TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: Mégiscsak törött lehet Aldo bordája, a héten dől el végleg a McGregor-bunyó sorsa

2015.06.29. 14:33 td_interim

 maxresdefault_8.jpg

Nyugalomra semmi ok.

 

Először sírtunk, hogy eltört Jose Aldo bordája, aztán örömünkben visongtunk, hogy mégsem, most pedig megint elkezdhetünk gyomorfekélyt növeszteni az izgalomtól. Brazil orvosok szerint törött az a borda, a UFC 189-főmeccs McGregor-bunyó még mindig veszélyben van.

A híreket Andre Pederneiras osztotta meg a sajtóval. A Nova Uniao vezetőedzője azt mondta, az orvosi jelentések ellentmondanak egymásnak: míg az amerikaiak csak zúzódást és porcsérülést állapítottak meg a pehelysúlyú bajnokon, addig a brazilok továbbra is törésnek ítélik a sérülést. Pederneiras szerint Aldo bordája jelenleg ugyanazt az ellátást kapja, mint Daniel Cormier térde.

Injekciózzák, PRP-kezelés alatt áll, és arra vár, hogy jobban legyen. Vért vesznek tőle, csak a megfelelő plazmát használják, és a sérülésre injekciózzák. (…) Az orvosok szerint napról-napra jobban lesz, de mi nem tudjuk megmondani, hogyan fogja magát érezni.

Pederneiras néhány nappal ezelőtt nyilatkozott, akkor azt mondta, a végső döntést ezen a héten hozzák meg. Azt is hozzátette: ha sérülése akadályozza Aldót a fogyasztásban, le fogja fújni a meccset.

Ha a fogyasztáshoz nem edzhet, akkor meccselni sem fog. Ez nem is kérdés. Most tilos bármit is csinálnia. Ha mozogsz, a sérülés nem gyógyul, úgyhogy most muszáj pihentetnie. Hozzá van szokva a fájdalomhoz, de most tényleg komolya fájdalmai vannak. Így nehéz lenne 100%-on harcolnia. De ha eltalálják, és nem érzi azt a fájdalmat, amit most... a Koreai Zombi ellen az első menetben eltörte a lábát, és tovább verekedett. Hozzászokott a fájdalomhoz. De csak akkor engedjük verekedni, ha rendben lesz.

Még tizenkét nap van a meccsig.

conor-sign-up.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr47582800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása