TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Jövőre visszatér Josh Koscheck

2014.12.09. 11:23 td_hriczuakos

06_135Presser.jpg

Eddig is tudtuk, hogy a 2015-ös MMA esztendő nem lesz unalmas, de egyre újabb és újabb pletykák merülnek fel, melyek közül már néha nem is lehet eldönteni, hogy igazak-e vagy sem. Az előre beígért párosítások közül remélhetőleg egyik sem fog borulni, vagy ha mégis, akkor belátható időn belül sikerül pótolni azt. Talán nagy visszatérésekre is sor kerül (mondjuk itt elsősorban GSP-re gondolok), valamint esetleges trónfosztásokra. Ha pedig már a visszatérést is megemlítettem, akkor illik leírni, hogy Josh Koscheck nagy valószínűséggel visszatér a ketrecbe, méghozzá Neil Magny ellen, aki a 2014-es esztendőben mind az 5 meccsét megnyerte, beállítva ezzel Roger Huerta rekordját. Kos a GSP ellen elszenvedett vereséget követően már nem igazán találta a formáját, és bár Matt Hughes ellen mindössze 1 menetre volt szüksége, legutóbbi 3 meccsét elvesztette, ráadásul ebből kettőt kiütéssel. Josh 1 gála erejéig a FOX szakértői csapatát is erősítette, de állandó lehetőséget nem kapott, és még érzi magában a bizonyítási vágyat, hogy 37 évesen a legjobbak között szerepeljen. Magny kétségtelenül nem lesz könnyű kihívás, de akár egy tündérmese kezdetének is szemtanúi lehetünk, ha Koscheck régi önmagát idézve talál vissza a nyerő útra.

UPDATE: Időközben változtatott az UFC a párosításon, már ami Magny-t illeti. Josh új ellenfele Jake Ellenberger lesz, akinek szintén létfontosságú egy győzelem, hisz zsinórban 3 vereséggel a háta mögött azért rezeg alatta a léc. Magny feljövőben van, de egy nagy név még nem jött össze neki, viszont úgy gondolom, hogy az utóbbi párosítással sokkal jobban járunk.

H.Ákos

Valóban követsz minket? Kérj értesítést a friss híreinkről!

fb_ertessites.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr26946923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása