Totaldamage

Miért működött Cus D'Amato és Mike Tyson párosa, és mi ment félre Edmond Tarverdyan és Ronda Rousey kettősénél?

Az edzőtermek világában eltöltött évtizedek megtanítottak nekem egy roppant fontos dolgot: ahhoz, hogy sikeres edző lehess, nem elég jól bunyózni. Nem elég, ha jól ismered az anatómiát vagy a küzdelmi technikákat. Nem lehet mindig mindent könyvből megtanulni. Ami a legfontosabb a szakmai ismeretek mellett, illetve -előtt, az az individuum. Az, hogy az edző mennyire ismeri a tanítványát, és hogy milyen szinten képes megérteni őt. Ez határozza meg a közös munka értékét és minőségét elsősorban, minden más csak ezután következik. A tanítványnak ennél jóval egyszerűbb dolga van: ha nem érti meg az edzőjét, akkor klubot vált és kész.

Ökölvívó edzőként mindig is nagyon felnéztem a legendás Cus D'Amato-ra. D'Amato természetesen a Mike Tysonnal végzett közös munkája révén lett a legismertebb, de ahogy már itt az oldalon is volt róla szó, több Hall of Famer bunyóst segített világbajnoki címekhez, köztük Jose Torrest és Floyd Pattersont. Cus a bokszjátszma igazi rajongója és élete utolsó percéig a tanulója is volt, és kiválóan értett ahhoz, hogy a bunyósai temperamentumát megértve a lehető legjobbat hozza ki belőlük, a lehető legrövidebb idő alatt. Megértette, hogy a félelem pszichológiájának megismerése és a fegyelem milyen fontos. Cus D'Amato a tökéletes ellentéte volt a mai interneten nevelkedett divatedzőknek.

Mikor D'Amato felépített egy bunyóst, akkor nemcsak a szó fizikai értelmében tette ezt. A bokszedzés Cus értelmezésében jóval több volt, mint simán ökölvívás. Ugyanannyit foglalkozott a bunyósa lelkével, mint a testével, és ebben nem ismert kivételt. Mike Tyson esete erre a legeklatánsabb példa: Tyson egy fegyelmezetlen és mentálisan instabil tinédzserként került Catskill-be. És a jövő legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoki aspiránsaként került ki onnan. Mike Tyson nem véletlenül vagy a Sziriusz bolygó sugárzásának köszönhetően lett minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka. Mindez Cus D'Amato munkájának a gyümölcse. Tyson egy - nyugodtan kijelenthetjük - őrült fiatal volt. Cus D'Amato rendszert vitt az őrületébe és fegyelmet tanított neki, kizárólag az edzésmetódusán keresztül.

Ha mai szemmel, egy funkcionális edzőképzési kurzus oklevelével a farzsebünken ránézünk a fiatal Mike Tyson edzésnaplójára, akkor a fejünket fogjuk: miért edzett hét napból hetet ez a tinédzser? Miért futott minden hajnalban egy órát? Miért százasával csinálta a testsúlyos gyakorlatokat? Hiszen ez ellentmond minden okos tanfolyamon hangoztatott divatos alapelvnek!

Cus D'Amato jobban tudta. Tudta, hogy mi rejlik ebben a fiatal Tyson-ban. Egy természetes adottságainál fogva erős, mégis mentálisan roppant gyenge kezdő bunyós volt. Az alábbi videóban Teddy Atlas beszél erről, és a klip végén láthatjuk, hogy Tyson a lámpalázából micsoda erőt tudott meríteni, D'Amato módszerének köszönhetően.

Cus pontosan tudta, hogy mik Tyson gyengeségei, és mindig hozzájuk igazította az edzésbeosztását, így lett Tysonból az akkor megismert ütőgép. És ennek az extrém edzésnek a fizikai képességeken messze túlmutató okai voltak.

Magyarázatul álljanak itt Cus D'Amato saját szavai:

Kiváló kondícióba hozom őket (a bunyósait). Tudván, hogy milyen trükkökkel és magyarázatokkal jöhetnek elő, hogy elkerüljék az általuk kétséges kimenetelűnek ítélt helyzeteket, én minden lehetséges kifogásukat kizárom azzal, hogy minden téren kiváló edzettségi állapotba hozom őket és így nem hivatkozhatnak arra, hogy fáradtak, vagy hogy nem érzik magukat képesnek a harcra.

Persze D'Amato tisztában volt Tyson múltjával is, és tudta, hogy egyik bajból a másikba került folyamatosan. Nem meglepő tehát, hogy D'Amato egész napra elfoglaltságokat adott neki. Lényegében azzal, hogy jóval több munkát végeztetett el vele, nemcsak a testét, hanem a személyiségét is felépítette, fegyelemre tanítva őt.

De miért ez a hosszú bevezető?

Az elmúlt hetekben folyamatosan Edmond Tarverdyan és Ronda Rousey viszonyáról, illetve az edzői kudarctól hangos a nemzetközi MMA-média, illetve egy talk-showban maga Ronda Rousey beszélt a vereség miatt érzett elkeseredettségéből fakadó, öngyilkossággal foglalkozó gondolatairól. Nem ismerem Edmond Tarverdyan munkáját edzőként. A magánvéleményem az, hogy szakmailag biztosan csapnivaló. Emberként pedig gyanítom a folyamatos illegális ügyleteiből és ügyeskedéseiből. De ismétlem, ez magánvélemény.

Lássuk viszont a valós dolgokat!

Íme egy edzés után tartott sajtótájékoztató Ronda Rousey-val a számára tragikus végkimenetelű UFC 193 előttről:

A videó címe is sokatmondó: „Egy bajnok élete nem való mindenkinek."

Az interjú kezdetén igazán lekezelően nyilatkozott soros ellenfeléről, Holly Holm-ról. Éreztette, hogy neki gyakorlatilag csak annyi a dolga, hogy kivonul az oktagonba és győz. A hanghordozása és a mondanivalója messze túlmutat az egészséges önbizalmon vagy akár a hype szülte túlzásokon.

Összehasonlításképpen az alábbi videóban Bernard Hopkins beszél önmagát összevetve korának nagyjaival, akik saját elmondása szerint is 10-szer tehetségesebbek voltak nála, úgy, mint Roy Jones Jr. vagy James Toney. Azt mondja, hogy még maga a riport sem jöhetett volna létre, ha ő nem lenne egyetlen egy valami miatt több ezeknél a bunyósoknál. És azt úgy hívják, hogy fegyelem.

Két roppant lényeges dolog Hopkins mondanivalójából:

Manapság 99 százalék az edző és csak 1 százalék a tanár az edzőtermekben.

 

Ne hagyd, hogy elvigyen ez a sok szarság, ami a sikerrel együtt jön...

A legnagyobb különbség Bernard Hopkins és egy „átlagos" bajnok - mint Ronda Rousey - közt az, hogy nem ül fel a saját maga körül gerjesztett hype-hullámnak. Tudta, hogy nem ő a legtehetségesebb bunyós a földön, de nem engedte senkinek, hogy kibokszolja őt. Senkit sem vett félvállról, és minden ellenfeléből tökéletesen felkészült. A siker sosem vette el a reális önértékelését. A mai fiatalok kedvenc jelzői, mint „spártai," „légiós" vagy „hárdkór" rá illenek elsősorban, és ez az, ami lehetővé tette számára, hogy 25 évig a csúcson legyen a szakmájában.

Nem célom összehasonlítani az MMA-t az ökölvívással, remélem ez átjön az írásból. Viszont szeretnék pár tanulságot kiemelni a végén.

1. Edzőként elemezzünk minden egyes sportolót úgy, mint egy egyéniséget. Ami az egyik sportolónál működik, az nem biztos, hogy egy másiknál is fog. Nincsenek univerzális receptek, ezt tessék megérteni. Emberekkel dolgozunk együtt, nem robotokkal. Ahhoz, hogy felépítsünk egy bunyóst, jóval több mindenre van szükségünk, mint a száraz szakmai tananyag. Cus D'amato példájából megtanulhattuk, hogy a körültekintő hozzáállás még az olyan problémás fiatalok esetében is működik, mint Mike Tyson. És hogy mindig van kitől tanulnunk.

2. A bunyós dolga a bunyó. Bár Conor McGregor példáján keresztül azt hihetnénk, hogy az önfuttatás is a profi bunyó szerves része, de ez nem igaz. McGregor először teljesített - és azóta is teljesít - és csak emellett hypeolja önmagát. A legtöbb nagy bajnok kerüli a médianyilvánosságot a versenyfelkészülései alatt, nem véletlenül. A menedzserek és a promóterek nem véletlenül utálják egymást. Az előbbi a bunyósa eredményeiből él, míg az utóbbi a hírnevéből. Nem ugyanaz a kettő.

3. Hagyjuk ki az önérzetet a játszmából. Oké, az önhype és a süketelés az üzlet része, de elhiheti önmagáról egy, az MMA-ban csak pár éve küzdő harcos, hogy leállhat bokszolni olyasvalakivel, aki évtizedes bokszmúlttal rendelkezik? És itt jön képbe ismét D'Amato és Hopkins zsenije. Ők sosem próbáltak erősebbek lenni az erőseknél vagy okosabbak lenni az okosaknál. Specifikusan csak a soron következő ellenfél ellen készültek, mindegy ki volt az, és tették ezt fanatikusan, csak a céljukra koncentrálva.

Fegyelem. Rémlik?

Magánemberként nem tudom, hogy Rousey valaha is képes lesz e megverni Holly Holm-ot. Talán Holm a jobb harcos, talán nem. Én csak abban lehetek biztos, amit a saját szememmel láttam. Ronda Rousey nagyon nem a saját legjobb formájában jött ki a meccsre, és nagyon nem volt felkészülve az ellenfeléből, sem fizikailag, sem taktikailag. Ha nem, vajon miért? Nem ez lenne az edző dolga? Vajon milyen edző és ember lehet Edmond Tarverdyan?

Végeredményben nincs itt semmi bonyolult. Egy professzionális bunyósnak tisztelnie kell a sportját, és tisztában kell lennie a kockázatokkal, amikkel szembenézhet. Ilyen harcos, mint Bernard Hopkins, és ilyen edző, mint Cus D'Amato emberöltőnként egy jelenik meg a bolygón. Érdemes hallgatni rájuk.

Végszóként, válaszul Ronda Rousey - a vereségéből fakadó öngyilkossági – szándékaira, álljon itt egy idézet a halhatatlan Rocky Marcianótól:

Ebben semmi személyes nincs. Csak én vagyok ott és az ellenfelem. Ő le akar győzi engem, én le akarom győzni őt. Azért megyek oda, hogy nyerjek. Ennyi az egész.

Bronson