúlyban.

chuck-d 2016.03.01. 19:33:04

@Mode Com: nem éreztem kétségbe vonva magam, nem mintha nem lehetne, csak én egy konkrét és ez esetben meghatározó változást emeltem ki, az edzői kérdés pedig sokkal átfogóbb. de nyilván nem egy tényező fog meghatározni egy bunyóst, és az sem úgy magától van, ha hallgatunk valakire.

Silvát leginkább jó nevű, de nem virágkort élő ellenfél ellen tudnám elképzelni, ilyen szempontból ideális volt Bisping. most erősebb a győzelmi kényszer, Marquardt, Ellenberger vagy Saffiedine - ő fiatalabb, de nem nagy ütő - megfelelő lehetne. ha kikap, vagy láthatóan üthető ezen a szinten is, akkor nyugdíj vagy a RJJ klub.

Mode Com 2016.03.01. 20:03:25

@chuck-d: Ez a baj, hogy lassan már nagyítóval kell majd keresni az ideális ellenfeleket. Nate Marquardt nem tudom így hirtelen fent van-e az UFC aktuális rosterén (nem rémlik), de alapvetően az a bajom az ilyen párosításokkal, hogy szakmailag szerintem nem sok értelme van. Onnan már tényleg csak lejjebb van, még adott esetben egy győzelem után is. Viszont ez a realitás, látni kell. Csúnyán fogalmazva: ebben ennyi van. Többet nem éri meg kockáztatni ennél, mert azzal még többet bukhat, kvázi az örökségét veszélyezteti. Lásd RJJ- effektus, egyetértek.
Nekem még CB Dollaway (kevésbé elismert, annál veszélyesebb potenciálisan), esetleg Hendo ugrik be (vele már meccselt anno). Mondjuk az öreg (Henderson) simán elkaphatja egy brutál horoggal, még így is. Erről Bisping tudna mesélni, out cold for reason.:) De ellene még a jelenlegi gyorsasága elég lehetne, ha maradna egy utóbbihoz hasonló stratégiánál. Henderson nem lenne képes végig zakatolni ellene, úgy mint azt az angol tette. Nem tudom, hogy ezeknek a párosításoknak mennyi létalapja lehet a közeljövőben...

chuck-d 2016.03.01. 21:19:25

@Mode Com: ezzel az örökséggel van pár bajom. mindenki kikap, főleg, ha épp kiöregszik, időben kiszállni meg nehéz. jelenleg Jones terveiben szerepelhet ilyen örökségeskedés, Silva ezt elengedheti. azért kellett felépíteni rá ezt a kecske dolgot, mert ha nem ő, akkor Fedor, olyan meg nincs az UFC szerint. azóta kiütötték, lábát törték, cuccozott meccsre, kikapott. nagyjából kipipált mindent a szarcső témakörben, csak mint veteránt sajnálnám fölöslegesen bohócra verve látni. szakmailag az életműve a Sonnen 2-vel lezárult, onnantól jutalomjáték - leginkább azoknak, akik rühellik.

ha nagyon ragaszkodik a levezetéshez, a kettőnk által említett nevek jöhetnek, Marquardt annyira roster, hogy decemberben épp Dollaway-t fektette, és Hendo Machida után - ha ott nem 100% hikomat - akár eladható is, bár tényleg kezdünk lemenni Bellatorba. pedig a mostani középsúly nem vasbeton.

Mode Com 2016.03.01. 22:02:28

@chuck-d: Biztos emlékszel, jó pár éve még Anderson azzal riogatta a jó'népet, hogy címet egyesít Jones-al vagy St. Pierre-el, hogy aztán méltóképpen le tudja zárni a karrierjét egy RJJ elleni boksz meccsel. Istenem, de szép is lett volna, ugye? Értsd, jól.:)
Persze ezek csak média/ bulvár hírek javarészt, aki kicsit is a dolgok mögé lát nagyjából átérzi ezeknek a létjogosultságát. Panem et circenses. Mindenesetre hűen tükrözi az Anderson-i értékrendet vagy, ha nagyon rosszindulatú akarok lenni, akkor egy leleményes marketinges magánakcióját, amihez a Póknak már csak a nevét kellett adnia.

A Marquardt hibáért sorry, hirtelen nem ugrott be. Annyi biztos, hogy őt bármikor elő lehetne rántani a kalapból, így meg pláne. Vele kapcsolatban egyetlen ,,kedves" emlékem van. Az pedig a Hector elleni ,,produktuma". Remélem március 20-án ismét felhangzik az: Aussie, Aussie, Aussie. Kiböjtöltük rendesen:)

chuck-d 2016.03.02. 17:12:04

@Mode Com: PR. aztán Rondával futottak ilyen köröket, szeretnek elszállni. szerintem a brazil nem élte bele magát, show, a lány viszont nem tűnik túl okosnak.

