TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Belátható időn belül magyar UFC gála?Az UFC 2015-ös tervezett programja

2014.11.19. 16:18 td_Emree

201500001293.jpg

Közeledik az év vége és egyesek már karácsonyra készülődnek. Valószínűleg az UFC fejesei is hasonló légkörben várják az év végét, hiszen közzétették a teljes, jövő évre tervezett UFC rendezvénylistát. Erre a „The Time is Now” elnevezésű sajtótájékoztató alatt került sor, melyről láthattatok már nálunk pár felvételt.

Mit jelent ez nekünk? Az UFC 45 gálát tervez a 2015-ös esztendőre, vagyis majdnem minden héten érkezik, valami csemege. A 45-ből tizenhárom lesz számozott gála, vagyis ezekhez jönnek a countdown videók és a legnagyobb hype. 32 gálát az UFC Fight Night sorozatának keretein belül fognak megrendezni. Négyet a Fox network, tizennyolcat a Fox Sport 1 közvetít. Tizet, pedig az UFC Fight Passen keresztül lehet majd legálisan elérni. Azt, hogy mely városok fognak helyet biztosítani a kiskesztyűs cirkusznak, még nem lehet tudni. Feltehetőleg a gálák felére kerül sor az USA-ban, amiből hatot a szervezett fellegvárában, Las Vegasban terveznek lehozni.

10384223_302168323324059_7977323698409973553_n.jpg

A fő csapásirányt az USA-n kívül, Brazília jelenti hét megrendezésre kerülő gálával, valamint Kanada 3-5 gálával. Öt, vagy hat gálát terveznek áthozni Európába és a Közel-Keletre. Ennek fényében várható, hogy jövőre is UFC gálának adhat otthont az Egyesült Királyság, Írország, Németország, Svédország. Továbbá lehetséges, hogy visszatérnek Abu Dhabiba is.

Brazília és Kanada említése nem okoz meglepetést, hiszen mindkét ország bajnokokat adott a sportnak. Emellett komoly piaci potenciál van mindkettőben és az MMA népszerűsége is emelkedőben van. Európán belül az Egyesült Királyság egyértelműen az első helyen áll, sok bunyósuk az UFC-ben bunyózik már és pénz is akad dögivel. Svédországra sem lehet panasz a harcosok terén, bár a legutóbbi svéd gála nem éppen a várakozásaik szerint sült el. Írországba Conor McGregor népszerűségén lovagolva lehet betörni. Ezen felül a Bostonban és az USA egyéb más területein élő ír gyökerű fanokra is számítani lehet. Németországban ugyan már került megrendezésre UFC gála, de az igazi áttörésre egyelőre várni kell. Németországba elsősorban a gazdasági megfontolások vihetik el az UFC-t.

Az UFC kifejtette azon szándékát is, miszerint Európában új piacokra is betörne, melyek között első helyen Lengyelország, Oroszország és Hollandia szerepelnek. De ki tudja, mi lehet ebből, hamarosan akár magyar UFC gálát is láthatunk? Az még egy kicsit odébb lesz szerény véleményem szerint, sajnos.

Lengyelországban komoly múlt áll az MMA mögött, ez az otthona Európa egyik legkomolyabb szervezetének, a KSW-nek. Pumukli is több bunyót hozott le itt, elmondása szerint a Pride Fc egykori gáláinak hangultatát idézik a KSW rendezvények. Emellett egy harmincötmilliós országról van szó, ami bármikor képes felsorakozni a hazai bunyósok mögött. Gondoljunk csak Mariusz Pudzianowski népszerűségére. Piotr Hallmann személyében pedig már ott vannak az UFC-ben is. Hollandia ismét pénzügyi téren lehet vonzó célpont, bár mostanában egyre több első osztályú állóbunyósuk kacérkodik az MMA világával (Tyron Spong), a korábbi kiválóságok mellett (Bus Rutten, Alistair Overeem). Oroszország már mást tészta. Itt megvan minden, ami kellhet az UFC-nek. Nagy ország, kiváló bunyósok és egy első osztályú szervezet (M-1 Global). Az ide való betörés, azonban kemény dió lehet.

Egyéb tervezett helyszínek is elhangzottak a sajtótájékoztatón. Mexikóba két gálát terveznek jövőre, az egyiket Mexikóvárosban. Mexikó az UFC latin-amerikai nyomulásának lehet a következő állomása. Ausztrália egy vagy két gálának adhat otthont, míg Ázsiába két-három gálát ütemeztek be. Itt a fő megcélozni kívánt piacokat Japán, Kína, Korea és a Fülöp-szigetek jelentik. Japánban nagy hagyományai vannak az MMA-nak. A mostani japán harcosok azonban nem igazán tudtak eddig maradandót alkotni az UFC-ben, de a fanatikus szurkolókra mindig lehet számítani a szigetországban. Kínában egyelőre fejlődési szakaszban van az MMA. Az biztos, hogy óriási piacot jelent, a nehézségek, pedig ehhez mérten óriásiak is. Koreába a helyi nevekre építve juthat el az UFC (Dong Hyun Kim, Chang Sung Jung).

Kíváncsi leszek, mi valósul meg a fentiekből. Ha ennek csak a fele is igaz nem lehet majd panaszunk a 2015-ös esztendőre! A 2015-re tervezett UFC gálák az alábbiak:

 

  • Január. 3 - UFC 182 “Jones vs. Cormier”
  • Január. 18 - UFC Fight Night “McGregor vs. Siver”
  • Január. 24 - UFC on Fox 14 “Gustafsson vs. Johnson”
  • Január. 31 - UFC 183 “Silva vs. Diaz”

 

  • Február. 14 - UFC Fight Night “Brown vs. Saffiedine”
  • Február. 22 - UFC Fight Night
  • Február. 28 - UFC 184 “Weidman vs. Belfort”

 

  • Március 7 - UFC Fight Night
  • Március 14 - UFC 185
  • Március 21 - UFC Fight Night

 

  • Április 4 - UFC Fight Night
  • Április 11- UFC Fight Night
  • Április 18 - UFC Fight Night
  • Április 25 - UFC 186

 

  • Május 15 - UFC Fight Night
  • Május 16 - UFC Fight Night
  • Május 23 - UFC 187
  • Május 30 - UFC Fight Night

 

  • Június 6 - UFC Fight Night
  • Június 13 - UFC 188
  • Június 20 - UFC Fight Night
  • Június 27 - UFC Fight Night

 

  • Július 11 - UFC 189
  • Július 12 - UFC Fight Night
  • Július 15 - UFC Fight Night
  • Július 18 - UFC Fight Night
  • Július TBA - UFC Fight Night
  • Július 25 - UFC Fight Night

 

  • Augusztus. 1 - UFC 190
  • Augusztus. 8 - UFC Fight Night
  • Augusztus. 23 - UFC Fight Night
  • Augusztus. 29 - UFC Fight Night

 

  • Szeptember. 5 - UFC 191
  • Szeptember. 19 - UFC Fight Night
  • Szeptember. 26 - UFC Fight Night

 

  • Október. TBA - UFC Fight Night
  • Október. 3 - UFC 192

 

  • November. 7 - UFC Fight Night
  • November. 14 - UFC 193
  • November. 21 - UFC Fight Night
  • November. 28 - UFC Fight Night

 

  • December. TBA - UFC Fight Night
  • December. 5 - UFC 194
  • December. 12 - UFC Fight Night
  • December. 19 UFC Fight Night

 

fb_ertessites.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr836913767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása