TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Aldo: Tiszteletlenség lenne most egy McGregor elleni mérkőzésről beszélni

2014.10.15. 17:20 td_hriczuakos

Jose-Aldo-025.jpg

Az UFC soron következő PPV-je egy régóta esedékes visszavágónak adta az est főmérkőzését, melyen José Aldo ismét kockára teszi bajnoki címét Chad Mendes ellen. Mendes 2012-ben már megtapasztalhatta a brazil közeget, melyből nem sok jó származott, Aldo az első menet végén a hazai drukkerek legnagyobb örömére látványosan fejezte be a meccset, majd nyomban a tomboló tömeg karjaiba vetette magát. Chad a veresége után szép skalpokat gyűjtött be, Duane Ludwig kezei alatt pedig veszélyes állóharcossá nőtte ki magát, így a földrevitelei mellett már nem csak a birkózás jelenti nála az egyetlen erősséget. „Money” fogadkozik, hogy ezúttal nem követ el semmilyen hibát, és hazaviszi a címet a vitrinbe, ugyanakkor motivációban Aldo-nál sincs probléma, aki nemrég kitért arra is egy interjúban, hogy mit gondol egy Conor McGregor elleni összecsapásról:

„Most csak Chad Mendes-re fókuszálok, és úgy érzem, hogy még tiszteletlenség lenne egy Conor elleni meccsről beszélni. Még a Mendes elleni küzdelmem sem ment le, semmi sincs még elrendezve. Két lábbal a földön kell járnom, és Chad-en kívül senki mással sem szabad foglalkozni.”

 

Pedig itt vagyok Aldo, és a hype körülöttem is...

H.Ákos

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr346789505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása