TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: A UFC-ben jön össze a rég várt Strikeforce – Bellator bajnoki szupermeccs

2015.02.24. 17:01 td_interim

wvx2f7.jpg

A két szervezet könnyűsúlyú exbajnoka, Gilbert Melendez és Eddie Alvarez a UFC 188-on végül egymásnak eshet.

 

Dana White-ék idén alaposan belehúznak, és igyekeznek mindent tőlük telhetőt megtenni azért, hogy feledtessék a rossz emlékű tavalyi évet. Eddig tulajdonképpen az összes idei gála emlékezetes volt, még ha nem is pont úgy, ahogy ők akarták: a feledhetetlenségről tehetett egy döbbenetes meccs ugyanúgy, mint egy mindent elsöprő lavinát indító doppingbotrány, vagy az, hogy rekordméretűt szoptak a bukik.

td_banner2.jpg 

A következő hónapok terveit nézve se lehet túl sok panaszunk: a Frankie Edgar – Urijah Faber szupermeccsel tetőzött manilai gála, a Cro Cop-ot feltámasztani igyekvő krakkói buli és az abszolút mindfuck kategóriás UFC 187 után nemrég jelentették be, hogy a június 13-i UFC 188-on megérkezik a rég várt Cain Velasquez – Fabricio Werdum bajnok-az-ideiglenes-bajnok-ellen nehézsúlyú rangadó, most pedig azt is hivatalossá tették, hogy egy még régebb óta húzódó álombunyó is megvalósul: a mexikói gálán a Strikeforce és a Bellator volt könnyűsúlyú bajnokai, Gilbert Melendez és Eddie Alvarez is összecsaphatnak végre.

Nagy ajándék ez a könnyebb súlycsoportok rajongóinak, igaz, kissé megkopott már a párosítás fénye: a Mayweather – Pacquiaóhoz hasonlóan ennek a meccsnek is évekkel ezelőtt kellett volna megtörténnie. Leginkább 2011 őszén, amikor még mindketten abszolút dominánsak voltak saját szervezetüknél – az év novemberében aztán Alvarez fantasztikus meccset vívott Michael Chandlerrel, de végül elveszítette a Bellator bajnoki övét, Melendez pedig még ugyan remekelt egy darabig a Strikeforcenál, de hamarosan jött a UFC-be olvadás, és a hosszú évek után érkező első vereség új munkahelyének címmeccsén, Benson Henderson ellen.

Azóta mindketten bukdácsolnak: Alvarez ugyan visszaverekedte magát a Bellator trónjára, majd végre ő is kikötött a UFC-nél, de első itteni bunyóját Melendezhez hasonlóan ő is elbukta: Donald Cerrone ellen csak az első menetben tudott veszélyeztetni, utána Cowboy teljesen simán megverte. Idén januárban Alvarez is megkapta volna a Bendo-kezelést, de nem sokkal a gála előtt kidőlt. Melendez a Henderson elleni vesztes címmeccs után egy őrült, vérgőzös találkozón elkalapálta Diego Sanchezt, aztán jogi hercehurcák miatt több mint egy évet kihagyott, végül tavaly decemberben visszatért a ketrecbe, hogy ismét vereséget szenvedjen a könnyűsúly címmeccsén – ezúttal teljesen simán, az új bajnoktól, Anthony Pettistől.

Mindkét harcos látott már szebb napokat, és mindkettejük karrierje lassan leszállóágba fordul, de pont ez fűszerezheti meg igazán ezt a találkozót: biztos vagyok benne, hogy Melendez és Alvarez is ég a vágytól, hogy elhallgattassa a hozzám hasonló vészmadarakat, és bebizonyítsa, hogy még mindig kell vele számolni a súlycsoportban. Ráadásul mindketten régisulis bunyósok: taktikázás helyett mennek előre, és ütnek, mint a gép. Megkésve érkezett, vagy sem, ez bizony nagy meccs lesz.

Valóban követsz minket? Kérj értesítést az új cikkekről!

fb_ertessites.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr57212287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása