1975. október 1. örökké emlékezetes marad az ökölvívás történetében. Muhammad Ali és Joe Frazier ekkor találkozott harmadjára, hogy az évszázad mérkőzésén borzolják a szurkolók idegeit.
Az ökölvívás legnagyobbjának tartott Ali ismert volt pszichológiai hadviseléséről a ringben és azon kívül ellenfeleire nyomást gyakorolva, de Frazier ellen mindezt olyan vehemenciával tette, hogy Joe élete talán legjobb felkészülésével érkezett Ali ellen Manilába 1975 októberében bosszúra szomjasan. Ali a Foreman elleni győzelmét követően önbizalma teljében nyomta a média hype-ot, többször nyilvánosan hülyét csinálva és megsértve Fraziert. Joe képes lett volna az életét is áldozni a győzelemért, hogy megsemmisítse Alit a ringben, amihez nem is álltak olyan messze a felek. A 15 menetesre kiírt bunyó ugyanis pokoli zúzást hozott, rengetek indított és bekapott ütéssel.
A közönség és a két sportoló tábora is úgy emlékezik vissza arra az estére, mikor két ember túllépve az ökölvívás sportkereteinek határain a puszta fizikai terrorba merült alá, a pusztítás és túlélés mezsgyéjén felváltva viaskodva. A 14. menetet követően Frazier sarka, Eddie Futch edző nem engedte ki az utolsó felvonásra Fraziert, aki addigra kvázi vakon bokszolt már, Ali lerombolta az arcát. Frazier vehemensen tiltakozott, ezt követően pedig egész életében képtelen volt megbocsátani Futch-nak ezt a döntését. Joe mindvégig állította a küzdelmet követően, hogy látta Ali szemében, hogy megtört, ha Futch nem dobja be a törülközőt, akkor Ali sarka adja fel, a 15. menetre nem jött volna ki a bajnok. 2011-es haláláig Frazier telefonjának üzenetrögzítője úgy köszöntötte a telefonálókat, hogy ő volt az ember, aki megverte Alit aznap este. Joe úgy gondolta, hogy amit az élet elvett tőle Manilában, azért Ali a Parkinson-kórral fizetett később, a manilai thrillerben elszenvedett verés hatása ez a betegség, amivel Alinak utolsó éveire küzdenie kell. Halhatatlanok.
Utolsó kommentek