TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: No name beugrós ütötte merevre Thiago Silvát a WSOF 19-en

2015.03.29. 16:27 td_interim

sem-tc3adtulo26.png 

Teddy Holder-nek csak pár órával a meccs előtt szóltak, hogy helyettesíteni kéne a kidőlt Matt Hamill-t, a cserejátékos pedig élt a lehetőséggel.

 

Ma hajnalig aligha csenghetett ismerősen az MMA-rajongóknak a Teddy Holder név, de a semmiből jött srác mindent megtett azért, hogy a jövőben odafigyeljünk rá.

Egészen három órával a World Series Of Fighting 19 co-main eventjének kezdetéig úgy tűnt, meglesz a 2013-as Thiago Silva – Matt Hamill meccs visszavágója, amikor Hamill betegségre hivatkozva lemondta a szereplést, a WSOF meg úgy gondolta, valami könnyű eledelt tesz Silva elé a ketrecbe. A kiszemelt Holder meg máshogy gondolta.

 

A beugrós Teddy rögtön a meccs elején megtántorodott Silva jobbhorgától, de azonnal összeszedte magát, a szívességet saját jobbosával viszonozva padlóra küldte a volt UFC harcost, és két percen belül ground and pounddal ki is végezte. TKO.

Holder 19 hónapja nem bunyózott, igaz, Silvának is 2013 októberében volt az utolsó meccse, a lebetegedett Hamill ellen. Győzelmével Teddy továbbjutott a WSOF félnehézsúlyú tornáján, melynek döntőjében majd a David Branch – Ronny Markes meccs győztesével mérkőzhet meg a szervezet bajnoki övéért. Ez eddig tündérmese.

Bónusztartalom: szimultán tököntérdelés via Clifford Starks vs Jake Heun.

conor-sign-up.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr897315616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása