TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|KICKBOX: Visszavonult Peter Aerts, nézd meg a legnagyobb KO-it!

2015.06.10. 12:40 td_interim

5937eetpi_1400x625x1.jpg 

A kickbox egyik legnagyobb legendája harminc év után búcsúzik.

 

Ennek is el kellett jönnie egyszer: Peter Aerts, Mr. K-1, a Holland Favágó visszavonult. Aerts augusztus elsején, a Blade 2 gálán küzdött volna Japánban, ehelyett bejelentette, hogy végleg szögre akasztja a kesztyűt. A kickbox történetének egyik legnagyobb legendája köszönt most el.

peter_aerts_by_davethehedgehog-d3dzsu1.jpg

a Favágó

Aerts többször is bejelentette már visszavonulását, legutóbb a három évvel ezelőtti, Rico Verhoeven elleni Glory-meccsén tervezett búcsút inteni, azelőtt 2012-es, Tyrone Spong elleni csatáját szánta utolsó fellépésének. Mindkét alkalommal vereséget szenvedett, nem így akarta lezárni élete legmeghatározóbb fejezetét, ezért maradt még néhány körre.

Verhoeven után azonban nem termett már neki babér, egy döntetlen, és további két vereség került még a mérlegére. Utoljára tavaly októberben, az öreg harcostárs Ernesto Hoost ellen lépett a kötelek közé, egyhangú pontozással kapott ki.

Aerts búcsújában sérüléseire hivatkozott, de talán azt is belátta végre, hogy kiöregedett már a sportból: októberben tölti be a negyvenötöt. Csak a versenyzéstől vonul vissza, a sportágtól nem: a továbbiakban a kickbox következő nemzedékének útját fogja egyengetni.

peter_aerts_k1_pampioen_1998.jpg

Aerts, miután megnyerte harmadik K-1 bajnoki címét

Peter Aerts 1985-ben debütált a profik közt, első jegyzett mérkőzését Ernesto Hoost ellen vívta '88 novemberében. Komoly európai sikerek után 1993 áprilisában debütált a K-1-ben, ahol elképesztő tizenhét évet töltött, egészen 2010-es, utolsó fellépéséig kirobbanthatatlan volt a szervezet elitjéből. Annyit, és olyan sikerrel küzdött itt, hogy a brutális fejrúgásai miatt ráragasztott Holland Favágó mellett kiérdemelte a Mr. K-1 becenevet is.

Pályafutása során megverekedett a kickbox több nemzedékének legnagyobb neveivel is. Ha csak a legfontosabb riválisokat említjük, akkor is szédítő a lista: öt meccs Semmy Schilttel, négy Andy Huggal, három-három Jerome Le Bannerrel és Ray Sefóval, kettő Alistair Overeemmel, egy-egy ütközet pedig Mirko Filipoviccal, Alekszej Ignasovval, Remy Bonjaskyval, Badr Harival és Gökhan Sakival. És – őrület – hat meccs Ernesto Hoosttal.

Aerts 105-34-2-es mérleggel vonul vissza, győzelmeiből 79-et KO/TKO-val szerzett. Háromszoros K-1 Grand Prix bajnok, négyszeres második-, kétszeres harmadik helyezett. Kétszer nyerte el az IKBF nehézsúlyú kickbox világbajnoki címét, négyszer a WMTA nehézsúlyú thai boksz világbajnoki címét, ugyanitt kétszeres szupernehézsúlyú világbajnok is volt.

Peter Aerts örökké a kickbox egyik legnagyobb alakja, a rajongók egyik legnagyobb istene marad. 

hari.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr137531294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása