TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: Az Iszlám Állam oldalán harcolva halt meg a tádzsikisztáni MMA-bajnok

2015.02.24. 10:52 td_interim

chekranov.jpg

A korábbi sportoló egy iraki bombázásban veszítette életét.

 

A korábban Alan Chekranov néven ismert háromszoros tádzsik MMA-bajnok is életét veszítette abban a légicsapásban, amit az Iszlám Államra mértek február harmadikán, az iraki Kirkuk közelében.

vvhl6bsmony.jpg

A 21 éves Chekranov 54 kilogrammban szerezte címeit, és sportkarrierje mellett 2012-es elbocsátásáig az ország vezető egyetemén tanult – jelentette az RFE/RL. Chekranov, miután hiányzásai miatt kirúgták az intézményből, Oroszországba ment dolgozni, ahol egy évet töltött el. Itt került kapcsolatba azokkal az Észak-kaukázusi fiatalokkal, akik a feltételezések szerint megnyerték az IS-nek, és akiknek segítségével az akkor már Abu Muhammad Al-Tajiki nevet használó férfi 2013-ban Irakba ment.

Egy régi barátja, Sharfor Tagoev szerint Chekranov már nem volt ugyanaz az ember, amikor az orosz tartózkodás után rövid időre hazament.

Azelőtt mindig csak edzésre járt, és egyfolytában az MMA-ról beszélt. De amikor visszajött Oroszországból, már volt egy kis szakálla, és más szavakat használt.

Chekranov esete nem egyedül álló: számos tádzsik katona érkezik Szíriába és Irakba az oroszországi megálló közbeiktatásával. A Radio Ozodi 300-ra teszi az IS oldalán harcoló tádzsik kivándorlók számát, más források szerint ez a szám közelebb van a 70-hez. Amint elhagyják hazájukat, már nehéz követni ezen fiatalok útját, legtöbbször – mint Chekranov esetében is – csak a haláluk után derül ki, hogy az IS katonái voltak.

Valóban követsz minket? Kérj értesítést az új cikkekről!

fb_ertessites.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr997210889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Légy résen! 2015.02.24. 22:19:39

Isten kiválogatja jót és rosszat, nagy az Ő hatalma, bízzatok benne. A szaracénok már a Szentanyát fenyegetik, ne hagyjuk, testvéreim, mindenki mondjon el egy Hiszekegyet!

tisztapista 2015.02.24. 23:56:49

Az MMA, és a küzdősportok arról szólnak, hogy a kell, akkor vérre menően beszállsz a harcba, és mindent beleadsz - a szabályok mentén. Nem ölöd meg az ellenfeled, csak megvered, és utána kezet fogtok.

Aki az ellenfél helyett ellenséget keres, és ölni akar, az méltatlan lett a sporthoz. OK, én is ismerek olyanokat, akik küzdősportos háttér miatt keresik a balhét. Teszem azt, ha beszívnak, vagy berúgnak. De nem ölnek - bár tudnának - mert sokkal többet jelent nekik az erő, amit uralnak.

Aki ezt érti, abból sohasem lesz dzsihadista.
süti beállítások módosítása