Nate Strikeforce bajnok volt, kiütötte Maiát és Woodley-t, akik most címmeccs közelben vannak, ezek szólnak mellette. meg hogy verhető, CB ellen az első menet nem neki állt. ellene a Lombard-féle és hasonló zakók lehetnének, de azokról csak a sportot ennyire figyelemmel kísérők vesznek tudomást, nem azok, akik a jegyek, előfizetések tömegét veszik. de van pár név még, akikről hasonló érveket lehetne felhozni, szerintem brazil gála jön verhető ellenfél ellen, ha minden oké lesz a lábával.

erre az elvileg tisztább Lombardra kíváncsi leszek, remélem nem fog passzívkodni sokat és jó meccs lesz. meg Hunt, ő elképesztő forma.

de előbb a Holm-Tate izgalmas lesz, az agyonhájpolt meg szórakoztató.

chuck-d 2016.03.03. 17:54:57

@Glynch: Machida addig le se ment középbe, ameddig Anderson bajnok volt, elvileg nagyon komoly ez a pajtáskodás náluk, ráadásul ő még inkább kontrabunyós. megnézném őket, de gyanítom ez ilyen perverz kíváncsiságnak számítana, ahogy egymás pályájára állva sosem csapódnak be.

Mousasi véleménye volt, hogy "hibázott". az ő mércéjével túlzottan tolta Hallt, pedig kipontozással simán hozhatta volna. én ezt még nem láttam akkora akcióerőltetésnek, de ő érzi. viszont a TKO szerintem nem volt lucky, a feka megnézte hova rúg.

visszavágóknál sajnos a cucchiány meg a leszállóág is befolyásoló tényező sokszor, Bigfoot mellett még Wandy is ilyen lehangoló utat járt be. viszont a legutóbbi két Belfort-Hendo vicces volt, elég lett volna ismételni az előbbit, otthon is maradhattak volna. :)

chuck-d 2016.03.08. 14:43:30

@Glynch: szerintem semmi baj a májaddal, ha a karrierszempontokat nézzük, nem lehet jobban egyetérteni veled, mint amennyire én :)
viszont tény, hogy addig nem ment le középbe, és tény:
mmaartmartial.com/anderson-silva-would-rather-retire-than-face-training-buddies-lyoto-machida-and-ronaldo-jacaresouza/
ez csak a legutóbbi, de sokszor nyilatkoztak hasonlóan előtte is mindig. ettől még megoldhatják műbalhéval, meg én ezt a cimbivel nem meccselek dolgot sem tudom hova tenni a profi sport élvonalában, de eddig ez a helyzet velük. szerencsétlen amúgy a középpel még nagyobbat szopott, de ez más téma.

az örmény levitte Hallt a menet elején és végig gurultak meg GNP, ezzel dominált, ebből az állóharcbeli képességekre következtetni, hogy ott ki nyer tudással vagy mázlival eléggé a zaccból jóslás kategória, főleg, hogy Hall legépelte a picsába. a feka tudása az állóharc, azon belül is a váratlan, robbanékony és nagy erejű találatok, döntően lábbal, kézzel max okés, levitel és föld gyenge, tehát ha még azt is elvitatjuk, amiben kiemelkedő, akkor lényegében szart sem tud.

ha már így megérzünk, úgy sejtem te inkább arra célzol, hogy Mousasi 10-ből kilencszer simán verné az össztudás különbség miatt, és Hall mázlija, hogy ez a tizedik volt. a rúgás, a befejezés nem lucky, hanem mondjuk úgy a meccs. :) ezt nem vitatom. szerencsés az örmény upkickje volt anno még Jacaré ellen.

Gegard nem volt kick-box bajnok, csak hozott jó mérkőzéseket, de azokon is kézzel dominált, mert ökölvívásban viszont tényleg - holland - bajnok volt. a jab meg nála inkább straight left, európai iskola, párhuzamos vállak, nem csak megpiszkál, viszont nem kell bemenni parasztlengő távba, Leites meg képzetlenebb, de viszonylag nagy ütő. patikamérlegen kijön a számítás. csak kurvára nem nézőbarát, aláírom.

tetszem érteni a problémát, de lehet elgondolkodott, hogy vereség után egy dolog rosszabb egy unalmas biztonsági meccsnél, a még egy vereség. ő nem az, aki ha fun fightot hoz kicsapva, akkor is mindenképp megtartják, a szűk rajongói csoporton kívül kevesebbet mozgat, mint egy Bendo, és furcsa döntések mennek az UFC-nél, nem ismerjük a hátteret.

sajnos a vízválasztó megjegyzéssel egyet kell értenem, a Reem viszont nem most kezdett el silánykodni, a Werdum elleni győzelmét nehéz alulmúlnia. :)

az önbizalom meg azoknál is törékeny, akiknek a legtöbb van, erre a hétvége is jó példa.

chuck-d 2016.03.09. 14:03:14

@Glynch: nem korai, azon a meccsen meg lett törve az ütésekkel. megfogva Fedor volt Fujita ellen, ha kinyitod a szótárt a haltáncnál, azt a gifet találod. Diaz nem lett hirtelen nagy ütő, felőröl mentálisan és fizikálisan. Conornál is ez a kettő versenyzett már, de előbbi jött el hamarabb. hogy ezt mennyire heveri ki a következő meccsre, majd kiderül, lehet teljesen, meglátjuk, nem úgy értettem, hogy mostantól egy megtört ember lett. de itt a kezeibe és állába vetett hite - és ezen alapul a ring-önbizalma - megbicsaklott. a PR tevékenysége és közszereplő személyisége más dolog, ezeket majd alakítják.

chuck-d 2016.03.17. 18:54:47

tovább árnyalhatja a képet, hogy Bisping a jobb szemére lényegében nem lát, a retináját nem tudták rendesen visszapakolni, valami olaj segíti a helyén. azt mondja nem vak rá, de a szóbeszéd szerint igen. Silva ráadásul fordított alapállású.
süti beállítások módosítása