TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: Azt mondod kőkorszaki, én azt mondom klasszikus

2015.04.26. 16:24 td_Emree

20131019_jla_rb1_1086_0.jpg

Kőkorszaki? Na ne röhögtess!

 

A héten Dana White nem gyengén neki ment az American Kickboxing Academynek (AKA). Szerinte több csapat is leragadt a kőkorszakban, aminek az az eredménye, hogy rengeteg bunyós lesérül a felkészülése során, ami komolyan veszélyezteti a gálákat. Nos, az AKA bunyósai nem csak a ketrecben állják meg a helyüket, de soraikat összezárva nyilatkoztak, így reagálva a „főnök” becsmérlő szavaira.

Javier Mendez, az AKA főedzője:

„Imádom a tényt, hogy Dana White felhívta a figyelmet a témára (sérülések) ezzel is segítve, hogy fejlődhessünk, jobbak legyünk. Már egy ideje dolgozom rajta, hogyan csökkenthetnénk a sérülések arányát a felkészülések ideje alatt. Ezért imádom Danát, felhívta a dologra a figyelmet, így esélyt adott nekünk, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Amióta MMA edzések vannak nálunk, azóta a fejlődés és a lehető legjobbá válás a célunk. Dana korábbi nyilatkozata is azt mutatja, hogy törődik velünk, de téved, ha minket hibáztat. Azt hiszem leginkább azért haragszik ránk, mert nálunk edz a nehézsúlyú bajnok (Cain Velasquez). Ha meg akarsz szabadulni a sérülésektől, akkor az UFC-től kell megszabadulnod.”

Kedves bevezető után erősen csapja le a labdát Javier Mendez. A tény, azonban tény marad a sérülések minden sportban jelen vannak, a profi sportokra ez kiemelten igaz, és ha egy olyan sportról beszélünk, ahol a cél a másik fél fizikai eliminálása, akkor már meg is kapjuk, hogy lényegében ki vagy mi a hibás elsősorban a sérülések miatt. Nem akarod, hogy a bunyósaid lesérüljenek? Akkor ne bunyóztasd őket, és minden meg van oldva.

Cain Velasquez, az UFC nehézsúlyú bajnoka:

„Tudjátok mit, mindig is úgy tekintettem erre az edzőteremre, mint egy régi stílusú, klasszikus edzőteremre. Ő (Dana White) azt mondja kőkorszaki, én azt mondtam régi vágású.”

 

„A legjobb módja annak, hogy felkészülj a harcra, ha harcolsz. Elismerem voltak sérüléseim, de amikor bunyózunk, senki ne mondja, hogy nem jól készülünk fel a meccsre. Azon vagyunk, hogy ez így is maradjon. Lesérülhetsz újból és újból, de nem gondolsz erre, amikor lejössz edzeni. Nem gondolok arra, hogy megsérülhetek. Folytatjuk az edzésmunkát, szétrúgjuk egymást seggét, pont úgy mintha igazából küzdenénk, és nem úgy megyünk be a ketrecbe, hogy a sérülésekre gondolunk.”

Igazi, régi iskolás gondolatok, abban vagy jó, amit a legtöbbször csinálsz! Velasquez legközelebb június 13-án lép ketrecbe Fabricio Werdum ellen, Mexikóvárosban, egy címegyesítő mérkőzés keretében. Kettejük összecsapása tavaly novemberre volt kiírva, de meghiúsult, mert Velasquez térde ismételten megsérül. Ha tehát, rosszmájú lennék és maradnék a régi iskolás analógiánál, akkor azt is mondhatnám, hogy amennyiben abban vagy a legjobb, amit a leggyakrabban csinálsz, akkor Cain Velasquez esetében ez a sérülés, már ha figyelembe vesszük hányszor kellett arrébb pakolgatni a meccseinek a dátumait. Tiszta szerencse, hogy nem vagyok rosszmájú.

Luke Rockhold, az UFC középsúlyú mezőnyének elsőszámú kihívója, szintén kiállt a mundér becsületéért és felhívta rá a figyelmet, hogy az AKA-ben nem csak Cain Velasquez edz, még ha egyértelműen ő is a leghíresebb és legnagyobb nevű versenyzője a csapatnak.

„Ez az én csapatom is, szerintem azok közül, akik Cainre haragszanak, azért teszik, mert ő a nehézsúlyú bajnok, a csapat arca és a legkeményebb ember a bolygón. A sérülései és az, hogy ezek miatt nem tudott bunyózni, sokat elárul rólunk, de ettől függetlenül mi vagyunk a legjobb csapat a világon. Azt akarod mondani, hogy nem jól csináljuk, amit csinálunk, de mi vagyunk a legjobbak. Rengeteg egészséges harcosunk van, akik folyamatosan küzdenek.”

Daniel Cormier, az UFC félnehézsúlyának korábbi elsőszámú kihívója és az AKA csapatkapitánya.

„Mint a csapat kapitánya a gondolataim a következők: eszközöltünk néhány módosítást az alkalmazott edzésmódszerek terén. Cain és én szuper keményen nyomjuk, tényleg nagyon keményen. Mindazokért a dicséretekért, amiket az oktagonban kaptunk, azért ahogyan kontrollálni tudjuk a küzdelmet, így fizetjük meg az árat. Ez nem egy olyan dolog, amit csak úgy előhúzunk, amikor a ketrecbe lépnünk. Ahhoz, hogy ez a képesség kifejlődjön sokat kellett dolgoznunk és teret kellett neki engednünk a ketrecen kívül is.

 

Hétfőn nagyon kemény edzések vannak. Kedden a birkózás van terítéken. Szerdán sparringolunk. Cain és én úgy csináljunk, mintha igazi küzdelem lenne, semmi finomkodás, természetesen nem mindenkivel vagyunk ennyire kemények. Ettől még jó a sparring, megtanulod kontrollálni a küzdelmet. Pénteken kisebb kesztyűt húzunk és ismét a birkózásra koncentrálunk. Igazán keményen csak egyszer bunyózunk a héten, és ez is a maximum, amire hajlandóak vagyunk.”

 

„Cainnek voltak szerencsétlen sérülései, de ezek többségét az oktagonban szedte össze, és nem edzésen. Jobb lesz majd. Ez a legtöbb, amit változtatunk és így önbizalommal mehetünk az oktagonba.”

Az utolsó bekezdés nekem kicsit a csapat főedzőjének, Javier Mendeznek a szavait idézik. Ha Cain Velasquez sérülései többségükben, tényleg az oktagonban folytatott küzdelmek hozadékai, akkor azért nem lehet az edzéseket okolni.

Josh Thomson, az UFC könnyűsúlyának tízedik helyen rangsorolt harcosa a teljesítményfokozó szereket teszi felelőssé a kialakult helyzet miatt.

„Talán többször sérülünk le, mint a többi csapat tagjai, de ahogy egyre szigorúbb drogteszteket vezetnek be az UFC-ben, úgy fog rájönni a többi srác is, hogy kénytelen lesz visszatérni a valósághoz és a kemény edzésmunkához!”

Újabb adalék a történethez és mindközül talán ez a legérdekesebb. Lehetséges volna, hogy az AKA atlétái, azért sérülnek le többször, mert ők tisztán, teljesítményfokozó szerek nélkül edzenek, míg mások nem?

Kinek van végső soron igaza, kérdezhetnénk? Dana Whitenak, aki szerint jobban oda kéne figyelni az edzéseken? Az AKA-nak, hogy nem akarják meg mondani mit, hogyan csináljanak, mert ők a legjobbak? Nos, megkérdeztünk Sylvester Stallonét és Jason Stathamet mit gondolnak a klasszikus régi iskolás módszerekről és csattanós választ adtak a kérdésre, csekkoljátok!

 

otg_banner_1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr147399904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása