TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Chael Sonnen az ESPN-hez igazolt

2014.11.17. 11:54 td_interim

chael-sonnen-suit.jpg

Feldobod: kokszos munkanélküli, leesik: az egyik legnagyobb amerikai sportcsatorna MMA-ügyi megmondóembere, ki az? Chael fuckin' Sonnen, hölgyeim és uraim. Az ember, aki nem tud veszíteni, leszerződött az ESPN-hez MMA-szakértőnek. Sonnen pénteken, a SportsCenter című műsorban debütál a csatornán, a szombat éjjeli UFC 180 main cardját fogja elemezni – és saját elmondása szerint nem lesz neki büdös a munka.

Imádok harcokat elemezni és imádom nézni is őket. Az ESPN meg megengedi, hogy ugyanazt csináljam, amit otthon is csinálnék, csak mindezt élő adásban és frankó öltönyben kell tennem – és ők ezt munkának nevezik!

Sonnen ígérete szerint a doppingügyeket sem fogja elsunnyogni.

Nem fogok kihagyni egyetlen témát sem, még azt sem, ami szégyent hozott rám. Vannak ilyen dolgok, és azok között a harcosok között, akikről beszélnem kell majd, vannak olyanok is, akik ugyancsak szégyent hoztak magukra, de ez is a sport része.

Glenn Jacobs, ESPN-nagykutya szerint egyébként sem para új beosztottjának rovott múltja:

Tudjuk, hogy Chael a múltban elkövetett néhány hibát. De őszinte volt és teljesen nyíltan beszélt ezekről a dolgokról. Megfizetett a bűneiért és továbblépett. Különös éleslátással szemléli a sportot, a rajongók pedig borzasztóan jól járnak majd azzal, ha őt nézik a műsorban. Ha ezek után harcokat néznek, egészen más dolgokra fognak odafigyelni, mint tették azt Chael nélkül.

Egy igazán katasztrofális nyárból úgy kijönni, hogy először bemutatsz az elvtelenül csuklóztatni próbáló Nevadának, és a kamutiltás ellenére main eventként gurulsz egyet a világ első számú grappling gáláján, aztán elkapsz egy szökésben lévő közellenséget, majd frissen indított überkirály podcastodban arról beszélsz, hogy lazán elpöcköltél egy ötmillió dolláros üzletet, mert csak, és végül beülsz az ESPN bársonyszékébe – hát, ez olyan teljesítmény, amire jelenleg csakis az Amerikai Gengszter képes. Sokadszorra is: „Welcome to two thousand and Chael.”

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr286894481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása