TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: Ha Conor McGregor kinyitja a száját, akkor kő kövön nem marad

2015.09.04. 14:49 td_interim

07-conor-mcgregor-ufc-178-weigh-750x370-440x250.jpg 

A héten még a szokásosnál is brutálisabbat ment verbálisan az ír fenegyerek, kattintás után megpróbáljuk vele felvenni a lépést. Nem lesz egyszerű.

 

Conor McGregorról azért jó írni, mert nem igényel kreativitást. Nem kell köré furmányos mondatokat pöndöríteni: lefordítom a szövegeit és már dőlhetek is hátra pihenni, egymaga elviszi az egész posztot. Most is ez lesz, még jobban, mint előtte bármikor. Gecinagyot fogok ejtőzni!

McGregor a héten Los Angelesben haknizott, hogy a The Ultimate Fighter 22-őt hájpolja, ahol Urijah Faber ellenfeleként edzősködött. Sajtóebéden vett részt, ahol persze minden egyébről is kifaggatták, ő pedig akkorát ment, mint talán még soha. Szétsavazott mindenkit, nézzük át témakörönként a legízesebb cupákokat. 

Jose Aldóról, a közelgő, UFC 194-es leszámolásukról és az azon túli tervekről:

Remélem, Jose eljön. Nyugdíjba küldöm, véget vetek a karrierjének, véghez viszem azt, amit mondtam, hogy véghez viszek. Azt mondtam, hogy ki fogom végezni a pehelysúlyt, most már senki sem maradt.

Frankie Edgar és Chad Mendes egy nappal a UFC 194 előtt csap össze:

Ha Frankie valami fenomenálisat nyújtana és kivégezné Chadet, vagy valami, csak akkor mondanám azt, hogy rendben, válaszoljuk meg a Frankie kérdést, csapjuk le gyorsan. De az jár a fejemben, hogy egyesítem az öveket, megsemmisítem a súlycsoportot, majd elveszem a könnyűsúlyt is. Most oda tartok.

Rafael dos Anjos könnyűsúlyú bajnok és első számú kihívója, Donald Cerrone is megkapja a magáét:

Nem a számokért akarok a könnyűsúlyban verekedni, mert Rafaelnek semmije sincs, ahogy Donaldnak sincs. Rafaelnek hat számjegyű fizetése lesz a következő meccsén és ez így is van jól. Még hat számjegyűnek sem szabadna lennie, mert nem képes hat számjegyű nézőt behozni a gálára. Donald azért fog hat számjegyű fizut összekaparni, mert néhány hetente feltűnik és verekszik. De annál többet nem nagyon keres. Már most én keresem a legtöbbet, úgyhogy amikor felmegyek a könnyűsúlyba, azért teszem, hogy még több aranyam legyen, amivel a másik vállam is megmelegíthetem.

Jose Aldo, a do nothing bitch (© Ronda Rousey):

Mielőtt idejöttem, nem voltak pehelysúlyú főmeccsek. Egyetlen pehelysúlyú sem küzdött főmeccsen, csak akkor, ha a világbajnoki öv volt a tét. És akkor is csak kevés ilyen volt, mert Jose egy semmittevő kurva, ahogy Ronda mondaná, nagyon keveset bunyózik, szóval előttem talán egy, vagy kettő (pehelysúlyú főmeccs) volt. Mióta berobbantam a színtérre, volt nyolc, kilenc, tíz pehelysúlyú főmeccs.

 

Próbálok pozitívan viselkedni vele. Elhozták a The Ultimate Fighter edzőterembe az utolsó napon. Megráztam a kezét, nem akartam megijeszteni. Nem akarom még ennél is jobban megijeszteni. Át akarom ölelni és el akarom mondani neki, hogy minden rendben lesz. El akarom mondani nekik, hogy ne legyen már punci, hamarosan ez az egész véget ér, és visszatérhet a normális kis életébe a feleségéhez és a gyerekeihez. Ne aggódj, hamarosan vége lesz.

Georges St-Pierre, Anderson Silva és Floyd Mayweather Jr., tiszteee-legj!

Ami a sztárkeresést illeti, mióta Georges és Anderson elment – hozzák csak vissza őket. Azt hiszed, ez én szintemen vannak? Azt hiszed, 26 évesen az övék voltak ezek a rekordok, ezek a számok? Még Floyd sem ültetett le ennyi embert 26 évesen.

Ebben speciel igaza van: Silva 26 évesen a japán Shootoban verekedett, GSP már elnyerte és el is veszítette a UFC bajnoki övet, de még messze nem volt akkora ikon, mint később, Mayweather meg a kaliforniai Fresnóban, a michigani Grand Rapidsban és hasonló, kisebb helyeken bokszolt.

Nem csak a sajtóebéden intézett szőnyegbombázást Conor, később, a Facebook profilunkra már posztolt UFC Tonight adásban szétfúrta a Team Alpha Malet is, amikor Urijah Fabert egyik legjobb barátja, T.J. Dillashaw ellen lázította: 

Nem szabadna a közeledbe engedned. Kígyót melengetsz a kebleden, mondtam már. Azért hoztad be a TUF-ba, mert azt gondoltad, majd segít neked. Azért volt ott, hogy magának segítsen. Egy kurva kígyót melengetsz a kebleden. Essen már le, ne légy punci!

 

Nem szabadott volna behívnod. Itt volt a lehetőség, hogy felépíts egy meccset, te meg behívtad. Átvette az irányítást. Te nevelted fel a középiskola óta, te egyengetted az útját a sportban. Nem a spanod. Ugyan már, itt nincsenek spanok. Nem a spanod. Engem nem zavar, de hűtlenséget érzek. Egy kígyót látok a kebleden, és nem tartom magamban, ha ilyet látok.

Na, akkor ezt most így itt hagyom és szusszanok egyet.

• TDMG ✊ Passer •Looking for a guard to pass.TDMG passzer a webstoreban: http://goo.gl/Y7FmJwGet the TDMG Passer in our webstore: http://goo.gl/q9w8bJ

Posted by TDMG on Thursday, September 3, 2015

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr617760482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása