TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|BRAIN: A súlycsoportváltás és ami mögötte van

2015.03.05. 20:37 td_axl

fedor-arlovski.jpg

A TOTALDAMAGE facebook oldalán többször visszatérő téma volt már a kommentelők között adott bunyósok esetleges, vagy javasolt súlycsoportváltása, sőt Joe Rogan ezeknek külön előadásokat szentelt, ahol is előadta abbéli véleményét, hogy többek között Fedor és Cro Cop félnehézsúlyban vívhatta volna inkább mérkőzéseit,és hogy a kockás hasú bunyósokon kívül mást nem is tud elképzelni az oktagonban. 

 

De mint tudjuk, néha tesz furcsa kijelentéseket, amikkel a TD|BULVÁR keretein kívül nem is igen érdemes érdemben foglalkozni.

Először is tisztázzuk, hogy mit akarunk elérni a súlycsoportváltással. Jon Jones paramétereivel lehet ezt a legjobban szemléltetni: maximalizáljuk adott sportoló összes küzdelmi képességét, amit az előtte álló mérkőzésen az előnyére kíván kihasználni. De nem minden bunyósnál működik ugyanaz a recept, ez egyértelmű, hiszen akkor Mark Huntnak valahol váltósúlyban kellene egerésznie, már ha a paramétereket vesszük alapul. Viszont ugye léteznek a William Sheldon-féle testtípusok is, az ektomorf, a mezomorf és az endomorf típusok, illetve jobban mondva ezeknek a testtípusoknak a kvázi keverékei, mert a profi sportban igen ritkák az egyértelműen egy kategóriába sorolható testtípusú versenyzők.

Mark Hunt

A fentebb említett Mark Hunt például endomorf típus, könnyen zsírosodik, erős csontozatú és széles a vállöve és a csípője is. Neki alapból nem való a fogyasztás. Endomorf-mezomorf típusú például Brock Lesnar, ő már egy átmenetet képez, ahogy átmenetet képez Jon Jones is, csakhogy ő ektomorf-mezomorf keverék. Ektomorf, mert könnyedén ad le súlyt és vékony csontozatú, viszont mégsem teljesen bekategorizálhatóan ektomorf, mivel a kulcscsontja széles, ami inkább a mezomorfokra jellemző, ráadásul meccsek között igencsak 100 kiló felé megy fel a testsúlya, onnan fogyaszt vissza a 93 kilós félnehézsúly határára. Teszi ezt könnyedén, köszönhetően az alkati adottságának, ami egy vele született dolog, tennie semmit sem kellett érte - jegyzem ezt meg azért, hogy ne kárhoztassunk bunyósokat azért, mert nem tudják hozni a kívánt és elvárt súlyhatárt. Nem a linkségük az oka.

Érdekes példa lehet még a hibrid testtípusra Alistair Overeem is, aki eredendően szintén ekto-mezomorf volt, viszont a túlzásba vitt anabolikus szteroid használatának köszönhetően sikeresen felborította az anyagcseréjét, így már esélytelen lenne úgy testsúlyt (izmot, zsírt és vizet) leadni, hogy a testi ereje is megmaradjon.

Daniel Cormier

Megszámlálhatatlan példa van az mma sport és az ökölvívás történelmében arra, hogy micsoda kockázatokkal járhat a túlzott fogyasztás. Intő jel lehet Daniel Cormier esete a 2008-as Olimpiáról, mikor is a túlzott vízhajtás miatt akut veseelégtelenség lépett fel nála, ami potenciálisan akár életveszélyes is lehet. A sokszor megismételt túlzott vízhajtásos fogyasztás miatt kialakuló dehidratált állapotban sokkal könnyebben kiüthetővé válik a sportoló, többek között ez is az oka volt a koreai Duk Koo Kim halálának, az 1982-es Ray "Boom Boom" Mancini elleni profi ökölvívó mérkőzést követően.

Anthony Johnson

Vannak bunyósok, akik 20-30 kilókat is fogyasztottak egy-egy meccsük előtt, ami viszont óriási erő és teljesítmény vesztéssel járhat. Ez is testtípus függő és nem fitness-irányzaté. A közelmúlt legjobb példája erre Anthony "Rumble" Johnson esete, aki váltósúlytól nehézsúlyig minden súlycsoportot bejárt, végül a félnehézben találta meg a számítását, ahol pedig a legerősebb bunyósok közé lehet őt sorolni. A mérlegelések utáni és mérkőzések előtti 24 óra nem elég arra, hogy a testünk folyadék háztartását rendbe tegyük. Sokkal ésszerűbb, ha nem engedjük elszaladni a súlyunkat versenyidőszakon kívül, és akkor nem kell nagy fogyasztási tortúrákon keresztülmennünk a versenyek előtt. Lyoto Machida így ment le középsúlyba, viszont ő is veszített a teljesítményéből, amint azt láthattuk Weidman ellen, aki végig dominálta őt a címmeccsükön.

 

Viszont itt még ide kívánkozik egy megjegyzés a versenyzők ideális versenysúlyáról is. A 70-es évek végén és a 80-as évek elején kiváló magyar mezőny volt amatőr ökölvívásban a nehézsúlyban és a szupernehézsúlyban is (nem elfeledkezve a kisebb súlycsoportokról sem). Somodi és Lévai a mai fitness-magazinokon nevelkedett ifjúságnak két kövérkés ember lett volna, és a magasságuk alapján -180 centi körül - simán lemehettek volna egy-két súlycsoporttal. Csakhogy akkor oda lett volna az ütőerő és az állóképesség. Mindketten nagyütők voltak, de míg Somodi a trükkösebb bunyós volt kettejük közül, addig Lévai akkorát ütött, hogy közmondásos volt: "Ha a Lévai üt egy luftot a csarnokban, a nézőtéren huzatot kapnak az első sorokban". Itt van Lévai bronzmeccse a 80aas Olimpiáról. Jól látható a méretkülönbség az ellenfelével, aki igazi szupernehézsúlyú volt.

 

A korszak nagy egyénisége volt még Alvics Gyula, de ő le tudott fogyasztani, mivel a testalkata megengedte ezt. Ő roppant atletikus típus volt.

Megvan tehát az oka annak, hogy Fedor miért volt nehézsúlyú az egész pályafutása alatt a kis pocakjával, és hogy Velasquez-nek miért nem kockás a hasa. Nem azért mert lusták lefogyni és nem azért, mert hülyék az edzőik. Egészen egyszerűen meg kell nézni, hogy adott bunyós milyen testtípussal rendelkezik és hogy milyen testzsír százaléknál tudja a legjobb teljesítményt nyújtani. A kockás hasú fitnessmodelleket meg hagyjuk meg a magazinoknak.

írta: Bronson

Valóban követsz minket? Kérj értesítést az új cikkekről!

fb_ertessites.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr357244335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása