TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: Rumble lassított felvételen fejeli le Gustafssont

2015.01.28. 11:53 td_interim

 alexander-gustafsson-ufc-on-fox-14-headbutt-video.jpg

A szombat éjjeli meccs óta többen azt hangoztatják, Johnson Gustaffsonnal való szerencsétlen összefejelésnek köszönheti a győzelmet. A momentumról most előkerült egy belassított videó, ezen hümmög az internet MMA-sebbik fele.

 

Anthony Johnson vasárnap hajnalban a UFC on FOX 14 főmeccsén brutálisan megsemmisítette Alexander Gustafssont. Az első menetben Gustafsson toló rúgással próbálta távol tartani magától az amerikai ütőgépet, de az elkapta a lábát, és kontrából egy hatalmas jobbost vitt be a svéd állára. Gustafsson megszédült, képtelen volt magát összeszedni, Rumble pedig lerohanta, a földre döntötte, és rövid időn belül ground and pounddal befejezte a meccset. A mérkőzésen, amíg tartott, Johnson nyomása érvényesült, de tény, hogy a vég kezdetét jelentő jobbossal majdnem egy időben Rumble le is fejelte Gustafssont. Vannak rajongók, akik szerint valójában a fejes volt a döntő momentum, a YouTube-ra pedig fel is került egy belassított felvétel a kérdéses pillanatról.

Tény, hogy brutális erejű lehetett a – nyilván véletlen – fejes, hiszen az előre lendülő Johnson teljes testsúlya benne volt. Az is tény, hogy a kontraütés nem Gustafsson állán csattant, hanem oldalt, félig az állkapcsán, félig a nyakán. Azonban a svéd, amikor a fejesről kérdezték, nagyon sportszerűen nem hozta fel panaszként, sőt, azt mondta, hogy nem is vette észre. Valószínűleg azért nem, mert az a jobbos akkor is megszédítette, ha nem volt tiszta ütés. Ezzel együtt Gus álla közismerten gránitból van, így sokkal több esélye lett volna kitáncolni a veszélyes helyzetből, ha az ütés után nem kell rögtön még egy hatalmas fejest is beszednie.

td_banner2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr397115981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása