TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Phil Davis elmagyarázta miért hívta ki Anderson-t

2014.10.31. 14:52 td_hriczuakos

IMG_9667logobig.jpg

Domináns győzelmet aratott Glover Teixeira ellen az UFC 179 programjában Phil Davis, ezzel pedig ismét egy kicsivel feljebb tornászta magát a súlycsoportban. Az amerikai harcos elképesztő birkózásával gyakorlatilag rövidzárlatot okozott Glover-nél, egyúttal ez volt a negyedik győzelme brazilhonban, brazil harcos ellen. A média persze egyből elkapta a témát, Phil-t tartják a „brazil gyilkosnak”, akinek szemmel láthatóan tetszik is ez a szerep, hisz győzelmét követően rögvest kihívta Anderson Silva-t:

„Silva fantasztikus harcos, talán az egyik legjobb, aki valaha megfordult az UFC-ben. Ezért is gondoltam azt, hogy akkor miért ne hívhatnám ki? A médiában már minden kérdés arra összpontosult, hogy én vagyok a „brazil gyilkos”. Nem tudom, hogy ennek nevezhetném-e magam, ugyanakkor jó lenne összehozni egy 5-ös befutót brazil harcosok ellen.”

Anderson-nek majd januárban lesz ismét jelenése a ketrecben, méghozzá a szintén visszatérő Nick Diaz ellen. Silva lábtörése után próbálná meg folytatni örökségét, Diaz meg végre igent mondott egy ajánlatra, még akkor is, ha nem épp GSP ellen kell kiállnia. Amúgy Anderson a napokban írta alá új szerződését, mely 15! meccsről szól, így tehát nem nagyon kell izgulnia Davis-nek, mert még ő is megkaphatja az esélyt „A pók” ellen.

H.Ákos

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr36846601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása