TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MAGYAR: Nyárra csúszik Perjés Dóra invictás bemutatkozása

2016.02.15. 16:05 td_interim

12193574_943320969073612_8799700352236692660_n.jpg

Öntsön belénk lelket, hogy ami késik, nem múlik.

8_corners_banner_blog.gif 

Tavaly nyáron igazolta le a TOTALDAMAGE/TDMG arc Perjés Dórát a világ vezető női MMA szervezete, az Invicta FC. Ez óriási lépés volt az egyetemes magyar kevert harcművészet történetében, és nem csak azért, mert az Invicta gyakorlatilag a UFC előszobája, hanem azért is, mert önmagában már oda bekerülni nagy dolog. A szervezet az augusztusi szerződés-aláírást követően egy hónappal, szeptember végén mutatta be hivatalosan is Dórit, mi pedig vele együtt azóta vártuk reménykedve, hogy mikorra tűzik ki debütálásának időpontját.

Dóri hivatalos bemutatása óta egyetlen gálát rendezett az Invicta, de a januári Cyborg vs. Ibragimova kártyán még nem számoltak a magyar bunyóssal. Perjés a következő, március 11-én érkező Invicta FC 16-on szeretett volna bemutatkozni, és jelezte is a szervezet felé, hogy bárki ellen készen áll a harcra. Bár az Invicta még egy párosítást sem jelentett be arra a rendezvényre, belsős infók alapján úgy tűnik, Dórinak még tovább kell várnia.

Az Invicta most abban a helyzetben van, hogy a rendezvényei számához képest túl sok bunyós van a névsorában, a kártyák folyamatosan telnek be, így Perjés bemutatkozását is át kellett szervezni. Dóri következő profi bunyójára, úgy tűnik, egészen nyárig kell várni – az eddigi ütemezést tekintve valószínűleg akkor érkezik majd a 17. gála. Perjés persze már tűkön ül, hogy végre újra verekedhessen – és tűkön ülünk mi is, hogy láthassuk.

Dórival tavaly novemberben beszélgettünk a TD|TALK rovatban:

Perjés Dóra a #tdtalk vendége ma este. Nika Dávid közbenjárásával dumáltunk Dórival tegnap éjjel a közelgő Invicta...

Posted by totaldamage.hu on Tuesday, November 10, 2015

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr748393286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása