TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Gustafsson: Jones-tól akarom elvenni az övet, ez már személyes ügy

2014.12.08. 19:58 td_hriczuakos

guszti.jpg

Nehéz feladat előtt áll a svéd kiválóság Alexander Gustafsson, aki soron következő meccsét a súlycsoport egyik szintén nagy reménysége, Anthony Johnson ellen vívja. Kettejük meccsének a győztese biztosan kihívói pozícióba kerül, de még nem tudni, hogy Jones vagy Cormier várja majd a ketrecben. Rumble azok után, hogy megjárta a WSOF-ot, és győzelmek sorozatát gyűjtötte be, az UFC-ben is érett harcossá nőtte ki magát, aki játszi könnyedséggel gyalogolt át Phil Davis, majd pedig Lil Nog testén. Alex nagyszerű meccsen maradt alul Jones ellenében, majd Manuwa ellen gyorsan javított, ám a sors fintora közbeszólt, majd a kopasz döntése értelmében DC került nyeregbe kettejük versenyfutásában a Jones-üldözős buliban. A svéd bunyósnak tehát ismét bizonyítania kell, hogy ő a jogos kihívó, és azt is elmondta, hogy Jones ellen menne ismét, mert kettejük párharcát már személyes ügynek tekinti:

„Nos, úgy gondolom, hogy Cormier kiváló harcos, és jó ember, ezért jó lenne nyerni látni őt, hisz azzal egy kicsit felborulnának a dolgok. Ugyanakkor Jones győzelmében bízom, mert ez már személyes ügy kettőnk között, ismét küzdeni szeretnék ellene, és azt akarom, hogyha valakitől elveszem az övet, akkor az Jon legyen, ne pedig Daniel.”

H.Ákos

Valóban követsz minket? Kérj értesítést a friss híreinkről!

fb_ertessites.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr956965957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása