TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Metamoris 5: Sakuraba vs Gracie gyors összefoglaló

2014.11.23. 15:44 td_axl

M5Card-banner.jpg

Ma hajnalban rendezték a nagy érdeklődéssel várt Metamoris 5 gálát, melynek főmeccsén a szervezők családi ágon Renzo Graciet hívták harca Sakuraba ellen. Ez lényegében a Pride 10 meccsük visszavágójának felelt meg, elnézve attól az aprócska ténytől, hogy grappling meccsről lévén szó nem üthették egymást a felek és csak szubbal lehet meccset nyerni, ellenkező esetben döntetlent hirdetnek. Japánban anno Saku eltörte Renzo kezét, ennek a forgatókönyvnek itt már volt realitása, de végül szerencsére nem került erre sor. A küzdelem első felében Saku nagyrészt Gracie guardjában volt, melyből szabadulva azonban Renzo került jobb pozícióba és próbált megannyi kimurat eladni, de egyik sem jött össze, így döntetlennel ért véget a küzdelem.

Az est mérkőzését talán az UFC váltósúlyú trónra törő Rory MacDonald és ellenfele, J.T. Torres hozta. RorMac több repülő ollót és lábfeszítés kísérletett hozott, de Torres jól védte őket, párhuzamosan pedig keményen tolta az offenzívákat. Torres többször könnyedén jött ki RorMac guardjából, de a kanadai minden esetben jól védekezett és tolta vissza őt. RorMac került a legveszélyesebb helyzetbe a meccs folyamán, mikor Torres egy szoros kimurat rakott rá, de a kanadai valahogy csak képes volt túlélni a szitut, így ez a meccs is döntetlennel zárult.

Ismét egy titkos párosítással kívánták meglepni a népet az est folyamán, vagyis előre be nem jelentett párosítás résztvevői léptek a küzdőtérre. A meglepetés arc nem volt más, mint Jake Shields, a korábbi Strikeforce bajnok és UFC veterán, aki jelenleg a WSOF-ban vitézkedik. Roberto Satoshi ellen mérkőzött, ahol szinte mindvégig domináns szerepkörben volt, több mount pozicíót harcolt ki és guardból szabadulva side controlból veszélyeztetett, de végül itt sem született szub, így pontozással ért véget a mérkőzés.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr476925989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása