TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: Sajtóhír: Gustafsson – Teixeira meccs jöhet

2015.03.30. 20:51 td_interim

alexander-gustafsson-vs-glover-teixeira.png 

Az értesülések szerint június 20-án, Berlinben lenne a randi, de a UFC ezt még nem erősítette meg.

 

A svéd Kimura.se azt írja, a szőke ciklon a brazil nagyütő ellen próbálhatja meg kiheverni a januári megsemmisülést.

Alexander Gustafsson néhány hónapja még az MMA egyik legforróbb árucikke volt, egyenes úton minden idők talán legjobb félnehézsúlyú meccsének visszavágója felé. Az egész világ a Jones – Gus bunyó folytatásáért imádkozott, de egy szerencsétlen sérülés miatt a svédnek vissza kellett lépnie a szerepléstől. Kihívói helyét Daniel Cormier vette át, Alex pedig, hogy be ne rozsdásodjon, felgyógyulása után elvállalt egy újabb bunyót, csak hát a világ legrémisztőbb MMA-sa, Anthony Johnson ellen. Rumble emlékezetes módon két perc alatt kicsinálta az aranyifjút, átvette első számú kihívói helyét, és a Jones – Gus 2 lehetőségét jó időre jégre tette.

Glover Teixeira is volt már jobb bőrben: például a saját Jones-bunyója előtt, amikor húszmeccses győzelmi szérián lovagolva érkezett a bajnok ellen a ketrecbe, hogy ott aztán olyan simán kikapjon, hogy egyetlen momentumra se emlékezzünk teljesítményéből. Volt lejjebb: Teix múlt októberben Phil Davistől is egyhangú pontozásos vereséget szenvedett.

Ha a Kimura.se nem a kisujjából szopta ki a hírt, akkor keményet húztak Dana White-ék. Mind Gusnál, mind Teixnél a relevancia a tét: egyikük sem engedhet meg magának még egy vereséget. A meccset a UFC a svéd forrás szerint még a héten bejelenti.

UPDATE: ... és már be is jelentették: Gustafsson - Teixeira, Berlin, június 20: hivatalos!

A photo posted by ufc (@ufc) on

conor-sign-up.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr427321420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása