TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Jani Káposzta István: Zathureczky és Kalmár legyőzése után nevezhetem magam magyar MMA nehézsúlyú bajnoknak

2014.12.06. 18:48 td_axl

kaposzta_1.jpg

Jani "Káposzta" István (Sárközi MMA TEAM) igazán pörgős időszakot él jelenleg, már ami az MMA sportban való szerepvállalását illeti. November 15-én a HFC döntőben Bíró Tibor ellenében megszerezte a magyar szervezet nehézsúlyú bajnoki címét, majd egy héttel később Horvátországban az FFC 15 során újabb győzelmet aratott. A horvát győzelem azonban egy újabb lehetőséget szült, erről kérdeztem Kápit:

A HFC döntő aránylag sima győzelemmel lett meg számodra. Mit gondolsz erről?

Bíró Tibivel edzettem korábban, közel egy éve mérkőztünk FILA rendezvényen. Akkor 108 kiló körül lehetett, a mostani HFC döntőre azonban jóval kisebb súllyal érkezett. Ezt nem feltétlenül értettem,  biztosan volt oka. A rutin és súlykülönbség kijött, ilyen ez a sport, ha állba vág, alakulhatott volna másképpen is. Ettől függetlenül nem érzem magam még magyar nehézsúlyú MMA bajnoknak.

 

Mitől éreznéd magad magyar nehézsúlyú MMA bajnoknak?

Már több helyen hangoztattam, hogy Zathureczky Zsolt ellen akarok mérkőzni. A HFC nehézsúlyú elődöntő szegedi cardjában volt lehetősége indulni, de lemondta Zsolti, ezen kívül még egy alkalommal nem fogadta el a kihívásom. Ez egy kicsit bosszant, de ettől függetlenül nincs rossz kapcsolatom Zsoltival, igazából semleges. Elvileg márciusban kiáll ellenem, a tét a HFC nehézsúlyú cím lesz, remélem, hogy ezúttal valóban találkozunk. Rajta kívül Kalmár Istvánt tartom még olyan harcosnak, akivel meg kell mérkőznöm, hogy a magyar nehézsúly bajnokának mondhassam magam. Pistivel korábban együtt edzettünk, aztán csapatot váltott, ismerjük egymást. Sajnos sok sérüléssel bajlódik manapság Kalmár, nem vagyok benne biztos, hogy lesz módunk még találkozni a pályafutásunk során, de én örülnék neki.

kaposzta2.jpg

 

Egészségügyi kihívásokkal Te is küszködsz, ugye?

Igen, korábban trombózis volt a lábamban. A vérrög a talpamtól a lapockámig ért, ennek hatását a mai napig viselem. Nem terhelhetem magam 100%-on, bár orvosi tanácsra pont testmozgással lehet kordában tartani ezt az egészségügyi problémát. Mindez azonban azt jelenti, hogy a töredékét tudom kihozni magamból edzésen és meccsen, mint amire valóban képes lennék.

Csak hétfőig veheted meg ennyiért a TD Snapback sapkát!

td_snapback_xmas.jpg

 

Pedig most nagy lehetőség előtt állsz a horvát FFC-ben.

Igen. Az FFC Future sorozata a horvát szervezet utánpótlását felderítő kezdeményezés, melyben kb. 10 meccs alatti srácoknak adnak lehetőséget súlycsoportonként, hogy torna rendszerben végső nyertesek legyenek. A súlycsoportonkénti befutók az FFC main cardjaiban kapnak lehetőséget, valamint egy szűk elitbe való belépés lehetőségét. Az FFC ugyanis megfelelő menedzsmentet biztosítva a kiválasztott 10-15 harcosnak az UFC-be való bejutást irányozza meg. Ez a lehetőség engem mindenképp érdekel.

Ehhez az első lépést már meg is tetted, ugye?

Igen, november 21-én az FFC 15 során a Josep Perica elleni győzelmem egyben az FFC Future nehézsúlyú döntőbe kvalifikált. Erre december 20-án kerül sor majd, ahol bosnyák, szerv és horvát ellenfelek ellen mérkőzhetek. Szerencsés esetben a bosnyák fiúval kezdek, 2x5 perces MMA meccsen. A döntőbe pedig már mindegy melyik srác jön, a győzelem a cél. A felkészülésem most jól halad, egy éve nem gondoltam volna, hogy ilyen teljesítményt tudok kihozni magamból a lábam miatt. 

kaposzta3.jpg

 

2015-nek milyen célokkal vágsz neki?

Az FFC győzelem fontos lenne még idén, aztán márciusban a Zathu elleni meccset is várom. Ezt követően, márciusban tervezek kiutazni Floridába fél évre edzőtáborozni. Csernicsek Laci csapattársam már volt hasonló túrán az ATT-ben és Blackzillians csapatánál, hasonló utat tervezek én is, melyben Sárközi Robi nagy segítségemre lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr716962261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása