TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MAGYAR: Kovács Kami a fiatalokat akarja motiválni hétvégi lengyelországi bunyójával

2015.10.11. 15:57 td_axl

kovacs_kami.jpg

Kami szeptember az HFC10 gálán Zalaegerszegen a román Alexandru lantoc ellen mérkőzött, most hétvégén pedig Lengyelországba utazott egy kemény küzdelemre. Kami élménybeszámolója következik.

A mérlegelésen simán hoztam a súlyt: 82,8 kilóval mértem be. Különösebben nem kellett vele dolgoznom, mert 12 órát utaztunk autóval előtte. Jó volt a melegítés, kellőképpen felpörögtem, ami azért fontos, mert nem vagyok egy fiatal gyerek és ez egyre több időt vesz igénybe. Tudtam mit vállalok, amikor Tánczos Gábor, a HFC igazgatója megkereste mesteremet, Sándor Györgyöt és vázolta a mérkőzéssel kapcsolatos lehetőségeket. A helyi sztár ellen vállaltam a mérkőzést. Nagyon korrekt feltételeket kaptam a mérkőzésre, olyannyira, hogy az útra is elkísért, melyet teljes mértékben előfinanszírozott.

Nem dolgoztunk meg így együtt, de maximálisan elégedett vagyok a munkájával, amint a mérkőzés szervezése és a melegítés és egyéb teendők terén végzett. Szerettem volna nyeri, még ha minden esély az ellenfelem mellett szólt is. A munka mellett kevés edzésen vettem részt az utóbbi időben, de úgy érzem, kihoztam magamból mindent, amit lehetett. A mérkőzés eleje egész jól indult, hiszen többször találtam, ellenfelem támadásait pedig sorra hárítottam. A megbeszélték ellenére taktikai hibát vetettem és az egyik rúgásomat felszedve felborított, majd utánam jött a földre. Side controlból befogta a kezem, így teljesen vétlen voltam. Sikerült a lehető legjobban eldugnom a fejem, ezzel pozíció váltásra kényszerítettem, melyből mountba jött es GnP-vel végül befejezte a mérkőzést.

Szerencsére sérülés mentesen hagytam el a ketrecet. Úgy gondolom, ha 20 évvel fiatalabb lennék, ezt a meccset is megnyerhettem volna. Miért csinálom? Azért, hogy minél több fiatalt motiváljak, hogy húzzanak kesztyűt és kezdjenek el edzeni. Az élmény, a bunyó, a közönség mind olyan dolog, amiért érdemes csinálni sokszor akár kevés, vagy semmi pénzért is. Szóval nem csak a pénzért csinálom. Persze jó, ha van, de itt például amellett, hogy szépen megfizettek, teljes felszerelést kaptam, üdítők es gyümölcs tál várt az öltözőben. Lengyelországban sosem jártam, nagyon békés es szimpatikus hely, melyet nagyon kedves emberek lakják. Tessék észre venni a lehetőségeket, nem nekem van itt a helyem már, hanem a 20 éveseknek, akiknek több idő és lehetőség van készülni. 44 éves vagyok, 2 gyerek apja, sokszor 12 órás kemény fizikai munkát végzek. Lehetőségek vannak a HFC-ben és külföldön is, Tánczos Gábor most épp 3 mérkőzést szervezett le 3 országban.

A Berseker's szervezetről annyit érdemes tudni, hogy 15 éve szerveznek küzdősport gálákat,  ők voltak az elsők, akik valetudo vagy MMA rendezvényt csináltak Lengyelországban. Évi 5-6 gálát hoznak le.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr1007957272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása