TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Csehországban is gyorsan végzett Obrankovics

2014.10.04. 15:56 td_axl

Október 3.-án a csehországi Znojmo-ban lépett ketrecbe a Totalfight Team kiválósága Obrankovics Zsolt, a hazai pályán küzdő Ales Tomanek ellen. Mondhatni minden a legnagyobb rendbe ment, hiszen a fogyasztás dekára pontosan sikerült, az ifjú harcos 70,5kg-al mérlegelt. A feszültség tapintható volt az ellenfél részéről, hiszen a mérlegelés után Tomanek belemászott Zsolti arcába. A gála ezek után kezdetét vette.

12 mérkőzést láthatott a közönség, Zsolti pedig 9.-ként lépett a ketrecbe már-már profi szabályok szerint, profi kesztyűben, sípcsontvédő nélkül 2x5 percben! Zsolti erősen kezdett, Tomanek pedig jobbnak látta, ha leviszi őt, így a meccs első percében egy cseh szemmel kedvező pozíció alakult, ahol a hazai versenyző jegyzett pár szép találatot. Zsolti ezek utàn egy háromszöget rakott a sràcra, melyből egy karfeszítésre váltott. Tomanek kiszabadult a szorult helyzetből, majd a bíró felállította a srácokat. Zsolti ekkor begyújtotta a rakétákat és egy jobbos bomba után Tomanek a ketrecnél húzta össze magàt. Érezve Zsolti ütéseinek erejét jobbnak tartotta ismét a földre vinni a magyar fiút, ám ekkor a Totalfight Team versenyzője rárakta a végzetes guillotine-t. Zsolti legközelebb november 9.-én Érsekújváron lép ketrecbe hogy győzelmi szériáját 5-0-0-ra emelje!

Kovács Attila

Totalfight Team : Edző, manager

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr656758841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása