TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|JUDO: A világranglistát vezető Tóth Krisztián blogol nálunk hétvégén Judo GP Budapest eseményeiről

2015.06.10. 19:11 td_axl

toth_krisztina_judo_gp.jpg

A Papp László Budapest Sportarénában rendezik hétvégén a második budapesti Judo Grand Prix-t. A junior világbajnok, jelenleg a 90 kilós világranglistát vezető Tóth Krisztián (KSI SE) sérülés miatt nem indul hétvégén a GP-n, helyette azonban oldalunkat megtisztelve szombaton és vasárnap ő foglalja össze a legfontosabb eseményeket, kiemelve a magyar indulókkal történteket.

 

A második budapesti GP-re 72 ország 512 versenyzője adta le előzetes nevezését, köztük lesz négy olimpiai bajnok, hét olyan judós, aki már világbajnoki címig jutott, s ötvennégy kontinensbajnok is! A pénzdíjak mellett vonzó a világ legjobbjai számára, hogy a budapesti GP kiemelt versenynek számít az olimpiai kvalifikáció szempontjából, a győzelemért 300, az ezüstért 180, a harmadikért 120 pont jár. Vagyis komoly zúzásra lehet számítani. A GP-t a világ 135 országában közvetítik a televíziós társaságok, hogy mi se maradjunk le, Magyarországon a Sport TV jelentkezik élő közvetítésekkel.

judo-gp-budapest.jpg

Hogy a TOTALDAMAGE olvasók a helyszíni szurkolás és TV-közvetítés mellett egy kicsit unikális módon is átérezhessék a magyar Judo ünnepet, a sportág egyik legtehetségesebb magyar képviselője, Tóth Krisztián ír majd Nektek a hétvége történéseiről a saját, szakmai és privát szemüvegén keresztül. 

Tóth Krisztián az elmúlt egy esztendőben remekelt, sorozatát a montpellieri Európa-bajnokságon egy bronzzal kezdte, majd a budapesti Grand Prix-n ezüsttel folytatta, majd a mongol GP-n is második lett. A nagy dobást a cseljabinszki világbajnokságra tartogatta, ahol a sportág egyik szupersztárjával, az olimpiai aranyérmes, háromszoros világbajnok Iliasz Iliadisszel döntőzhetett. Három héttel később junior-világbajnok lett (ez ugyan nem számít bele a felnőtt világranglistába), majd megnyerte a Grand Slam-tornát Abu-Dzabiban. 2015-ben két GP-érme van, egy bronz Tbilisziből és egy arany Zágrábból – a felsorolt eredmények alapján első helyen áll az olimpiai kvalifikációs rangsorban (már riói résztvevőnek tekinthető), s immár a világranglista első helyét is átvette a grúz Lipartelianitól.

#Budapest #GP #TotalDamage

Posted by Tóth Krisztián on 2015. június 10.

Krisztiánnal beszélgettem a hétvégi Judo GP-t felvezető blogolását megelőzően:

Krisztián a VB ezüst és junior VB aranyérmekkel a nyakában hogy éli a napjait? Milyen út vezetett az érmekig és milyen út következett és következik ezek után?

Visszafogott, átlagos ember vagyok, nem tartom magam többre az eredményeim miatt. Ugyan úgy edzek és élem mindennapjaim mit azelőtt... Kicsit furcsállom a hirtelen jött sikert, a rengeteg meghívást, és az is meglepő számomra, hogy páran felismernek az utcán:)

14 év judo és átlagosan heti 10 edzés kellett ahhoz, hogy ezek az érmek hozzám kerüljenek. Rengeteg tudatos edzés és életstílusbeli változás.

A Olimpia az álmok színháza? Meghatározta az eddigi életed, hogy kijuss oda? A mindennapjaidban ez hogy van jelen?

Körülbelül 10-11 éves lehettem, amikor kitűztem azt a célt, hogy Olimpián induljak, és ott minél fényesebb érmet szerezzek. Nagyon sokat segítettek a szüleim és az edzőim, hogy amikor megtörtem, vagy a karrierem mélypontra került, akkor ne hagyjam abba. Most már 70%-ban koncentrálok az Olimpiára, a maradék 20% a többi verseny és 10% a szórakozás, magánélet, pihenés.

 

A Judo mellett van más sport is, amit űzöl, vagy ami érdekel? Az MMA-ról például mit gondolsz, kipróbálnád valaha?

Általában heti 1x boxolok és vannak kéz-láb edzéseink is. Szeretem a küzdősportokat. A ketrec nekem egy kicsit durva, de nem mondom azt, hogy nem próbálnám ki.

A Judo mellett mi a fontos számodra, hogy ismer Téged a környezeted?

A Judo mellett fontosnak tartom azt, hogy informált legyek, a lehető legtágabb értelemben. Olyan dolgokról is szeretek tudni, amik nem befolyásoljak az életem, vagy esetleg csak spontán érdekesnek találom. Szeretnék bekerülni a Testnevelési Egyetemre és elvégezni az edzőit, valamint nagy célom az, hogy a közeljövőben legyen egy saját lakásom :)

Legyetek hát résen hétvégén, keressétek a TOTALDAMAGE hasábjaink Krisztián összefoglalóit a Judo GP kapcsán és persze szurkoljunk együtt a magyar indulókért!

A forrásanyagokért köszönet a judoinfo.hu oldalnak!

Csatlakozz hozzánk, és mi hasznos küzdősport és lifestyle anyagokat küldünk Neked hetente!

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr927532002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása